Pesti Srácok

Húsz százalékkal növeli Oroszország egyik szomszédja a védelmi költségvetését jövőre

Húsz százalékkal növeli Oroszország egyik szomszédja a védelmi költségvetését jövőre

Az Oroszországgal szomszédos NATO-tagállam Norvégia 2024-ben 20 százalékkal tervezi növelni védelmi költségvetését a pénteken benyújtott költségvetési törvénytervezet szerint.

A balközép kormány 90,8 milliárd koronára (3034,5 milliárd forint) javasolja emelni a védelmi kiadásokat a jövő évben, így azok 15 milliárd koronával nőnének.

Ez az összeg a gazdag skandináv ország teljes hazai össztermékének 1,8 százalékát teszi ki, alatta marad a NATO által kért 2 százaléknak.

Norvégia, amelynek az Északi-sarkvidéken 198 kilométer közös határa van Oroszországgal, 2026-ra tervezi ezt a célt elérni.

PestiSracok facebook image

A védelmi költségvetésben szerepel egyebek mellett 7,5 milliárd korona értékű, Ukrajnának szánt katonai segély a többéves (2023-2027) program keretében, valamint 75 milliárd korona, Olso által már elfogadott polgári és katonai segítségnyújtás.

A parlamentben a kormánynak nincsen többsége, így más pártok támogatására is szükség van a költségvetés elfogadtatásához, amelynek a szövege még módosulhat a végső olvasatig.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.