
A holland kormány nem szeretné, hogy Ukrajna gyorsított eljárás keretében csatlakozzék az EU-hoz, miután az Európai Bizottság közölte, hogy a folyamat első szakasza még idén nyáron lezárulhat – írta szerdán a DutchNews című holland hírportál. Liesje Schreinemacher külkereskedelmi és fejlesztési miniszter keddi parlamenti beszédében elmondta: a csatlakozás hosszú technikai folyamatot igényel és Ukrajnának ugyanazoknak a kritériumoknak kell megfelelnie, mint a többi tagjelölt országnak.
A múlt héten Ursula Von der Leyen, a bizottság elnöke átnyújtotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az eljárás első szakaszára vonatkozó kérdőívet, és azt ígérte, hogy annak feldolgozása csupán hetek kérdése lesz. Több tagállami vezető nyilatkozatot írt alá, amelyben a tagjelölti státusz megítélése és a csatlakozási folyamat felgyorsítását szorgalmazta.
Koppenhágai kritériumok
Mark Rutte holland miniszterelnök és kabinetje azonban más véleményen van: úgy gondolják, hogy az egyszerűsített tagfelvételi folyamat precedenst teremtene más tagjelöltek, államok számára – írta a DutchNews. Liesje Schreinemacher szerint az úgynevezett koppenhágai kritériumokat – amelyek szerint a tagjelölt tagoknak stabil demokratikus intézményekkel, működő piaccal és az uniós jog végrehajtásának képességével kell rendelkezniük – nem lehet kikerülni.
Szép szimbolikus gesztus
A NOS holland műsorszolgáltató hírportálja azt írta szerdán, hogy a hágai kormány „szép szimbolikus gesztusként” tekint Von der Leyen bejelentésére és a szolidaritás fontos megnyilvánulásának tartja az EB elnökének ukrajnai látogatását. A parlament alsóházának egy része – köztük az ellenzék – azonban úgy véli, hogy a bizottság elnöke saját hatáskörét túllépve nyilatkozott így, ezáltal hamis reményt keltett Ukrajnában. Az euroszkeptikus radikális jobboldali Szabadságpárt képviselője, Vicky Maeijer még fel is szólította Von der Leyent, hogy mondjon le a bizottsági elnöki tisztségéről. Több holland képviselő véli úgy, hogy a bizottság elnökének vissza kellene vonnia kijelentéseit. Schreinemacher azt mondta, hogy egyelőre meg kell várni a bizottság hivatalos állásfoglalását.
Nincs arról szó, hogy Ukrajna már holnap uniós tagország lesz, még hosszú út áll előttük
– jelentette ki.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA
füredi46
2022-04-14 at 15:07
Javítás: azt…
füredi46
2022-04-14 at 15:06
Már aszt kezdtem hinni, hogy a holland miniszterelnök Magyarország és Orbán Viktor támadásán, piszkolásán kívül másra nem képes, nem dereng nála értelem és tájékozottság, csak az idétlen orbánozás. De lám mégis felcsillant nála valami normális gondolat is.
mzsmnb
2022-04-14 at 12:52
Igazuk van. Az vicc lenne (vagy inkább horror). Milyen tisztességes lenne soron kívül bevenni az ukránokat, amikor a fél Balkán ezer éve vár. Arról nem beszélve, hogy a Balkán utolsó segglyuka is szilárd demokrácia Ukrajnához képest.
Amarna
2022-04-14 at 08:41
Csak nem????
Aszta mit nem mond ez a szöröncsítelen???
Irgum burgum lesz…?
Orientál
2022-04-13 at 23:37
Persze rengeteg orosz földgázt importálnak a hollandok ,minket meg hazugságaikkal rágalmaznak ezek a holland politikusok. Ukrajna amely háborúban áll és hadszíntér az nem lehet eu-s tagállam. Ezt a barom von der Leyent meg rúgják ki az eu-s bürokráciából.
moliere
2022-04-13 at 22:47
Hú mit kap ez a buzi
Matu
2022-04-13 at 22:32
Furcsa is lenne, ha nem ugyanannak a feltételrendszernek kellene Ukrajnának megfelelnie, mint az összes többi tagállamnak. Nekünk , ha jól emlékszem, közel tíz évbe telt, mire tagjelöltből tag lehettünk.
Veletek
2022-04-13 at 22:21
Minden tagállam vegyen tulipánt és integessen vele Ukrajnának!
1 Enaki
2022-04-13 at 21:31
Èrtelmes lèpès lenne Hollandiàtòl.
Lajos
2022-04-13 at 21:06
Végre egy normális gondolat tőlük!
Ungarn über alles !
2022-04-13 at 20:35
remélhetőleg mi a lassú csatlakozásukat is gátoljuk !
(remélhetőleg mihamarabb szétesik ez az állatkert !)
Pepe
2022-04-13 at 20:29
Törökország és Szerbia ettől fog berágni az EU-ra de Ukrajnára is. Zelenszkij játszi könnyedséggel megszopatta Von der Leyent. Elég volt pár tucat hullazsákot megnézetni vele, és a mindenre alkalmatlan nő máris megroggyant. Egyébként tudja valaki, hogy mik voltak azokban a zsákokban? Netán egyenruhás ukrán katonák? Vagy állati tetemek? Zelenszkij Izraelből és az USA-ból is kapja a piszkos trükkök tucatjainak ötleteit, és láthatóan tájékoztatták arról is, hogy kit hogyan lehet befolyásolni. Egy színésznek nem nagy feladat eljátszani bármilyen szerepet, amivel nemzetközi színtéren is komoly hatást ér el.
Bumm
2022-04-13 at 20:23
nem ez az első, hogy a hollandok az EU tervei ellen szavaznak Ukrajna kapcsán.
már leszavazták a társulási szerződést is (népszavazáson) Ukrájnával. Talán ez volt az utolsó népszavazás a hollandusoknál, ezután eltörölték, de persze a demokrácia legnagyobb dicsőségére, az EU jóváhagyása mellett!
Zoltaiguszti
2022-04-13 at 19:50
“a csatlakozás hosszú technikai folyamatot igényel és Ukrajnának ugyanazoknak a kritériumoknak kell megfelelnie, mint a többi tagjelölt országnak.”
Mi 13 éve szoptunk ezért a szarért nem vagyunk 20 év tagok de a lakosság zöménrk már herótja van az egésztől.
Oláhok, Bolgárok nem vártak a kérelem után sztem még 7 évet se na akkor lettem rohadt pipa.
Ha Ukránékat felveszik seprec kérni kell társult tagságot a teljes jogú helyett.
Amúgy meg majd megtudják….A buli legnagyobb ,lehúzó része pont előtte a bokáztatás amikor még nem jár semmi szinte de már mindenre igényt tartanak….Mi vagyunk az élő példa egy szó nem igaz a felzárkóztatásról mert ahogy realitássá válik egyből elkezdenek keresztbe tenni.
Hihetetlen hogy van még aki beszopja ezt a mesét.
na4
2022-04-13 at 19:32
Végre egy épeszű húzás.
Torockó
2022-04-13 at 19:30
A brüsszeliták szemétsége vetekedik a hülyeségükkel.
sorry
2022-04-13 at 19:10
Ez az egyetlen jó gondolatuk a hollandoknak. Ha valaki tud más hasonlóan ütőset, az jelezze.
Bukohill
2022-04-13 at 19:08
Nem kell várni, állítsák a leydeni palackot a szőnyeg szélére, majd igazi bolsevik módjára – gyakoroljon önkritikát.
Királytigris
2022-04-13 at 18:43
Mire Ukrajna EU-s tag lenne, addigra az EU már rég szétesett! Marad nekik Putyin…. Szeretem, nem szeretem, nem lesz más.