Pesti Srácok

apró antal

Kocsmai igazságok – Dobrev–Donáth frakcióharc az MSZMP utódpártjainál – Rákosi idejében és környezetében kezdődött a két család viszálya

PPestiSrácok.hu Ps TV 2023 október 31.
A napi politika mindig az előző napi következménye is, különösen akkor, ha ugyanazok a családok csinálják generációk óta. Van néhány száz olyan család Magyarországon, amelyek három generáció óta, 1945 óta mindig ott vannak valahol a hatalom közvetlen környezetében, vagy éppen ők maguk vannak hatalmon. Az Apró-klán alapítója és a Donáth nagypapa a kommunista elit tetején kezdett valamikor 1945 után. Kibogozhatatlan viszonyuk alapja talán az, hogy kezdetben a Donáth nemzetség látszott közelebb férkőzni a pártfőtitkárhoz, de utána Apró Antal volt az, aki Kádár János környezetében szerette volna magát a rendszer harmadik, negyedik emberének képzelni. Végül azonban Apró Antal hagyott nagyobb vagyont, kapcsolati rendszert a lányára és az unokájára, és a Donáth utódoknak kellett beérniük egy sima képviselőséggel és egy kis (igaz történelmi) egyház egy résztevékenységének gründolásával. És utóbbiakat még a pórnép be is perelhette. Az Apró-klán ráadásul öt évre a főhatalmat is megszerezte, habár uralkodásuk öt éve miatt a nép majdnem annyira meggyűlölte őket, mint Rákosit. Ebben a magyar Trónok harcában most a korszellemnek megfelelően asszonyok küzdenek a jogosnak vélt jussukért, a mi országunkért, miközben nem tudják feldolgozni azt, hogy a magyar nép jelentős többsége őket személy szerint is rettenetesen utálja. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Mi az abszolút pofátlanság? Az Apró-klán méhkirálynője oktat a kommunizmus bűneiből (Karanténvlog)

Ps TV 2023 február 4.
Múlt héten az Apró–Gyurcsány-klán orbitális hazugságai uralták a Karantént, és bár szeretjük a változatosságot, de ezen a héten Dobrev Klára még az előző teljesítményre is rátett egy lapáttal. Gyurcsány felesége most arra vette a bátorságot, hogy felsőbbségesen kioktasson mindenkit a kommunizmus bűneiből, a saját nagyapja, Apró Antal tetteit pedig Orbán Viktornak tulajdonította, felszólítva a kormány elleni harcra. Az ő múltjával a háta mögött, volt bátorsága arra is, hogy a köztársaság, a demokrácia és a szabadság bajnokának állítsa be magát és a Gyurcsány-szektát, akik tönkretették az országot és kiárusították fillérekért a nemzeti vagyont. A DK-nak arra is volt energiája, hogy az MTVA-székházban fetrengő Varju Lászlót mentegesse; a biztonsági őröket provokáló, megtámadó gyurcsányista elítélése számukra a demokrácia megcsúfolása. A Karantén ezt az arcátlan teljesítményt sem hagyhatta szó nélkül, ahogy Cseh Katalin újabb primitív és hazaáruló szeánszát sem, amit ráadásul viccesnek talált a Momentum külföldi érdekeket nyíltan képviselő uniós képviselője. Cseh viccet csinált a brüsszeli korrupcióból, mintha az valami apróság lenne, ráadásul azért is Orbán Viktor lenne a hibás és felelős. A hazaárulást mesteri szintre süllyesztő politikus megvédte Daniel Freundot és Guy Verhofstadtot, a magyargyűlölő európai politikusokat is. Végül BimmBamm Tomi, a végóráit élő MSZP gyűlölködője is szerepet kapott a Karanténban, aki az általuk szétvert magyar hadseregért aggódott álságosan. Tartsatok most is velünk, a Karantén most is ütni fog!

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Hargitai György és az Apró–Dobrev-klán – Amikor a történész munkáját az oknyomozó Huth Gergely „folytatta”

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2022 május 21.
Hargitai György pályafutása remek példája annak, hogyan is emelkedtek fel a rendszerváltoztatás előtt, alatt és után azok az „üzletemberek”, akik mögött ott állt a hálózat vagy konkrétan az Apró–Dobrev-klán. Hargitai „másodvirágzása” 2002 után érkezett el. Akkor, amikor a klán hatalomra került. Hargitai a hetvenes–nyolcvanas években Apró Piroskával együtt a Videoton/Vidimpex igazgatóságának tagja volt, majd a kilencvenes években azokkal a bolgár körökkel is üzletelt, akik az Apró–Dobrev házaspár segítségével jutottak be a magyar piacokra. Petar Dobrev a bolgár Izotimpex (a Videoton bolgár megfelelője) egyik vezetője volt, vagyis titkosszolgálati kötődése kevéssé megkérdőjelezhető. Az egykori szovjet, magyar és bolgár kommunista állambiztonság hálózatával megtámogatva Hargitai sikeresen konvertálta át helyzeti előnyét valóságos tőkévé. Mindebben nemcsak az Apró–Dobrev házaspár volt a partnere, de maga Apró Antal is, a Kádár-rendszer szürke eminenciása, az ötvenhatos megtorlások egyik irányítója, akivel a kilencvenes évek elején közösen alapítottak biztonsági céget Magyarországon. Hargitai György elképesztő karrierjét egy fiatal oknyomozó újságíró, Huth Gergely mutatta be annak idején a Magyar Nemzetben. Évekkel később Borvendég Zsuzsanna pedig kikutatta és megírta a pályafutás elejét.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.