Pesti Srácok

Gyásztávirat - Meghalt Roger Moore

null

89 éves korában elhunyt Sir Roger Moore, a múlt század egyik leghíresebb filmszínésze, Angyal és James Bond egykori alakítója, aki a Minden lében két kanál című krimisorozat egyik főszereplőjeként Tony Curtisszel alkotott felejthetetlen párost. Halálát családja jelentette be a színész Twitter-profilján, mint írták, a színész a rákkal vívott rövid, de nehéz küzdelmet, amely végül legyűrte a szervezetét. A színészlegendától Monacóban családi körben vesznek végső búcsút – írta a BBC.

061.hu

Roger Moore egy rendőr egyetlen gyermekeként született Londonban. Festőművészi ambíciói miatt 15 évesen otthagyta az iskolát, majd portásként, grafikusként és mint trükkfilmrajzoló dolgozott. A kövérkés kisfiú sudártestalkatú, jóképű, mosolygós, kék szemű fiatalemberré cseperedett, és hamar felfedezték: modellkedett, végül színészként futott be, a londoni Royal Academy of Dramatic Art színész szakán szerzett diplomát. Már 1953-ban Hollywoodba költözött, de a film fővárosában ne találták meg a szerepek, így hazatért Angliába, ahol többnyire tévésorozatokat forgatott. Korai szerepei közül kiemelkedik a Walter Scott történelmi regénye nyomán készült Ivanhoe, a világhírt azonban Simon Templar szerepe hozta meg számára 1963-ban: AzAngyal (The Saint) kalandjainak száznál is több részét csaknem száz országban kísérték nézők milliói feszült figyelemmel.

PestiSracok facebook image
Roger Moore mint Simon Templar (forrás: robertmatzen.com)

Moore a sorozat két későbbi filmváltozatában is szerepelt, 1992-ben az ezerarcú tolvaj Angyal apját alakította, a Val Kilmer főszereplésével forgatott 1997-es változatban pedig az autórádióban szólalt meg a hangja. Templar elegáns, elragadó modorú és sportkocsirajongó karaktere jó előtanulmány volt a későbbi Bond-alakításhoz. A Minden lében két kanálban 1971-től játszott Tony Curtis oldalán. A krimivígjáték-sorozat Európában elsöprő sikert aratott, az Egyesült Államokban azonban megbukott. James Bond szerepét Moore Sean Connerytől vette át 45 évesen, Őfelsége 007-es ügynökének szerepében 1973 és 1985 között hétszer domboríthatott (Élni és halni hagyni, Az aranypisztolyos férfi, A kém, aki szeretett engem, Holdkelte, Szigorúan bizalmas, Polipka, Halálvágta), Akárcsak debütálásakor, a szereptől való búcsúzásakor, 57 évesen is ő volt a legidősebb Bond.

1996-os A kalandorban Jean-Claude Van Damme oldalán játszott, a következő évben a Spice Girls együttessel forgatott. 1973-ban ő adta volna át Marlon Brandónak a Keresztapáért járó Oscar-szobrocskát, de a színész nem ment el a gálára, tiltakozásul az őslakosokkal szembeni bánásmód és Hollywood történelemhamisítása miatt. Moore hazavitte a díjat, de később visszajuttatta a filmakadémiának. Az új évezredben Roger Moore leginkább humanitárius tevékenysége révén hallatott magáról. Az UNICEF jószolgálati nagyköveteként hátrányos helyzetben lévő gyermekek számára gyűjtött adományokat, jószolgálati nagykövetként többször is járt Budapesten.

Sir Roger Moore (forrás: Unilad)

2002 óta Monacóban és Svájcban élt negyedik feleségével. 2003-ban II. Erzsébet lovaggá ütötte, azóta Sir Roger Moore néven illik hivatkozni rá. 2007-ben ő is csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, 2008 óta az Ordre des Arts et Lettres, a francia Művészet és Irodalom Lovagrendjének parancsnoka. Tavaly szintén rákban meghalt 47 éves mostohalánya, Christina Knudsent. Sir Roger Moore a Manchester United labdarúgócsapatának szurkolt, rajongott Elton John zenéjéért és Rudyard Kipling regényeiért. Néhány évvel ezelőtt My Word Is My Bond címmel adta ki önéletrajzi kötetét.

Fotó: digitalspy.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.