Pesti Srácok

Meghalt a magyar dixieland királya

Meghalt a magyar dixieland királya

Életének 76. évében váratlanul elhunyt Benkó Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, klarinétos, a Benkó Dixieland Band alapítója - közölte az MTI-vel a család szerdán. A világhírű művészt kedden este érte a halál. A művész temetéséről később intézkednek.

MTI

Benkó Sándor Kossuth-díjas dzsesszklarinétos a világ egyik legjobb dixieland-zenekarának alapítója, amely már minden díjat, elismerést elnyert, amit itthon és külföldön kaphatott. Zenekara az 1980-as évek végére a világ élvonalába került. 1940-ben született, apját korán elvesztette, anyja egyedül nevelte fel kisebb testvéreivel együtt. Hatéves korában zeneiskolába íratták hegedűt tanulni, de nem igazán szerette a hangszert. Egy népzenésztől kapott egy klarinétot, és beiratkozott idősebb Berkes Kálmánhoz klasszikusokat tanulni. A klarinét mellett szaxofonon is megtanult játszani. Tizenhét évesen barátjával sokat hallgatta Louis Armstrong lemezeit, majd 1957 februárjában, harmadikos gimnazistaként megalapította a Benkó Zenekart. A hatvanas évek elején, amikor már népszerű volt az Illés, a Bergendy, koncertezett az Omega, többen arra bíztatták, hagyjon fel a dixielanddel, váltson beatre, ő azonban végleg a dixie mellett döntött. Az első hat évben hetvenöt zenész fordult meg az együttesben, köztük Benkő László, Frenreisz Károly, Laux József, Solymos Antal és mások. Már az első albumuk aranylemez lett.

PestiSracok facebook image
Dizzy Gillespie, az amerikai jazz egyik-legnagyobb sztárja Benkóékkal a Liszt-Ferenc Zeneakadémián a koncert előtti beálló-próbán. Fotó: Facebook.com

Benkó Sándor a muzsikálás mellett 1963-ban a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán szerzett diplomát, majd a villamos gépek tanszéken dolgozott, utóbb adjunktusként. Több könyve nívódíjas, a Zipernowsky-emlékérem kitüntetettje. Kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése, doktori címét az elektromágneses terek numerikus szimulációja témakörben szerezte. A Magyar Mérnök Akadémia és Kamara tiszteletbeli tagja volt.