Pesti Srácok

Hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott Biden a mexikói határra

Hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott Biden a mexikói határra

Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott az Egyesült Államok Mexikóval szomszédos határszakaszára, ahol az elmúlt két évben egyre növekvő számú illegális bevándorlót regisztrálnak a hatóságok.

Az elnök vasárnap délután érkezett az illegális migráció miatt hatalmas nyomás alatt álló El Paso texasi határvárosba. Joe Biden találkozott a határvédelmi hatóságok tisztségviselőivel és vezetőivel is. El Paso repülőterén Gregg Abbott, Texas kormányzója fogadta az elnököt, és átadta neki a bevándorláspolitika átalakítására vonatkozó javaslatait tartalmazó levelét. A kormányzó az elnöki látogatás előtt úgy fogalmazott, hogy Joe Biden az úttal két évet késett.

Az elnök néhány órás texasi programjának részeként felkereste El Paso határátkelőt, tájékoztatót hallgatott meg a kábítószer-csempészetről, valamint a tervek szerint később egy migránstáborba is ellátogat. Texasból az elnök Mexikóvárosba utazik tovább, ahol hétfőn és kedden részt vesz az észak-amerikai országok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján. Az elnökre az elmúlt hónapokban egyre nagyobb nyomás nehezedett, hogy felkeresse a migrációs válságtól sújtott országrészt. Kevin McCarthy, a republikánus többségű Képviselőház szombat hajnalban megválasztott új elnöke, az új törvényhozás első intézkedései között említette, hogy a határőrizet kérdése ügyében lépéseket tegyen.

Az elnök csütörtökön jelentette be, hogy vasárnap felkeresi a texasi határszakaszt. A tájékoztatón Joe Biden új - és részben szigorító - intézkedést is bejelentett, amely szerint kiterjesztik a jelenleg venezuelai állampolgárokra érvényben lévő amnesztia-rendelkezést a kubai, nicaraguai és haiti bevándorlókra. Hozzátette, hogy aki törvénytelenül kíséreli meg a határátlépést, jogosulatlanná válik az új programban való részvételre. Az elnök ugyanakkor elismerte, hogy a bevándorlási rendszer hibáira ezek az intézkedések nem jelentenek megoldást.

PestiSracok facebook image

Joe Biden a sajtótájékoztatón egy kérdésre reagálva az amerikai határon kialakult helyzetet a holokauszt időszakához hasonlította. Arra a kérdésre, hogy emberi jognak gondolja-e a migrációt, kijelentette: ha az ember családja üldöztetésnek van kitéve, akkor emberi jog, ahogy a nácik által üldözött zsidóság számára is emberi jog volt, hogy elmenekülhessenek. A megjegyzésre Andy Biggs, a kongresszus egyik republikánus képviselője azzal reagált csütörtökön, hogy az "ilyen gondolkodásmód akadályozza az ország határának biztosítását". A politikus kifejtette, hogy távolról sem ugyanaz a két helyzet, az illegális határsértőké, akik között terroristák, kábítószercsempészek és egyéb bűnözők is lehetnek, valamint a nácik elől menekülő zsidóságé.

Az amerikai határvédelmi hatóság, az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmének adatai szerint az október 1-jén kezdődött 2023-as pénzügyi év első negyedében, december 31-ig már 718 ezer illegális határátlépést regisztráltak az ország mexikói határszakaszán, ami 200 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbi adatot. A 718 ezer érkezőből mintegy 200 ezret tudtak a hatóságok visszafordítani közegészségügyi indokokra hivatkozva, a járvány idején hozott 42-es rendelkezés alapján, a többi migránst regisztráció után beengedték az országba.

A legnagyobb nyomás alatt El Paso határszakasza áll, ahol 2022. október eleje és december vége között már 168 ezer illegális határátlépőt jegyeztek fel, és a hatóság további csaknem 80 ezer migránst tart nyilván, akik regisztráció nélkül jutottak be az Egyesült Államok területére.

Az elnöki delegáció tagja az El Paso-i látogatáson Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter, aki vasárnap egy interjúban azt hangoztatta, hogy a határválság nem újdonság az Egyesült Államok számára. A miniszter a munkáját ért kritikákra reagálva az ABC televízióban arról beszélt, hogy elébe áll a republikánusok vezette képviselőház vizsgálatának, nem fog lemondani, hanem végzi tovább napi munkáját.

Alejandro Mayorkas még szerdán a Washington Post napilapnak adott interjúban elismerte, hogy az illegális bevándorlás mértéke komoly terhet ró az Egyesült Államok hatóságaira és bevándorlási rendszerére, amely megfogalmazása szerint "alapvetően összeomlott". Ugyanebben az interjúban a miniszter sürgette a kongresszust, hogy fogadja el az új bevándorlási törvényt, amelynek része az amnesztia, és ezzel a legális tartózkodás megadása illegális bevándorlók milliói számára.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Michael Reynolds)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.