Hatezer forintos csevap, kétezer forintos sör, katasztrofális kiszolgálás, szemét, többórás dugók az autópályán és omladozó külvárosok. Ha a kedves olvasónak a Balaton, vagy úgy általában Magyarország jutott eszébe, akkor Ön bizonyára nem járt még Magyarországon, vagy eddig csak az ellenzéki média (Latex, 444, stb.) cikkeit olvasta. Úti beszámoló Horvátországból.
Horvátországban négy napot és ezalatt egy kisebb vagyont sikerült elkölteni gyanútlanul egy spórolósabbra tervezett nyaralás alatt úgy, hogy semmilyen helyi jellegzetességgel, horvát kulturális vagy kulináris unikummal nem találkoztunk. De még rendes házi olívaolajat sem kaptunk. Skandalum. Félreértés ne essék, nincs semmi bajunk a horvátokkal (akik most mindenáron az EU-nak akarnak megfelelni a saját kulturális hagyományaik beáldozása árán), hacsak nem kell velük egy városon belül a parkolóhelyért versenyezni. Vagy nem nekik kell felvenni egy étteremben a rendelést. Viszont aki ezek után a magyar vendéglátásra és az árakra panaszkodik, az vagy elmebeteg, esetleg Telex/444-olvasó, vagy egy sértődött ellenzéki és simán csak hazudik.
Nagy reményekkel vágtunk bele a horvátországi nyaralásba (úti szendvics, összekuporgatott pénz, otthoni tea ásványvizes üvegben stb.), hiszen mi is olvastuk a haladó sajtóban, illetve a közösségi médiában, hogy a déli szomszédunknál minden csodálatos, az árak egyáltalán nem durvák, az emberek mágikus erőt sugároznak a környezet pedig gyönyörű, és az autópálya-rendszer sem okoz fennakadásokat. Rendben – gondoltuk, szakadjunk el egy kicsit ebből a fullasztó diktatúrából, engedjük át kicsit az elnyomott kisember szerepét és a gumibotozást annak a több százezer külföldinek, aki a Sziget Fesztiválra, a „szabadság szigetére” érkezett hazánkba bulizni miközben Putyinék az ukránokat gyilkolják. Mi meg egy kicsit szusszanunk, teleszívjuk magunkat a déli, horvát kultúrával, teletömjük magunkat gőzölgő csevappal, miközben önfeledten andalgunk a tengerparti naplementében a The Obala Marjanska Pisma című dalára.
Kár, hogy ott van az a ronda valóság: rögtön az elején a horvát autópálya
És mivel nem szeretnénk igazságtalanok lenni, kezdjük a jóval. A horvát autópálya kiváló minőségű, kiválóan karban van tartva, végig ki van építve. Split felé, a határ horvát oldalon öt darab útfelújítással találkoztunk, amik olyan jól voltak megszervezve, hogy csak minimális mértékben akadályozták a haladást. Szóval erre senkinek nem lehet panasza, a kapus rendszer azonban már egészen más. Ha nincs szerencsénk, órákat várakozhatunk, mire átjutunk az egyik szakaszról a másikra, amellett, hogy horrorisztikusan drága a magyarhoz képest. Míg itthon 5300 Ft-ért 30 napra megvehetjük az ország útjainak korlátlan használatát, addig Split és a határ között oda-vissza 25 ezer Ft-ot költhetünk el, és ha még barangolni támad kedvünk, akkor ez növekedhet. Milyen szörnyű, hogy hazánkban egy kézben van az autópálya-üzemeltetés, és ezért ilyen fennakadások és plusz költségek nincsenek, ugye? Arról, hogy hogyan vezetnek a horvátok, arról most nem beszélünk, helyi jellegzetességnek tudjuk be, talán már csak ennyi maradt egy jobb sorsra érdemes nép legendás temperamentumából, nézzük el nekik.
Ami viszont totálisan elveszett valahol, az a horvát vendéglátás és a büszkeség
Ezen kívül pedig a kedvesség és horvát kultúra megismertetésére/bemutatására való törekvés, amit az is tükröz, hogy Split belvárosában rengeteg helyen görög zene szól, miközben spanyol, mexikói, olasz és nemzetközi éttermekkel találkozhatunk. A hazaszeret kimerül a túlárazott baseball-sapkákban és kulcstartókban, amik mellett legtöbbször Dragonball, vagy Fortnite feliratú pólókhoz juthat hozzá a tárgyi emlékre áhítozó publikum. A végén persze a megvásárolt tárgy egy hógömb lesz, aminek legalább semmihez semmi köze, jól se mutat, de jó lesz Emili néninek karácsonyra a konyak mellé.
A vendéglátás hiánya persze nem csak ebben mutatkozik meg, sajnos az embernek leginkább egy reptéri McDonald’s hangulatát kapja, ha azt várja, hogy egy felejthetetlen utazásra indul a szédítő balkáni ízek birodalmába. Az éttermek közül sajnos sok helyen motiválatlan személyzettel találkozhatunk, akik akár 30 percig is képesek nézni, hogy étlap és víz nélkül ül és várja, hogy valaki megszólítsa (aminek a vége sajnos többször az volt, hogy fel kellett állnunk és más helyet keresnünk). A másik véglet viszont az, hogy minél gyorsabban kihozzák a túlárazott fogásokat, csak menjen már a kedves vendég és jöjjön az újabb fizető kuncsaft, jobb esetben pedig nem a végén szólnak, hogy a kint lévő, látszólag működő terminál ellenére csak készpénzzel lehet fizetni, amihez 35 helyi kunáért juthatunk hozzá az automatánál, amiből viszont minden emberre jut 3-4 darab, de csak mert jó fejek, nem azért, hogy sok pénzt költsél. Tisztelet persze a néhány kivételnek, bár keresni kellett és szerencse is kellett hozzá, de vannak azért helyek, akik próbálnak szembemenni a „trendekkel”.
Ezek után elgondolkodtató, hogy mi bajuk lehet sokaknak a magyar vendéglátással, hiszen a magyar vendéglátóipar dolgozói még egy Covid-katasztrófa után is képesek voltak felállni és magas színvonalon végzik továbbra is a munkájukat és olyan szolgáltatást nyújtanak, amire jogosan lehetnek/lehetünk büszkék. Köszönjük a magyar vendéglátósoknak, hogy olyanok, amilyenek!
És beszéljünk még egy kicsit az egyéb árakról
Mert ugye a a helyiek boltjában vásárolunk, nehogy ránk lehessen nyomni a billogot, hogy turistaként panaszkodunk a drága éttermekre. Tudjuk, a horvát árakat is alaposan felverte az ottani infláció, de sokkal durvábban, mint azt Magyarországon tapasztaljuk. A kenyér kilóra átszámítva 50 kunába kerül – ez 6,6 eurós árnak felel meg a váltási árfolyam szerint, ami 2500 Ft körül van. Ezen kívül a pizzák (mert ugye sok olaszos hely van valamiért) 80-90 kunába kerülnek – a 4500 Ft-nak felelnek meg, illetve 529 forintos áron vehetünk egy liter tejet, a sör ára pedig márkánként változik, de 500-600 Ft körül mozog egy dobozos ebből. Rettenetes árak vannak Magyarországon, igaz?
Borozni sajnos nem volt kedvünk, de napozni igen. Split egyik külső strandján például 16 ezer Ft-ba kerül két napágy bérlése egész napra, ugyanitt a csapolt sör 20 kunába kerül, ami 1100 Ft körül van.
De ez még csak a kezdet. Ismeretes, ugyanis, hogy július 12-én az Európai Tanács jóváhagyta, hogy Horvátország 2023. január 1-jével belépjen az euroövezetbe. A horvátokat egyébként nyilvánvalóan komolyan aggasztja, hogy az euró bevezetése előtt még további súlyos áremelkedésekkel kell szembesülniük, de olyannyira meg akarnak felelni Brüsszelnek, hogy nem torpannak meg, mennek előre, és bár néhány helyen még kissé gyűrötten lengedezik a horvát zászló, úgy tűnik kicsit elengedték a dolgokat, feladták, beletörődtek a sorsukba.
Nem csak a zászló gyűrött, az épületek is omladoznak
Ami szembetűnő még, hogy nem épül semmi. A turista helyeken kívül (ahol egyébként az emberek élnek) alig, vagy szinte egyáltalán nem látunk darukat, nincsen városfejlesztés, nem foglalkoztatja őket az, hogy olyan környezetben élnek, ami a Cyberpunk 2077 című játéknak, vagy bármelyik William Gibson Neurománcának folytatásához adna ihletet. Láttunk olyan helyet (és le is fotóztuk), ahol egy gyalogátkelő tulajdonképpen egy falba vezet bele, és a járókelőknek a nem kicsit lendületesen vezető autók között kell megpróbálni elmenni, ha túl akarják élni. És ez nekik tökéletesen megfelel. De ez nem az egyetlen ilyen, indokolatlan kereszteződések, hirtelen eltűnő járdák, kiégett puszták a város közepén, szemét, piszok és kukák sehol… Ez jellemzi a helyiek élettéret, amiben egy percig se hittük el, hogy jól érzik magukat.
Mecseteket egyébként nem láttunk, ami ezen a vidéken, más országokban alapfelszerelésnek számít, és a szivárványos zászló sem a mindennapok része. Sőt még viszonylag sok keresztet és templom van a városokban, de ki tudja, meddig. Vagyis azt hiszem, tudjuk: ameddig az euró feltételeként ezt is parancsba nem kapják. Kívánom, hogy ne legyen igazam. Tessék felébredi horvátok, sokkal jobbak vagytok ennél!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS