Pesti Srácok

Horváth László: a gyöngyöspatai iskolaügyben egy szereplő járt jól, Soros György szervezete

Horváth László: a gyöngyöspatai iskolaügyben egy szereplő járt jól, Soros György szervezete
Budapest, 2020. február 24. Horváth László, a Fidesz képviselője interpellációt nyújt be Rétvári Bencének, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. február 24-én. MTI/Máthé Zoltán

A gyöngyöspatai perrel csak egy szereplő járt jól, az a Soros-szervezet, amely az egészet kiagyalta, megszervezte és végigvitte – jelentette ki Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parlamenti képviselője vasárnap a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A honatya felhívta a figyelmet arra, hogy olyanok is kapnak kártérítést, akik miatt sem tanulni, sem tanítani nem lehetett az iskolában, akik agresszorok voltak, akik miatt sokaknak ott kellett hagyniuk az iskolát. Volt olyan, aki ötszáz órát hiányzott, mégis szegregációért kap támogatást.

A honatya az interjúban kiemelte: egy Soros György által nyíltan támogatott szervezet rendezte meg a pert, nem a cigány családoknak jutott eszébe a bíróságra menni, őket oda vitték. A képviselő szerint az ítélet igazságtalan, társadalmi hatásait nézve rendkívül káros és békétlenséget teremt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az alapítvány képviselője néhány órával a Kúria ítélete után arról beszélt, a gyöngyöspatai ügy hasonló perek indításához is jó lehet. Horváth László szerint ez is azt igazolja, hogy ez egy pénzszerző, politikai akció volt, amit modellként kívánnak máshol is felhasználni, továbbá Magyarországról megint rosszakat lehet mondani külföldön és lehet kreálni mindenféle eljárást az országgal szemben. A képviselő úgy vélekedett, megvan az esélye annak, hogy beindul egy szegregációs biznisz, ezért ennek megelőzése érdekében törvényt kell módosítani. Ha hasonló perek indulnak, a tanulásban elszenvedett esetleges kárt tanulással és képzéssel kell helyrehozni. Biztosítani kell továbbá, hogy a felzárkóztatás ne legyen szegregációnak minősíthető.

Az országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy ahol erőszak van, ahol sem tanulni, sem tanítani nem lehet, ott is könnyen kialakulhat ilyen helyzet, ezért meg kell akadályozni, hogy kisszámú agresszor uralja az iskolai órákat. Horváth László elmondta, Gyöngyöspatán olyanok is kapnak kártérítést, akik miatt sem tanulni, sem tanítani nem lehetett az iskolában, akik agresszorok voltak, akik miatt sokaknak ott kellett hagyniuk az iskolát. Volt olyan, aki ötszáz órát hiányzott, mégis szegregációért kap támogatást. A térség országgyűlési képviselője kiemelte, ez egy komoly kártérítés, amivel tönkre lehet tenni egy települést. Erre Gyöngyöspatának egy fillérje sincs – hangsúlyozta Horváth László.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?