apró antal
Mindenki nyugodjon meg, Ferenc keményen dolgozik, és fánkot is süt az iskolai konyhában!
A nagy politikai gondolkodó hétfőn tíz óra tízkor Facebook-oldalán osztotta a nagy titkot: nincs nagy titok. Dolgozni kell. És nem csak hétfőn reggel. A nagy politikai gondolkodó az elmélyült politikai gondolkodás díszletéül a háta mögé varázsolt egy fotót. Azt nem kötötte az orrunkra, hogy ez a fénykép a szemlőhegyi Apró-palota mely helyiségében készült – a jacuzziban, az edzőteremben, a konyhában, vagy a nappaliban, ahol tizenöt éve a mára megtagadott Putyin elnököt fogadta. A nagy politikai gondolkodó hátterében a Nagy Imre-emlékmű fényképe látható, azé a Nagy Imréé, akit kedves feleségének nagypapájával együttműködve Kádár János gyilkolt meg. Szóval van az Apró-palotában bőven titok, de az biztos, dolgozni kell. Ferenc dolgozik is, délután elment fánkot sütni, és egy furcsa bézbólsapkával álcázta magát, kisfiát azonban sehogy.Mező Gábor: Dobrev mindenét az elnyomó hálózatnak köszönheti, de van pofája a forradalomra is rátenni a mancsát
"Dobrev Klára nem azért aljas személyiség, mert Apró Klára és Apró Antal unokájaként, illetve Apró Piroska és Petar Dobrev gyerekeként beszélt ötvenhatról. Hanem azért, mert mindenét ennek az elnyomó hálózatnak köszönheti. És van pofája még a forradalomra is rátenni a mancsát" – fakadt ki "A Hálózat" Facebook-oldalán Mező Gábor, kutató. A PestiSrácok.hu kiemelt főmunkatársa felidézte: Gyurcsányné - Göncz Árpád szavaival élve - azt puffogta a forradalom hatvanötödik évfordulóján, hogy „Ötvenhat mindenkié”.Portré az ország totális összeomlásáról fröcsögő és pánikot keltő Dobrev Kláráról (Karantén-vlog)
Ahogy azt láthattátok és hallhattátok, a Karanténvlog egészségügyi okok miatt két hónapig szünetel, de a baloldal miniszterelnök-jelöltjeiből még előre összeállítottam négy portrét és egy bónuszt, ezért a következő hetekben ezeket láthatjátok. Elsőként Gyurcsány felesége, Dobrev Klára kerül górcső alá, aki nem hazudtolja meg a kommunista retorikát és irányvonalat, sőt, működésére és gonosz demagógiájára vélhetően még Lenin is büszke lenne. Az 1956-os forradalmat követő kommunista megtorlás egyik leggonoszabb résztvevője volt Apró Antal, akinek unokája, Dobrev Klára sem szégyenkezhet. Valljuk, hogy senkit sem ítélhetünk meg a felmenői tettei miatt, azonban ez azt sem jelenti, hogy az illető érintetlen. Dobrevet saját aljassága, hazugságai és hergelése miatt nem kíméljük, ehhez semmi köze nincs a kommunista szülőknek és nagyszülőknek. Gyurcsány felesége – hiába mondja magáról, hogy elítéli a nagyszülei működését – mégis ugyanazt a stílust, üzenetet és internacionalista, kommunista beidegződést mutatja. Dobrev számára az a legfontosabb, hogy elképesztő módon hergeljen, a legdemagógabb és hazugabb szólamokkal korbácsolja az indulatokat. Jó példa erre, hogy miközben visszafogottságról papol, az ország összeomlását terjesztve kelt pánikot a sikeres járványkezelést követően is. Dobrev abban is jó, hogy most már szinte mindent ingyen ígér meg az embereknek, vizet, áramot, gázt, azonban tudjuk férje 2010 előtti országromboló tevékenységéből, hogy pont a szegény emberek isszák meg a levét ezeknek a hamis ígéreteknek. Gyurcsányné természetesen már a 2006-os rendőrterrort és a szemkilövetést is mentegeti, kimutatva a valódi hozzáállását és még a saját oldala szerint sincs nagyobb hazug nála, ahogy Szanyi kapitány is megmondta. Nézzétek a rendhagyó Karanténvlogot, most is van min dühöngeni és persze nevetni is!Krokodilkönnyek - Amikor a milliárdos felesége a fizetését várja hó végén
Apró Antal unokája is megemlékezett május elsejéről. A Szemlőhegy úrnője letekintve a népre arról elmélkedett közösségi oldalán, hogy milyen nehéz a munkások sorsa, és az egyszeri ember, aki napról napra él, alig húzza ki a hó végéig, hogy végre a fizetéséhez juthasson. Írta mindezt többesszám első személyben. Ugye mind egyetértünk abban, hogy milyen nehéz lehet Dobrev Klárának és családjának?Donáth, Apró – Őskommunista klánok, avagy a XXI. század kamudemokratái
Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója az Apró és a Donáth családok párhuzamos történetét dolgozta fel az illegális kommunista szervezkedéstől kezdve 1956-os szerepükön át a rendszerváltásig, illetve az azt követő időszakig. Mint a tanulmány kiemeli, bár 1956-ban elváltak egymástól az életutak, az unokák jelen korunkban ismét a baloldalon tevékenykednek, ráadásul szoros szövetségesei egymásnak.Nagyapám kommunista tömeggyilkos volt, a házában lakom, de én demokrata vagyok
Anyagilag is jól állok, állunk, mert férjem rettenetesen tehetséges ember, annyira, hogy az anyám bankjától egy egész gyár megvásárlására elég pénzt kapott kölcsön. Erre csak egy nagyon okos és becsületes ember lehetett képes, akiről elhitték, hogy vissza is fogja fizetni. Nem is csoda, hogy szinte senki más nem kapott ilyen kölcsönt, ilyen csodás emberek nem teremnek túl gyakran.A képmutatás csúcsa – Dobrev Klára megrendülten gondol a véreskezű kommunista nagyapja áldozataira
Dobrev Klára ma végérvényesen is elnyerte a legvastagabb arcbőrrel rendelkező politikus címét: a DK EP-képviselője a Facebookon emlékezett meg a kommunizmus áldozatairól, és azt írta, hogy minden diktatúrát, amely gyilkol, egységesen kell elutasítani és legyőzni. Dobrev a gyilkosokat elítélte a rendszerükkel együtt, csak azt felejtette el, hogy nagyapja, Apró Antal is ennek a rendszernek a kiemelkedő politikusa volt és rengeteg magyar ember vére tapad a kezéhez.A baloldal legjobban informált politikusa – Gyurcsány Ferenc és a titkosszolgálati kapcsolatok
A Magyar Nemzet Gyurcsány Ferenc életét, politikai pályafutását és a felszín alatt megbúvó, a nyilvánosság számára kevéssé ismerhető összefüggéseket bemutató sorozatának harmadik részében ezúttal a titkosszolgálati kapcsolatai kerültek terítékre. A lap részletesen bemutatja, hogyan is alakult ki Gyurcsány mögött az a háttércsapat, amely a titkosszolgálatok, illetve azok környékéről verbuválódott emberekből állt össze, és amely igencsak kapóra jött neki a hatalomtechnikai játszmákban. Ez a történet ugyancsak a rendszerváltást megelőző időszakra nyúlik vissza.Ajánljuk még