Pesti Srácok

Hont András: Nem ártana tudni, hogy a 168 Óra hülyült meg teljesen vagy a DK (Frissítés: a 168 Óra hazudott)

Hont András: Nem ártana tudni, hogy a 168 Óra hülyült meg teljesen vagy a DK (Frissítés: a 168 Óra hazudott)

Hont András közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen az látható, hogy a 168 Óra közzétett egy DK: Soros György áll Márki-Zay mögött című cikket még szombat reggel. Bár a publicista is felhívja rá a figyelmet, hogy a cikkre mutató link már nem él, azonban a Civil Hetes szemlézte az írást.

A 168 Óra azt írta: az ellenzéki előválasztás utolsó napja előtt, péntek délután értékelte a DK szűkebb stábja az addig elért eseményeket. Mint ismert, a miniszterelnök-jelöltségért már csak Dobrev Klára és Márki-Zay Péter van versenyben. A lap információi szerint a Demokratikus Koalíció megbeszélésén Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök, a párt elnöke kijelentette: Soros György állt be Márki-Zay mögé, a hódmezővásárhelyi polgármester ennek köszönheti sikereit.

– összegezte a jelenséget Hont András.

PestiSracok facebook image

Tegnap a publicista kifejtette véleményét Márki-Zay Péter politikájáról, amelyről elmondta: az elmúlt két napban három szervezet is jelentkezett támogatóként; egy teljesen, egyiknek a fele, egy meg félig.

– mondta Hont András.

A 168.hu az alábbi közleményt adta ki ezzel a felütéssel: Elnézést kérünk

Forrás/Fotó: Hont András Facebook-oldala

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?