Ismeretlenek lefóliázták Kádár János és Apró Antal sírköveit. A helyszínen készült képek tanúsága szerint az egykori diktátor márványkövére azt írták hóhér, az ’56-os forradalom vérbefojtásában nagy szerepet játszó Apróéra pedig azt, hogy pribék.
1956. november 4-én hajnalban az ország egész területén megindult a szovjet támadás. A nap nemzeti gyásznap lett Magyarországon, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezünk. Vélhetően emiatt ismeretlenek lefóliázták Kádár János egykori MSZMP-főtitkár, valamint Apró Antal, Dobrev Klára DK-s árnyék-miniszterelnök nagyapjának sírját – írja a Gulyáságyú Média. A portál által közölt képek alapján Kádár János nevét vörös fóliával takarták ki a fiumei úti sírkert munkásmozgalmi pantheonjában található síron, és a „hóhér” felirattal helyettesítették.
Apró Antal nevét pedig a Farkasréti temetőben álló síron a „pribék” üzenettel írták felül. Bár ő szerepet kapott Nagy Imre október 27-én létrehozott nemzeti kormányában, november 4-én kilépett onnan, és csatlakozott Kádár Jánoshoz, majd személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét – emlékeztetett a lap. Gerő Ernő egykori első titkár síremléke is a Farkasréti temetőben áll, arra a „hóhérsegéd” felirat került.
Forrás, fotó: Gulyáságyú Média;
Facebook
Twitter
YouTube
RSS