
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint már szeptember 16. óta folytatnak nyomozást a Völner-ügyben.
Azt megelőzően – tehát a nyár folyamán is – a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) végzett felderítést, amely nyomán ősszel a KNYF nyomozni kezdett. A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy a nyomozás során eddig tizenkét személyt, köztük nyolc végrehajtót és egy végrehajtó helyettest hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük hatan letartóztatásban vannak, egy további gyanúsított pedig bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.
Forrás: 24.hu/PS
Facebook hozzászólás
István
2021-12-09 at 00:56
” Ragnar ” ! Csacsi beszéd . Csak nem magadról írod ?
Cassandro
2021-12-08 at 21:38
@3,14Csányi
Menekülj amíg nem késő! Mondaná Meki, de ő már csak röhög rajtad.
Szóval! Menekülj! Már készítik neked a kényszerzubbonyt és a gumiszobát a Lipóton.
Roboz Istvánnè
2021-12-08 at 20:34
Aki elkövette a bűncselekményt bizonyíthatóan, azt felelősségre kell vonni mindegy melyik pártba tartozik! Ez így helyes, amíg nem bizonyítható, addig megilleti az ártatlanság vélelme.
Tit
2021-12-08 at 15:36
Szemelyes vallomàs tètel utan kezdődött el a nyomozas.Előző cikkben ìrta a PS.Hònapok òta figyelték a gyanùsitottakat.Nem tudhatò az igazat,majd kiderūl. Annonymus kontra Völner!
Orientál
2021-12-08 at 14:37
Csak figyelte ,valaki meg ki is szivárogtatta ,hátha így valamennyit menthet a büntetéséből.
K
2021-12-08 at 09:49
Az ártatlanság vélelme mindenki megillet, és még nincs jogerős ítélet ebben az ügyben.
Ami ezen felül elhangzik mint elmarasztaló vélemény, az önbíráskodás.
Völner Pál azt nyilatkozta, hogy nem követett el bűncselekményt, és ezt el is hiszem neki.
Etel
2021-12-08 at 09:47
Még a feltételezés is rettenetes, hogy szerencsétlen tönkrement embereken milliárdossá vált bűnözőktől bárki, bármennyi pénzt elfogad. És minél kisebb ez az összeg, annál rettenetesebb.
És a havi 2 – 3 millió kevés az üzletmenet zavartalanságát biztosítando.
Ha be is bizonyosodik, hogy hamis volt a vallomás, gyanítom a móri vérengzés félrevezető vallomastevojenek jól bevált mintájára még meg is jutalmazzák a behajtó főnököt.
K
2021-12-08 at 08:49
Völner Pál azt nyilatkozta, hogy nem követett el bűncselekményt”,… és én is neki hiszek.
**************************
**************************
Sajnos a végrehajtói munkakör olyan, hogy a munka végzéséhez nem kell több ismeretanyag mint egy füzetre való paragrafus.
Valószínűleg ugyanez a helyzet a közjegyzői munkakörrel is, nem ok nélkül volt a közjegyzői munkakör is egy időben szintén adminisztratív munkakör.
Mindebből az következik ,hogy nemcsak a régi végrehajtók között volt probléma a jogi végzettség megkövetelése, hanem az új végrehajtók is megalázónak érzik ezt a munkakört . Az új végrehajtók is gondolhatják azt, hogy minek tanultak évekig, ha csak egy ilyen munkakört tölthetnek be vele.
Tehát ezen a területen megsokasodtak a személyi intrikus problémák, illetve mindezekhez hozzáadódott az ügyfelek, adósok panaszai, akik szenvednek az antihumánumtól, és az igazságtalanságtól.
Mindezen problémákat megoldhatta volna a végrehajtók képzésének kibővítése, és a munkakörük fokozott felügyelete.
Karácsony.sk
2021-12-08 at 08:31
“Ragnar” már megint liberálfasiszta szindrómában szenvedsz?
Szlovákiából…..
Judit
2021-12-08 at 07:55
Kijelenthető, hogy ez a “Ragnar” hozzászóló HAZUDIK.!!!
Én csak az egy Igaz Élő Istenben hiszek.!!! De, semmi kétségem nincs afelől
hogy Völner Pál Úr bűntelen.!!! Sok sikert hogy bebizonyítsa .!!!
TalEle
2021-12-08 at 07:20
„Nyomdász” Cseh Katka vagy a Karácsony-féle Városház ügyben nincs semmi „nyomozati cselekmény”? Így, tényleg csak blöffnek tűnik az egész! Ha, a szélhámos, Soros stróman Márki-Zay nem lenne ilyen rutintalan politikailag, Gyurcsány szivárványos csőcseléke, már utcahosszal vezetne a Fidesz előtt…. Lehet itt 13. havi nyugdíjra, SZJA visszatérítésre/mentességre, minimálbér emelésre hivatkozni, a választók többsége nem racionálisan, hanem impulzív módon, érzelmi alapon, a közösségi médiák fake news híreitől felheccelve dönt!
gyozo2018
2021-12-08 at 06:28
Ragnar
2021-12-07 at 22:49
És te ezt elhiszed?!
Amúgy forduljon a polgármesteréhez.
Mi köze ahhoz a kormányfőnek?
gyozo2018
2021-12-08 at 06:26
Rozsdásodjon rájuk a lakat.
MINDEGYIKRE, AKI BRIGANTI TRÓGER!
benzoli
2021-12-08 at 02:41
” FEGYVERBE ” vannak az elvtarsak ? Akkor most megnovekszik az aktiv bunozok szama ? Szervezett Bunozes minden szinten ? Allambacsi pedig csak akkor lep amikor elkezdodik a Bandahaboru ? Tiszta Amerika !!!
Valaki
2021-12-08 at 00:42
Ragnarnak
Ismerek több olyan önkormányzati pénzügyest aki azért használ excel-t, mert a word-ben nem tudja aláhúzni a sorokat.
Ő is 150 ezret keres.
Ragnar
2021-12-07 at 22:49
Önkormányzati pénzügyes tisztviselők érettségivel max. nettó 150.000 ft fizu. VIKTOR! ÉBresztő! EGYETEM, FŐISKOLA nyelvvizsgával x év után nincs meg a nettó 200… Mi lesz így? A közmunkás felelőség nélkül többet fog keresni! Palinak azért jól ment…a nevem zoli nem pali…