
A németországi Chemnitz napok óta forrong. Miután a városban vasárnap hajnalban egy szír és egy iraki migráns halálra késelt egy férfit, az esetet követő felháborodás tüntetéseket vont maga után, a szászországi település központjában pedig eluralkodott a zűrzavar. Az esemény hatására hétfőn már ezrek vonultak az utcára, végül a demonstráció az ellentüntetők megjelenésével zavargásba torkollt. Az eddig lappangó társadalmi feszültség előbújt és felöltötte a féktelen erőszak formáját – a merkeli politika ellen tüntető szélsőjobboldaliak összecsaptak a szélsőbaloldali antifasisztákkal. A polgárháborús helyzet káoszt teremtett a szászországi városban, a rendőrök helyben tanúsított teljes tehetetlensége pedig ékes bizonyíték arra, hogy Nyugaton a migráció által kialakult helyzet mára kezelhetetlenné vált.
A megrázó események hallatán vasárnap délután egy körülbelül nyolcszáz fős csoport tüntetett a városban, a demonstrálók radikálisabb része elkezdett idegen kinézetű személyekre támadni. A hétfő esti tüntetésre már többezren érkeztek, hogy a gyilkosság kapcsán kifejezzék a kormány bevándorláspolitikájával szembeni elégedetlenségüket. Az előző nap történt kisebb atrocitások miatt azonban összegyűlt mintegy ezer bevándorláspárti, antifasiszta szélsőséges, akik önazonosan Karl Marx szobránál gyülekeztek, majd utána elindultak a kormányellenes tüntetők felé. Végül pedig kiprovokálták a balhét. Az összetűzés során húszan sérültek meg.
A legnagyobb német ellenzéki párt, az Alternatíva Németországnak frakcióvezető-helyettese, Beatrix von Storch elítélte az erőszakot, azonban véleménye szerint a kormány a gyilkosságot követően nem tudott úrrá lenni a káoszon, és emiatt lettek dühösek az emberek. Ezt kellene végre felfogni: ha a mérsékelt erők nem tudják megfelelően kezelni a helyzetet, akkor előbb-utóbb betelik a pohár, és megjelennek a szélsőségesek – jobbról-balról. Aztán már nem az lesz a kérdés, hogy hány migránsra néztek csúnyán az elmúlt héten, hanem az adott ország vezetése azon törheti a fejét, miként teremtsen rendet egyes városok lángba borult közterein. Orbán Viktor ezt már 2015-ben felismerte, és az utóbbi időben látszik csak igazán, mennyi problémának sikerült elejét vennie a következetes bevándorlásellenes politizálással.
Egy közvélemény-kutatás eredményeképp kiderült, Szászországban a jelenlegi szövetségi kormánykoalíciót alakító pártoknak, a CDU-nak és az SPD-nek együtt sem lenne meg a többsége, a bevándorlásellenes AfD pedig már 25 százalékon áll – a tendencia növekvő. Az utóbbi időszakban bekövetkezett drasztikus népszerűségnövekedés egyértelműen annak tudható be, hogy a német politikai elittel szemben a párt az asztalra csap akkor, amikor szükség van rá. Nem söprik szőnyeg alá a problémákat, a tabutémákat beemelik a közbeszédbe, és az áldatlan állapotokért valamennyiszer számon kérik a kabinetet.
És hogy miképpen reagál a német kormány az ügyre?
Steffen Seibert kormányszóvivő az eset kapcsán elítélte az idegenek megtámadását. A német vezetők bevett gyakorlata, hogy a helyzetet egyoldalúan szemlélve, az adott probléma sokrétűségére fittyet hányva nyilatkoznak égető kérdésekkel kapcsolatban. A kancellár pedig minden bizonnyal a semmitmondás örökös világbajnoki címére pályázik. Angela Merkel a történések után ezt nyilatkozta: „Németország jogállam, ahol nem fordulhat elő erőszak az utcákon.”
Mint utóbb kiderült, a feszült helyzet feloldását az is nehezítette, hogy az események felkészületlenül érték a rendőrséget. Ez nem rosszindulatú hipotézis, hanem egy rendőrségi szóvivő nyilatkozatában tett ténymegállapítás. Agresszív, szélsőséges tömegek, társadalmi frusztráció, általános feszültség, bizonytalan védelmi pozíciók – ezt hozta a Willkommenskultur Németországra. És ha ezeket megfejeljük a felkészületlen hatóságokkal, rögtön kész is a káosz. Kiváló recept egy ország tönkretételére, a’la Merkel.
A kapukat be kell zárni. Ez Chemnitz véres üzenete. Ha ugyanis azokat a bizonyos kapukat nem tartották volna évekig tárva-nyitva, hogy boldog-boldogtalan kedvére, akár papírok nélkül bevándorolhasson Németországba, most nem tartanának ott a német hatóságok, hogy képtelenek csillapítani a migránsok okozta bűncselekmények által felkorbácsolt kedélyeket. Sosem szégyen gondolkodni, mielőtt cselekszünk – a német establishmentnél azonban az ésszerűség járulékos veszteségnek bizonyult az elmúlt évek politizálása során. Ezzel egészen addig nincsen gond, amíg csupán néhány elittudatú, végtelenül beképzelt vezető politikus pozíciója múlik rajta. Azonban ha a hétköznap emberének a biztonsága a tét, nincs helye az ilyen-olyan meggondolatlanságnak.
A biztonság ma Európa egyik legfontosabb vívmánya. A túlzott jólét az önfeladásig merészkedő elkényelmesedést hozta a nyugati országok társadalmaira. A kényelem megsemmisítette az alapvető önvédelmi reflexeket, a biztonsági helyzet pedig egyre csak romlott, mígnem elérkeztek a szakadékhoz, majd önfeledten beleugrottak: ez a szakadék Chemnitz. Ahol pedig már nincs jelen, ott hiába járkál ezernyi katona a városközpontokban, a biztonságérzetet ezen a mesterséges módon nem lehet visszaültetni a fejekbe. Az egykor békés tereken jelenlévő, állig felfegyverzett egyenruhások ugyanis csupán egyvalamit jeleznek: ma már bárkiből lehet áldozat.
Vezető kép: DPA
Zia
2018-09-03 at 09:41
Németország nem demokrácia és nincs szólás – és véleményszabadság!
A hivatalos álláspont szerint 4500 tüntető volt jelen. Rendőrségi (nem hivatalos) források szerint rájuk küldtek 5000 rendőrt. Számolatlan vízágyút, barikádtörő páncélosokat. Az összes tartományból vezényeltek pribékeket a tüntetés szétverésére. A bejelentett és engedélyezett tüntetéseket és vonulásokat feloszlatták, a helyszínen betiltották. mert néhány száz migránsbarát libsi és kommunista elállta az útjukat. A bejelentett és engedélyezett útvonalat. A rendőrök erre azt mondták, hogy őket – a libsiket és a komcsikat – nem bánthatjuk ezért a ti felvonulásotokat tiltjuk be!
##
2018-08-31 at 10:19
A bajhoz mérten sajnos nagyon kevés a migránsok befogadása elleni tüntetők száma. A felforgató anarchistákat nem számolom.
Kele Loránt
2018-08-31 at 08:12
Sajnos ma nincs Németországban egy olyan „Rote Armee Fraktion” szerű mozgalom, amely Mürkül karavánját eltérítené a „helyes útról”!
apamaci
2018-08-31 at 07:24
Valóban felháborító, hogy a bennszülöttek lázadoznak olyan apróságok miatt, mint hogy néhány bevándorló békésen gyilkolássza őket!!
Ráadásul a bensszülöttekből álló rendőrség képtelen féken tartani ezeket a lázadozásokat!!
Benedek Károly
2018-08-30 at 23:17
Hol vannak azok a rágalmazók, akik generációkra visszamenőleg is leantiszemitázzák, gyilkosozzák a magyarokat, mert szerintük “nem tettek semmit, amikor a zsidókat begyűjtötték és koncentrációs táborokba hurcolták”.
(Hazudnak! Akkor is ugyanilyen elhallgatás, cenzúra volt érvényben. DE! A keresztény egyházak, a magyar családok az életüket veszélyeztetve is próbálták menteni, és mentették is a zsidóságot, mindenkit, akit tudtak!!! Volt olyan polgármester, aki, mikor a község zsidó polgárait összeszedték, akkor, mivel nem tudott tenni ellenük semmit, beállt a sor végére, és ott pusztult velük együtt!!!!!)
MOST MI A DURVA NÉNIKÉTEKET CSINÁLTOK?! MIT TESZTEK AZ ELLEN, HOGY EGÉSZ EURÓPÁT MEGSZÁLLJÁK A BARBÁR HORDÁK, AKIK NEMCSAK AZ ŐSHONOS POLGÁROKAT TÁMADJÁK, GYILKOLJÁK, ERŐSZAKOLJÁK, ROBBANTJÁK, HANEM KONCENTRÁLTAN A NYUGAT-EURÓPÁBAN ÉLŐ ZSIDÓSÁGOT!!!!! VÁGÓ, HELLER, GYURCSÁNY, SCHIFFER, FODOR ÉS A TÖBBI MEGVESZEKEDETT SZÉLHÁMOS! MIT TESZTEK A SAJÁTJAITOKÉRT?! MIT TESZTEK A MEGSZÁLLÓK ÁLTAL HALÁLRA ÍTÉLT EURÓPAIAKÉRT?!
Mitől vagytok ti európaiak, européerek?! Milyen alapon?!
Benedek Károly
2018-08-30 at 22:54
Mivel hazudtak, mivel nem tájékoztattak a gyilkosságokról, mivel a nem tájékoztatás okáról aljas, farizeus elméleteket gyártanak és akarnak lenyomni az őshonos németek torkán, azért robbant és fog még robbanni sok-sok bomba.
Merkel mintha szándékosan provokálná a polgárháborút azzal is, hogy az áldozatokat és az áldozatok mellett tüntetőket tartóztatják le, kriminalizálják, és nem a merénylőket, erőszakolókat, gyilkosokat.
Ideje lenne már a háborús bűnös, népirtó Merkelnek felismernie, hogy nem tudják és soha nem fogják tudni eltitkolni azt, ami megtörtént, megtörténik!
Ceterum censeo:
IDEJE GRÜNDOLNI EGY HUN-BOOK, VAGY V4 BOOK VIRTUÁLIS KÖZÖSSÉGI TERET, AHOL CSAK A BTK ÉS A PTK A CENZÚRA ALAPJA!
NAGY SZÜKSÉG VAN RÁ!!!
lacika
2018-08-30 at 21:29
Kedves Hunor, PS, és minden jobboldali vagy semleges újságíró!!
(Akinek nem inge, ne vegye magára és bocsi.)
Szóval, először is: miért kell általánosítva szélsőjobboldalinak nevezni minden chemnitzi tüntetőt? Mert megyünk a fősodor után??
Másodszor: miért a fészkes fenéért kell, idézőjel nélkül, antifasisztáknak titulálni a szélsőbalos/ballibsi/huligán (nem kívánt törlendő, kívántak összevonhatók) ellentüntetőket??
Agymosottak vagyunk? Elismerjük az említett elemek által saját magukra aggatott jelzőit?! Antifa (pontosabban vérengző liberális), demokrata (ld. “demokratikus ellenzék”), stb. stb. jelzőket amivel magukat illetik?
Kérem, térjünk már észhez!!!
A malmukra hajtjuk a vizet?!
Gábor Szabó
2018-08-30 at 21:59
Egyetértek!
Mi akórságért nevezzük többé antifasisztáknak azokat a fekete csuklyás balos anarchistákat, akik még a nácikat is megszégyenitő módszerekkel verik szét a nekik nem tetsző demonstrálókat vagy akár gyújtják lángra mondjuk fél Hamburgot?
Mondjuk ki már végre! antifa = liberálnácik
idirablo
2018-08-30 at 19:20
Most nem színes, hanem fehér forradalom készül.
Benedek Károly
2018-08-30 at 23:08
Csírájában fojtják, elhazudják, nem tudósítanak, ha mégis, akkor “lézengő” néhány emberről hazudoznak.
De ma már nem lehet olyan könnyen elhazudni a tényeket.
polizza
2018-08-30 at 19:14
Csaba Fülöp – Karl Marx Stadt volt egy ideig, átmenetileg.
De sem előtte soha, sem azóta ! Csakis a kommunisták uralma alatt.
A tisztességes neve : Chemnitz
Csámpás Marcsa
2018-08-30 at 23:07
Kelet-Németországban még élnek németek. Ők is a kelet-európai blokk
tagjai voltak. Megőrizték német gyökereiket.
Ács József
2018-08-30 at 19:05
Németország a 20. századi tömegtársadalom , és a 21.századi médiaterror,mint főhatalom állatorvosi lova. Az első világháború után kifosztották, megalázták a győztesek és ráeresztették keletről a vörös terroristákat. Választhattak,GULÁG vagy újjáépítés. Hitler kiverte vörös terroristákat,de az angol és amerikai tőkés érdekekkel nem bírt, tömeggyilkosságokba torkolt a háborúja. 45 után az újjáépítés (NSZK) már jóléti kirakatként a keleti kommunizmus ellen meghozta a jólétet,de 89 után valójában szövetségesei,angolok,franciák megrettentek gazdasági túlhatalmától,elkezdtek egy új sakkjátszmát,a liberálfasiszta fegyvernemekkel Németország ellen. Azóta ,aki szólni mer,észreveszi,fájlalja ,azonnal -szóban,lehetőségeiben likvidálják,nácizzák,fasisztázzák, Mamimnak nem új, ezt tanulta az NDK-ban…
Àron
2018-08-30 at 19:26
Ez itten Svédországban is igy van nemcsak Németországban.
gyozo2018
2018-08-30 at 23:04
Svédországban már harmadik-negyedik generációs sokféle náció él.
Első kézből tudom, hogy nagy számú rétegük NEM AKARJA A MOSTANI MEGSZÁLLÁST, A MUSZLIM INVÁZIÓT! Nagyon sok köztük a Kínából elszármazott, integrálódott, már harmadik-negyedik generáció, akik megrökönyödve figyelik a barbár inváziót. Pedig nekik is meg kellett küzdeniük az őshonos svédekkel. Megjegyzem, jogos volt az ellenérzés. De mivel abszolút alkalmazkodtak, ők is hasonlóképpen élik meg ezt a tragédiát.
gyozo2018
2018-08-30 at 23:01
“Az első világháború után kifosztották, megalázták a győztesek”
Menjünk kicsit vissza!
Kik is robbantották ki az első világháborút?! Milyen céllal?!
Mi volt annak is az előzménye?!
Ezt olvasd el az Országos Széchényi Könyvtár digitális archívumából.
http://mek.oszk.hu/17500/17578/17578.pdf
Vissza fogok jönni
2018-08-30 at 18:58
Elismerésrem erre a válaszra Laca.
Ezeknek a balos, buta, tudatlan, csak a szabadság és eggyenlöség, a jó és az igazi, a világmegváltó tézis után szánalmasan lihegö barmok csak a világgal párhuzamos kis világukat ismerik.