Hogyan uraljuk Európát?

Komoly érdeklődéssel futott végig a hazai médiumokon a legújabb Soros-terv, amelyet a Magyarországon a hvg.hu jelentetett meg. A Hogyan mentsük meg Európát? című szöveg – miközben szinte csöpög a filantrópia szirupjától és görcsbe gömbölyödik a közös jövőn felett érzett aggodalomtól – valójában egy agresszív pénzügyi befektető új elképzelése arról, miként tudná saját, illetve céghálója gazdasági lehetőségeit megsokszorozni.

Lássuk a részleteket!

Az EU három baja

Soros György helyzetértékelése szerint „az EU három súlyos bajjal néz szembe: a menekültválsággal, a gazdasági fejlődést akadályozó megszorításokkal és a dezintegrációval, amelynek első példája a Brexit” – írja, majd leszögezi: „Mindenekelőtt a menekültválságot kell kezelni”, mégpedig a következőképpen.

„Európa szeretne segíteni Afrikán és a fejlődő világon, a demokratikus szándékú kormányok támogatása útján. Ez helyes, mivel ezáltal az érintett országokban javulhat az oktatás és a munkaerőpiac, vagyis polgáraik kevésbé vállalják majd az Európába vezető, gyakran veszélyes utazást. Egy ilyen „afrikai Marshall-segély” eredményeképp nemcsak az ellenőrizetlen menekülthullám apadna el, de lehetővé válna a rendezett bevándorlás megszervezése is.” Ráadásul – teszi hozzá a befektető – egy ilyen kezdeményezés felpörgetné az európai gazdaságot is, véget vetne a fejlődést akadályozó megszorításoknak.

Ha elsőre nem volna világos azért, mert az évi harminc milliárd euróra taksált költséget természetesen Európa biztosítaná, mégpedig hitelből. „Az EU hitelképessége magas, ám kihasználatlan. Mikor éljünk a lehetőséggel, ha nem egy sorsdöntő válságban? A történelemből tudjuk, hogy háborús időkben mindig emelkedik az államadósság. Tény persze, hogy a hitelfelvétel ellenkezik a ma uralkodó ortodoxiával, amely megszorítást szorgalmaz – csakhogy a megszorítás maga is az egyik oka a válságnak.”

Végül a dezintegrációra is javasol orvosságot: azt ugyanis, hogy a felülről irányított EU-t alulról jövő kezdeményezések segítségével formálják át.  „Az idők változnak. Ma az átlagemberek úgy érzik, nincs beleszólásuk semmibe.” „Közös erőfeszítésre van szükség; az uniós szervek irányítása és a civil mozgalmak kombinálására.” Majd így zárja a szöveget: „A rideg valóság rákényszerítheti a tagállamokat, hogy nemzeti érdekeiket félretéve az unió fennmaradását helyezzék előtérbe. Ezt sürgette Emmanuel Macron francia elnök aacheni beszédében, és csatlakozott hozzá Angela Merkel német kancellár is. Ha sikerrel járnak, Monnet és társai nyomába léphetnek. Ám ehhez maguk mögé kell állítaniuk Európa tömegeit. Én és a Nyílt Társadalom Alapítványok mindent megteszünk, hogy segítsünk.”

Marshall-terv Afrikában

Elnézést, hogy ilyen sokat idéztem a szövegből, de a lényegi elemek kiemelése nélkül nehezen tudnám bemutatni, mit, miért javasol Soros György. És akkor mindjárt kezdjük is az „afrikai Marshall-segély” ötletével.

Nehéz feltételezni a tervezgető nagybefektetőről, hogy nem tudja: a harmadik világba öntött segélyek semmiféle érdemi eredménnyel nem járnak. Az eredeti Marshall-terv nem azért volt sikeres, mert hatalmas értékű támogatást kaptak a háború során lerombolt gazdaságok, hanem azért, mert valójában csak arról szólt, hogy az amúgy kiválóan működő nemzetgazdaságokban keletkezett károkat kellett elhárítani. Nem gyárak épültek a semmiből, hanem működő gyárak lebombázott üzemcsarnokait kellett felépíteni. Hanns, a cégvezető pontosan tudta, kitől rendel nyersanyagot, kinek adja el a készterméket, és milyen alkut tud kötni a szakszervezetekkel. Volt benne rutinja, tegnap még ezt csinálta.

De Afrikában gyakorlatilag zöldmezős beruházásként kellene létrehozni teljes nemzetgazdaságokat. Ambiciózus terv, nem mondom, ám az évi harmincmilliárd kicsit kevésnek tűnik. Ennyiért nem lehet isteni képességeket vásárolni.

Eladósodó Európa

Persze Soros valószínűleg tudja, hogy a nagy Afrika-projekt úgy hülyeség, ahogy van. A segélyeket – demokratikus vagy autokratikus berendezkedéstől függetlenül – csaknem az utolsó fillérig ellopják majd a helyi potentátok. Lesz belőle palota, vadászkastély, luxusautó, meg szőke (menő, európai) kurva. No, meg lesz pár látványberuházás, ahogy az lenni szokott: híd a semmiben, út sehonnan sehova, kórház a járhatatlan dzsungel közepén…

De a befektetők szempontjából ez nem is lényeges. Mert az igazi lehetőség számukra az, hogy az EU magas, ám kihasználatlan hitelképessége kihasználódjon. Az európai eladósodási szándék ugyanis rövid idő alatt növeli a hitelek iránti keresletet, s így a hitelkamatok felpörögnek, a hitelkihelyezés pedig könnyűvé válik. Olyan paradicsomi állapot ez a befektetőknek, mint a napóleoni háborúk idején a gabonatermelő földbirtokosok álma: „csendes esők és hosszú háborúk”.

Hogy mindez nem állja útját a migrációnak, azt persze bizonyára Soros György is tudja, s éppen ezért emlegeti a külső határok védelmét, s vele párhuzamosan a szervezett és legális migráció biztosítását.

Ügydöntő civilek

De ne kalandozzunk el egy szerzőnk számára pillanatnyilag lényegtelen kérdés felé. Ebben a dolgozatában ugyanis milliárdosunk minden eddiginél határozottabban szorgalmazza, a multinacionális nagyvállalatok hatalomátvételét. No, igen, ő úgy határozza meg ezt a puccsot, hogy „az uniós szervek és a civil mozgalmak kombinálására” van szükség, azaz a civil szervezeteket be kell vonni a döntéshozatalba.

Persze nem azokat a hülye egyesületeket, amelyeket önök és én alapítunk, szervezünk, éltetünk polgári buzgalommal. Miféle döntési kompetenciája lehet a lokálpatrióta klubnak, a nagycsaládosok helyi szervezetének, az öregfiúk sportkörnek, a szülői munkaközösségnek, meg a Friedrich Nietzsche Filológiai Társaságnak? Én efféle szervezeteknek vagyok tagja, de eszembe sem jutna, hogy bármelyiket is kombináljam az uniós szervekkel. Igy is elég bénán működnek… Képzelem, mi lenne akkor!

De Soros György nem is ezekre a tesze-tosza civil szervezetekre utal, amelyekben mi, normális emberek örömöket és barátokat találunk. Ő erős és jelentős civil csapatokban gondolkodik. Olyanokban, amelyek tudják, mit akarnak, és van (anyagi) erejük is ahhoz, hogy akaratukat képviselni tudják. Szóval olyanokban, amelyeket a multinacionális nagyvállalatok finanszíroznak, hogy érdekeiket – alulról jövő kezdeményezésnek álcázva – keresztülnyomják a döntéshozatali struktúrákon, s nem utolsó sorban a normális emberek normális világképén. A nagy civil mozgalmak szinte kivétel nélkül lobbicsoportok. Soros mostani terve tehát az érdekkijárók előtt nyitná szélesre a kapukat. Rajtuk keresztül pedig a globális nagyvállalatokat csempészné be a döntéshozatalba.

Hadd jegyezzem meg itt a végén zárójelben: Soros György és a hozzá hasonló milliárdosok nem azért lettek befolyásos pénzügyi, gazdasági vezetők, mert filantróp eszmék mentén hozták meg életük nagy döntéseit. Jobbára inkább azért, mert nem. A filantrópia önmagában nem kifizetődő. Végtelen kölcsönkihelyezési lehetőséggel, beláthatatlanul emelkedő hitelkamatokkal, korlátlanul növekvő politikai befolyással viszont már nyilván előnyös üzlet az „emberbarátság”.