Pesti Srácok

Végső búcsút vettek Bedő Györgytől, a Kairosz Kiadó alapítójától

null

A Belvárosi Ferences templomban celebrált gyászmisén Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke mondott búcsúbeszédet. Kiemelte Bedő György szilárd, konzervatív értékrendjét, azt, hogy szerinte végsőkig küzdött a nemzeti- és keresztény kultúra szolgálatáért.„Egyszemélyes kiadó volt az övé" – idézte fel Lezsák Sándor, megemlítve azt is mennyire kiszolgáltatottak a kis kiadók. Bedő Györgytől családja, barátai és a Kariosz Kiadó munkatársai is búcsúztak.

061.hu / MTI

Bedő György 1996-ban alapította meg kiadóját, a Kairosz Kiadót. Kiadóként jelentősek voltak teológiai, vallástörténeti könyvei, a történettudomány fehér foltjait feltáró munkái, régészeti és művészettörténeti, valamint az egészséges életmódot hirdető kiadványai. Sikeres vállalkozásai közé tartozott a Miért hiszek? és a Magyarnak lenni című zsebkönyv-formátumú sorozatok, valamint a reprezentatív képes albumok, illetve a verseskötetek.

PestiSracok facebook image

2009-ben Mindszenty-emlékérmet, 2010-ben Magyar Örökség díjat kapott. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést „a nemzeti és keresztényi értékek fennmaradásához és megújulásához tevőlegesen hozzájáruló, több évtizedes könyvkiadói tevékenysége elismeréseként”. 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2015-ben Teleki Pál-érdeméremmel jutalmazta a Bethlen Gábor Alapítvány. Ugyanebben az évben Pro Cultura Christiana-díjat kapott a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.