Pesti Srácok

Eszenyi reagált a vádakra: minden döntésemet a Vígszínház érdekében hoztam meg

null

Az ATV-nek nyilatkozott Eszenyi Enikő, azok után, hogy a Vígszínház néhány korábbi alkalmazottja nyilatkozatban állította, hogy Eszenyi Enikő vezetői kommunikációja nagyban hozzájárult a szerződésbontásukhoz. A napokban többen is azzal vádolták meg a Vígszínház igazgatóját, hogy kíméletlen, agresszív és diktatórikus vezető. Fenyvesi Lili volt rendezőasszisztens és Néder Panni volt rendező is nyilvános megaláztatásokról és elviselhetetlen, megfélemlítő légkörről számolt be, beszámolóikat pedig nyílt levélben több kolléga is megerősítette.

061.HU

Eszenyi Enikő hangsúlyozta, hogy a levél egy nappal a szakmai bizottsági meghallgatás előtt jelent meg, "olyan kollégáktól, akik már nem a Vígszínház tagjai". Kritikai megjegyzéssel élnek, én ilyet soha nem tennék, és nem is tettem. Igen, határozott vezető vagyok, de minden döntésemet a Vígszínház érdekében hozok, és soha nem vezetett semmi más. – mondta az igazgató.

PestiSracok facebook image

Azzal kapcsolatban, hogy miért születhetett meg a nyilatkozat, nem kíván találgatásokba bocsátkozni. "Színházcsináló ember vagyok, a színházért élek, és remélem, hogy tudom folytatni azt a tízéves megkezdett utat, ami nagyon jó eredményeket mutat, és remélem, hogy a jövő évadban is nagyszerű előadásokkal újra és újra ki tudjuk vívni a Vígszínház nézőinek szeretetét, ahogyan most is, hiszen nagyon sokan szeretnek bennünket" – tette hozzá.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.