Pesti Srácok

Hollik István: mutassuk meg együtt, hogy Magyarország nem hagyja magát!

Hollik István: mutassuk meg együtt, hogy Magyarország nem hagyja magát!

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Magyarország ki tudjon maradni a gázt és az atomenergiát érintő európai uniós szankciókból, ezért fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt akár írásos, akár online formában. "Mutassuk meg együtt, hogy Magyarország nem hagyja magát!" - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában.

Hollik István szerint Brüsszel kétségbeesetten próbálja bizonygatni, hogy a szankciók működnek, miközben éppen ennek az ellenkezője igaz. Hozzátette: Brüsszel azért bizonygatja, hogy a szankciók működnek, mert már készítik elő a kilencedik szankciós csomagot, amely veszélyt jelent Magyarország gázellátására és az atomenergia felhasználására is.

Úgy fogalmazott: Brüsszel nem hajlandó szembenézni a valósággal. Akkor, amikor egész Európa szenved az inflációtól, a tagállamok sorra spórolási intézkedéseket vezetnek be és a gazdasági elemzők európai recesszióról írnak, az Európai Bizottság a közösségi médiában arról győzködi az európai lakosságot, hogy a szankciók hatékonyak és jól működnek.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta Hollik István.

- emelte ki Hollik István.

Kijelentette: Brüsszel állítása arról, hogy a szankciók működnek, ellentétes az európai és a magyar emberek valóságérzékelésével. Ugyanis elszálló rezsiárak, szankciós infláció, ellátási problémák és gazdasági visszaesés jellemzi Európát.

Hollik István azt kérte a magyaroktól, hogy együtt üzenjék meg Brüsszelnek: hiába bizonygatják az ellenkezőjét, a szankciók nem működnek, kárt okoznak Európának és Magyarországnak.

MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.