Volt egyszer, hol nem volt a legendás 1995-ös Fradi. Nemcsak a magasságával, de bomba szabadrúgásgóljaival is kitűnt abból az együttesből Hrutka János, akit sokan csak Rudinak becéznek. A PS sportrovata exkluzív interjút készített a Bajnokok Ligája-sikert követően a Bundesliga bajnokcsapatához igazoló egykori védővel. Természetesen felidéztük a kezdeti lépéseket a gyógyszergyári Lombik csapatában, de szóba került a Fradi és a Kaiserslautern is. Ahogyan az is, hogy milyen változásokat élt meg, miért gondolja, hogy most már olyan dolgokkal akar foglalkozni, amik lelkileg felemelik. Kultúra, művészet, lelki megújulás – a visszavonult válogatott labdarúgó másik, ismeretlen arca.
Úgy érzem, muszáj Maradonával kezdjük, ha már egy Bundesliga-bajnok labdarúgóval beszélhetek. Gondolom, neked is nagy kedvenced volt Diego…
Természetesen igen, és szerintem nekünk, magyaroknak szép kötődés, hogy ellenünk mutatkozott be a válogatottban. Rengeteg emlékezetes, utánozhatatlan mozdulat, cselsorozat fűződik a nevéhez. Maradonát, ha jól emlékszem, ötmillió fontért vette a Barcelona, ez akkor ugyanolyan nagy összegnek számított, mint Neymar 220 millió eurós átigazolása a jelenkorban. Ráadásul a Nápoly még ennél is többet fizetett akkor a Barcelonának, hogy Diego náluk folytassa. Azt gondolom, az örök dobogón Puskás és Pelé mellett mindenképp az ő neve lesz a harmadik, ami elsőként az ember eszébe jut.
Erős váltás következik, de kénytelen vagyok, mert szerintem órákig tudnánk Maradonáról beszélgetni. Ha azt mondom, hogy egyet választhatsz: Bajnokok Ligája a Fradival, vagy a Bayern ellen játszani a Kaiserslautern színeiben?
Pfú, ez nemcsak erős váltás, de nagyon nehéz kérdés is, és azért nagyon kemény feladat választani, mert egy magyar labdarúgó életében mind a két esemény nagyon fontos mérföldkő. Nyilván, ha Ronaldót faggatnád a sikereiről, neki egy ilyen kérdést fel sem lehetne tenni, mert nála az a kérdés: melyik Aranylabdának örült jobban? Viszont válaszként mindenképp meg kell jegyezzem: amikor mi kijutottunk a Fradival a BL-be, tizenhat csapat szerepelt a főtáblán és csak a bajnokok indultak, ráadásul matematikailag még esélyünk is lett volna továbbjutni a Real Madrid előtt az utolsó csoportmeccsen, ha megverjük az Ajaxot. Ez nyilván egy fantasztikus élmény volt.
A másik oldalon pedig ott van a Bundesliga, ami akkor a világ legerősebb bajnoksága volt és el tudtam szerződni a bajnokcsapathoz, ami óriási eredmény. Amíg a Fradival mindig mi voltunk előzetesen az esélytelenebbek nemzetközi szinten, addig ez Kaiserslauternben pont fordítva volt. Van Nistelrooy, Jancker, Elber ellen kellett játszani és a világ legjobb edzői, Souness, Robson, Hitzfeld által felkészített csapatokkal.
Sokáig Fehér Csabival mi tartottuk a rekordot azzal, hogy BL-negyeddöntőt játszhattunk, nagy örömömre ebben az évben Willi Orbán és Gulácsi Péter is elérte ezt, az elődöntőig jutottak.
Azért is szerettem volna veled beszélni a külföldi élményeidről, mert az egyik nagy vágya a magyar labdarúgás szurkolóinak, hogy az egyre jobban játszó Fradiból vagy válogatottból most már jó lenne, ha nemzetközileg elismertebb csapatok is vinnék a játékosokat. Ezt a te esetedben annak idején megvolt. Te, mint játékosügynökséggel is foglalkozó ember, mennyire látod esélyét annak, hogy most már jobban fogják keresni a top bajnokságokból a csapatok hazánk labdarúgóit?
Érdekes kérdés, nekem először a 2009-es U20-as világbajnokság ugrik be, ahol harmadik helyezést ért el a magyar válogatott és ott is már mindenki arról beszélt, hogy ez egy új generáció és majd más lesz, de csak azok a játékosok tudtak ebből a garnitúrából külföldön játszani, akik amúgy is már kint voltak a vb előtt. A mai magyar csapat húzónevei mind külföldön játszanak, de szerencsére a nemzetközileg sikeres Fradiból és más csapatokból is be lehetett kerülni a nemzeti tizenegybe, ami örvendetes. Én bízom abban, hogy a hozadéka pozitív lesz ennek a szereplésnek és most már jobban fogják figyelni az ügynökök a magyarokat.
Hrutka bombagólja az angolok ellen
A magyar akadémiai rendszer egyelőre még nem termeli a nagy neveket, a mostani játékosokat sok esetben külföldi csapatok nevelték, készítették fel. Mi lehet a gond? Jobban járnánk, ha már a korosztályos futballt is nemzetközi szakemberekre bíznánk?
Én is szeretem reálisan megközelíteni a dolgokat. Természetesen, amikor vannak pozitív fejlemények, akkor ennek örülni kell, beszélgetni kell róla, az újságíróknak meg írni ezekről az sikerekről, de nem járunk jól, ha mindent besöprünk az eredményeink szőnyege alá. Az utóbbi tíz évben minden adott ahhoz nemcsak a fociban, hanem az egész magyar sportban, hogy eredményeket érjünk el, és ez nagyszerű dolog, azonban nem szabad levenni a tekintetünket olyan területekről, amik esetleg még nem működnek olyan jól.
Ilyen a futball-akadémia rendszere is. Jobb, ha építő jelleggel mindenki elmondja a véleményét és az utánpótlás valóban olyan téma, amiről még kell beszélgetéseket folytatni. A válogatottnak olyan játékosokra van szüksége, akik nemzetközi csapatoknál játszanak és megállják a helyüket, de itthon évek óta arról folyik a vita, hogy vajon mikor kell és kell-e engedni egyáltalán a játékosokat külföldre.
Próbáljuk védeni az értékeinket, amiket nem termelünk ki.
Ismét vegyünk egy kanyart és térjünk vissza a karrieredre. Emlékszel még azokra az időkre, amikor „kerested a helyed” a pályán, hogy mi lesz a végleges posztod, illetve arra a pillanatra, amikor már tudtad, hogy erre teszed fel teljes mértékben az életed?
Már egészen kicsiként a labda volt a legjobb barátom. Kőbányai srác vagyok, az ottani gyógyszergyárban dolgoztak a szüleim és a gyári oviban készült olyan kép, hogy egyedül szorongattam egy pöttyös labdát és nem érdekelt más, miközben a többi gyerek egész más játékokkal játszott.
Ha jól tudom, az ottani csapatban is kezdted a labdarúgást.
Igen, a Lombikban kezdtem, így hívták a gyógyszergyári csapatot. Amúgy itt sokkal idősebbekkel játszottam, mert nem volt olyan sok korosztályos csapata a kerületi klubnak, mint egy nagy egyesületnek, de a szüleimnek egyszerűbb volt ide hordani engem a munkájuk és a lokáció miatt. Az első poszt, amin játszottam, az a balhátvéd volt, „a kisgyerek ott úgysem zavar senkit” alapon. A Kőbányai Lombikban 3-4 évvel idősebbekkel játszottam (többek között Szabó Zsolt játékvezetővel), és bevallom, jót is tett a fejlődésemnek.
Hogyan kerültél a Fradiba?
Tizenegy évesen kerültem át, ez egy érdekes történet. Édesapám tűzvédelemmel foglalkozott a Gyógyszergyárnál és a kerületben, és őt jelölték ki a Ferencváros Torna Club intézményeinek tűzvédelmi átvilágítására.
Ő kérte meg Harangozó László utánpótlás edzőt, hogy nézzen meg engem. Laci bácsi az eggyel idősebb korosztály edzője volt, mint jómagam, de igent mondott és megnézett edzéseken. Elég gyorsan azt az ajánlatot kaptam, hogy eddzek itt velük a hét minden napján, de meccseket még a Lombikban játsszam.
Az álláspont 3-4 nap után változott, jött egy edzőmeccs az MTK ellen a Csömöri úton, ahol csereként rakott be középcsatárnak, és rúgtam egy szabadrúgás gólt, majd még egyet. 4-0-ra nyertünk és azonnal szerződtetek álmaim csapatához. Az első igazi posztom tehát a Fradiban a középcsatár volt.
A serdülő évek alatt aztán mentem mindig egyre visszább a pálya középső tengelyében. Szerencsémre egy olyan kivételes képességű hálóőr, mint Szűcs Lajos állt a kapuban, őt már nem tudtam kitúrni a helyéről. Egyébként Laci bácsi miatt hívnak Rudinak is, ő adta ezt a becenevet, ami annyira ránk ragadt, hogy azóta Édesapámat is így szólítja mindenki.
Ezek szerint a Fradiban aztán jól érezted magad és tudtál fejlődni. Te is így tekintesz vissza erre az időszakra?
Egy rendkívüli, építő közösségbe kerültem, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot és időnként összejárunk.
Budai András volt az első csapatkapitányunk, akivel ugyanazon a napon érkeztünk a Ferencvároshoz, ő az, aki a mai napig összetartja ezt a „családot”. Aztán visszakerültem a saját korosztályomhoz, ahol Zavadszky, Vincze Ottó és Lisztes Krisztián voltak többek között a csapattársaim és Somodi Lajos az edző. Ezzel a két csapattal, korosztállyal szinte mindent megnyertünk, amin elindultunk.
Nemcsak Magyarországon, külföldön is.
Zavadszky Gábor, Goran Kopunovics, Szergej Kuznyecov, Dejan Milovanovics, Hrutka János, Eugen Neagoe, Vincze Ottó, Telek András, Nyilas Elek, Páling Zsolt, a gyúrók és Novák Dezső edző, Kecskés Zoltán, Zoran Kuntics, Albert Flórián, Nagy Zsolt, Hajdú Attila, Szeiler József, Simon Tibor, Lisztes Krisztián, Keller József. Akik nincsenek ezen a képen: Szűcs Mihály, Babatunde Fatusi. Fotó: BLNetwork
Így utólag belegondolva szerencsésnek érzed magad, hogy neked felnőttben is olyan edzőid voltak, akik fradista emberként, játékosként voltak ismertek, és klubhoz, Üllői úti nyelven, a „családhoz” tartoztak, mint például a Nyilasi Tibor, Novák Dezső és a Varga Zoli?
Ez így igaz, Harangozó László és Somodi Lajos mellett még volt Vincze Géza is az edzőm az „ifi 1-ben”, akik ezer szállal kötődtek a klubhoz. Szóval valóban csupa nagybetűs Fradi-edzőim voltak, és amikor lépkedtél felfelé a különböző korosztályos csapatokból, mindig ugyanaz a családias szellemiség fogadott, nagy adag Fradi-szívvel fűszerezve. Ez egy fiatal labdarúgónak nagyon megkönnyítette a sorsát, helyzetét és beilleszkedését.
Szerintem a legcsodálatosabb dolog az, hogy ezekkel a trénerekkel elég komoly eredményeket szállított a korosztályos és a felnőtt csapat is.
Igen, ez abszolút így van, és ha valakinek beszélni kell a múltról, akkor mindig elmondom, hogy én azért nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan csapatokban játszhattam a Fradin belül, amiket mindig körüllengett a siker. Összesen tíz bajnoki címet szereztem a Fradival, az első évemben felnőttként azonnal Magyar Kupát nyertünk 1993-ban.
Az is óriási siker volt, hogy a top csapatoknak mindig megfájdult a feje az Üllői úton, gondolok itt a Portóra, Newcastle United-ra vagy a CSZKA Moszkvára. Erős volt a kilencvenes évek közepe nagyon és az eredmények is jöttek. Somodi mester például dolgozott az utánpótlás válogatottnál is és 1993-ban az U18-as ifjúsági Európa bajnokságon ötödik helyezést értünk el vele és Ziegler Jánossal. Megvertük a selejtezőben az olaszokat, ahol Del Piero és hasonló nevek játszottak, és az egész kezdő tizenegyből sztárjátékos lett.
Ugyanez a gárda jutott ki az olimpiára is Atlantába, ráadásul az első válogatott mi voltunk Európából, aki biztos szereplői lehettek a játékoknak, ugyancsak 5. helyezést elérve az Európa-bajnokságon.
Hrutka Jánost manapság a Spíler TV adásaiban láthatjuk, többek között a BL-mérkőzéseken szakértőként. Fotó: PS
Azt javaslom, ismét ugorjunk egyet az élettörténetedben, mert engem nagyon érdekel, hogy mi történt Németországban. Kikerültél egy bajnokcsapathoz, jól muzsikáltál, játszottál is rendesen, mégis csak két és fél év lett belőle. Mi történt Kaiserslauternben a második szezont követően?
Nekem nagyon pozitív élmény az ott töltött 2 és fél év, a pályafutásom csúcsa szakmailag, de természetesen elfogadom, ha valakiben felmerül a kérdés, hogy mi történhetett akkor, ha ennyire jó volt minden. Hidd el, semmi komoly. Ha keresni kell az okokat, azért találhat az ember olyan momentumokat, melyek alakulhattak volna másképp, szerencsésebben. Hiába voltunk korábban eredményes csapat, a mi felkészítésünk nem volt annyira tudományos, alapos, mint egy külföldi játékosé. Manapság a játékosmegfigyelői team több személyből áll, mint nálunk az egész kispad volt. A nagy csapatok többségénél már akkor is így volt ez.
Az én felkészítésem sem volt tökéletes, teljesen mást igényelt volna a szervezetem ahhoz, hogy meg tudjam állni a helyem hosszú távon az elitben. Az egészségemet a kinti tempó, dinamika és terhelés rendesen megnyirbálta és ennek volt köszönhető a sok apróbb sérülésem. Ezek apró műtétekkel jártak, sok volt a rövid kihagyás és ezt látták ott is, ezért kellett váltanom 2000-ben és az Eintracht Frankfurthoz szerződnöm.
Ott újra megsérültem az alapozásnál.
A futballrajongók nyilván tudják, hogy a Spíler TV-n láthatnak, mint szakértőt, de manapság mivel foglalkozol ezen kívül?
Egy fiatal labdarúgónak már öt éves korától beáll egy napi rutin. Ez nálam is így volt, jöttek a célok, az elérni kívánt magasságok, a sok lemondás, az állandó megfelelés, hol a szülőnek, hol az edzőnek, a szurkolónak, közvéleménynek. Az ember egy burokban éli az életét sportolóként, gyűjtögetve a sok elszalasztott dolgot, melyet a hasonló korúak már rég, idejében átéltek, el is felejtettek.
Az ilyen szabadabb lelkek, mint én egy idő után elkezdenek érdeklődni a burkon túlra is. Ezt a szabadságérzetet próbálom most megtalálni, fenntartani, kiélvezni. A szerződésünk által sok minden tiltott volt, így rengeteg tapasztalás, élmény esett ki az életemből. Amikor az ember befejezi a sportot és kikerül a korlátok közül, akkor minden labdába szeretne belerúgni, amit az élet elé passzol. Rengeteg hülyeséget is csináltam ennek köszönhetően, gondolok itt extrém sportokra, de sokat utaztam, sportoltam, kirándultam, olvastam, töltődtem lelkileg, és jutottak órák művészetre, kultúrára az utóbbi időben.
Manapság sok mindennel foglalkozom, ami érdekel, de ezeknek nem pénz jellegű motivációja van, mind szívből jövő választások. Igyekszem figyelni a belső hangokra, szinte minden döntésem ezeken az érzéseken alapszik. A tévés munkákat imádom, motivál a változatossága, a kihívás, hogy mindig valamit másképp, máshogy csináljak, mint a többiek, de hatalmas megtiszteltetés, hogy előadásokat is tarthatok a TV2 Akadémián. Szeretem átadni a tapasztalatimat a következő generációknak. A Magyar Footgolf Szövetség elnökeként is rengeteg a feladat, de a kommunikációs ügynökségünknél is próbálok helytállni, ahol Kui Rolanddal fiatal sportolókkal foglalkozunk. A játékosügynökségemet 2003 óta csináljuk, de már csak az életem körülbelül tíz százalékában foglalkozom vele.
Miért?
Rájöttem, nincsen értelme olyan dolgokra időt pazarolni, ami nem okoz örömet.
Egy idő után az ember eljut oda, hogy mérlegre teszi élete történéseit, megnézi, mi az, ami tölt, pozitív rezgésekkel jár, előre visz lelkileg, és mi az, ami nem. Én már kizárólag olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, melyek lelkileg felemelnek, és más területeken ezt jobban el tudom érni.
Tanulok, jótékonysági akciókat szervezek és mosolyog a szívem, amikor előre köszönnek már a fedél nélkül élők az Arany János utcában.
Vezető kép: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS