Pesti Srácok

Hosszú távú célokat szolgál a helyreállítási alapból Magyarországnak jutó összeg

Hosszú távú célokat szolgál a helyreállítási alapból Magyarországnak jutó összeg

Minden idők legnagyobb gazdasági helyreállítási csomagja az Európai Uniós helyreállítási alap, hivatalos nevén Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz. Ebből Magyarországot 2511 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás illeti meg. Ezen felül lehetőség van 3384 milliárd forint hitel felvételére is, amit a kormány egyelőre nem venne igénybe, hiszen az ellentétes az államadósság visszaszorításának céljával. A Kossuth Rádió Európai idő című műsorában Essősy Zsombor pályázati és fejlesztési szakember, a MAPI Zrt. vezérigazgatója fejtette ki a véleményét a témával kapcsolatban – derül ki a hirado.hu cikkéből.

A támogatási keret felhasználásáról minden országnak kilábalási tervet kell készítenie, amelynek az elfogadása után juthatnak hozzá a forrásokhoz. A magyar célok között első helyen szerepel az egészségügy, a közlekedési hálózat fejlesztése, a körforgásos gazdaságra való áttérés segítése, valamint a felsőoktatás is.

– közölte a múlthéten Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

PestiSracok facebook image

– mondta Essősy Zsombor pályázati és fejlesztési szakember, a MAPI Zrt. vezérigazgatója. A szakember azt is elmondta, hogy a helyreállítási alapból bejövő összeg főleg az állami és önkormányzati területek fejlesztéseit célozza meg. Az egyik legfontosabb cél a karbonsemlegesség elérése, a másik a digitalizációra való átállás.

– fogalmazott. A magyar kormány minél kevesebbet venne igénybe a 3384 milliárdos hitelkeretből, hiszen az az államadósságot növelné. 2022 végéig a kormány dönthet úgy, hogy mégis él a hitel lehetőségével, de az ország meglévő hiteltartozásai egyelőre ezt nem teszik lehetővé. A 27 európai uniós ország többsége szintén visszautasította a felvehető összeget.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?