Pesti Srácok

Hitler beszédjegyzeteinek elárverezése ellen tiltakozik az Európai Zsidó Szövetség

Hitler beszédjegyzeteinek elárverezése ellen tiltakozik az Európai Zsidó Szövetség

Adolf Hitler néhány kézzel írt beszédjegyzetének németországi elárverezése ellen tiltakozik az európai zsidó közösséget képviselő Európai Zsidó Szövetség. A brüsszeli központú szervezet elnöke, Menachem Margolin rabbi szerint a kéziratok elárverezése különösen aggasztó annak fényében, hogy a közelmúltbeli adatok erősödő antiszemitizmusról árulkodnak Németországban, és a licit bátorítóan hathat a neonácikra.

A pénteki árverést meghirdető Hermann Historica aukciósház ügyvezető igazgatója, Bernhard Pacher szerint Hitler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz kötődő szervezetekhez intézett beszédeinél használta a szóban forgó jegyzeteket még a második világháború előtt. A kéziratokban utalások vannak Németország háborúra való felkészülésére és a zsidó problémára. A licit védelmében Pacher elmondta, hogy a dokumentumoknak múzeumokban vagy kutatók kezében a helyük.

– tette hozzá Pacher. A beszédjegyezetek kikiáltási árai 2500 euró és 7500 euró (910 ezer és 2,7 millió forint) között mozognak.

PestiSracok facebook image

A Hermann Historicát korábban is érte már kritika a náci korszakhoz kötődő tárgyak elárverezéséért, ám a müncheni aukciósház állítja: jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tételeket ne neonácik vásárolják meg és a tárgyak általában múzeumokhoz, valamint kutatási intézményekhez kerülnek. Négy évvel ezelőtt 275 ezer euróért árverezte el Hitler egyik egyenruháját, korábban pedig a náci vezető több személyes tárgya, köztük egy írógép is gazdára talált az aukcióin. Tavaly egy libanoni származású svájci ingatlanmogul vásárolta meg az aukciósház egyik licitjén Hitler cilinderét, a Mein Kampf egy ezüstözött példányát és még néhány tárgyat, hogy megakadályozza azok rossz kezekbe kerülését, majd egy zsidó szervezetnek adományozta a tárgyakat. Margolin csodának nevezte az üzletember tavalyi közbelépését, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem lehet mindig csodákra alapozni, és felszólította az aukciósházat, hogy vonja vissza a kifogásolt tételeket a pénteki árverésről.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.