Pesti Srácok

Huszonöt éve szűnt meg a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adása – interjú Rajki Lászlóval

Huszonöt éve szűnt meg a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adása – interjú Rajki Lászlóval

Huszonöt esztendeje, 1993. október 31-én szűnt meg a Szabad Európa Rádió (SZER) magyar nyelvű adása, amely negyvenkét éven szolgálta az anyaországi, a történelmi határokon túli, illetve a világ számos más helyére elszármazott magyarokat. Az évfordulón a rádió egykori közismert munkatársa, Rajki László a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy a SZER a nyolcvanas évek második feléig tartotta meg páratlan népszerűségét, ami szerinte annak köszönhető, hogy addig szerkesztési alapelv volt a kollektívában a nemzeti gondolkodás. Az akkor újonnan jött álliberálisok, Haraszti Miklós és társai ezt megszüntetve félresiklatták a magyarországi rendszerváltozás ügyét is, majd az Antall-kormány idején a kegyelemdöfést is bevitték annak a SZER-nek, amelynek kollektívája korábban eltartotta őket.

Ön munkatársaival együtt évtizedekig dolgozott a SZER-nél a magyarság ügyét szolgálva. Miképp élték meg a magyar nyelvű adások megszüntetését negyed évszázaddal ezelőtt?

1993. október 31-e rendkívül szomorú nap volt a számunkra, mivel addigra az elődeinkkel együtt már negyvenkét éve készítettük a különféle magyar nyelvű adásokat, amelyek az anyaországiaknak épp olyan fontosak voltak, mint a történelmi határokon túlra kényszerülteknek, illetve a világ más részeire elszármazottaknak. A munka 1951 októberében, a Kelet-Európában tomboló diktatúrák legsötétebb időszakában indult, és sokáig természetes volt, hogy műsorainkat a nemzeti gondolatnak alárendelve szerkesztettük. Ez alapvető volt a kollektívában és a vezetésben egyaránt, és 1986-1987-ig kiválóan működött; talán nem mindenki tudja, hogy a magyarországi kommunista hatóságok zavaró tevékenysége ellenére is az anyaországiak kétharmada hallgatta rendszeresen az adásainkat.

Az igazság! Amerikai SZER-propaganda
Az igazság! Fotó: PS-archív
PestiSracok facebook image

Színre lépnek az álliberálisok

Mi történt 1986-1987-ben? Mások lettek a szerkesztési elvek, vagy a hallgatók ízlése változott meg, amiért elpártoltak a SZER-től?

Az említett időszakban kezdtek el a rádiónál döntéshozó helyzetbe kerülni azok az álliberálisok, akiktől mindig is távol állt a nemzeti gondolat, sőt, mindent megtettek, hogy az meg se jelenjen a műsorokban. Haraszti Miklós és társai lettek a hangadók, és hamarosan átkonvertálták a SZER mondanivalóját a liberális megközelítés felé. Bár a rádiót a kezdetek óta az Egyesült Államokból finanszírozták, Harasztiék megjelenéséig mégsem volt elvárás, hogy mindenben Amerika véleménye érvényesüljön, az álliberálisok színre lépése után azonban ez lett az alapgondolat. A kommunizmus idején a SZER-nek értelemszerűen nem volt hirdetési lehetősége Magyarországon, így a hallgatóság létszámának rendkívüli, rövid időn belül bekövetkezett visszaesése csak az említett, új megközelítésnek tudható be. Harasztiék a nemzeti gondolatot száműző tevékenysége miatt a korábbi, anyaországi kétharmados hallgatottság alig néhány százalékra esett vissza.

A rendszerváltozásnak nevezett társadalmi, politikai folyamat mégis elkezdődött a nyolcvanas évek végén, aminek a liberális elitnek nevezett társaság igyekezett az élére állni, vagy legalábbis tőkét kovácsolni a változásokból. Haraszti Miklósék szerepe akkor felértékelődött, őt magát egyfajta univerzális médiaguruként igyekeztek láttatni bizonyos körök. Megkérdőjelezhetetlen e társaságok szerepe a rendszerváltozásban, vagy lehetett volna másképp is csinálni azt?

Harasztiék nagyon hamar a SZER ellen fordultak: ennek bizonyítéka, hogy igyekeztek minden szinten eltávolítani a szerkesztőségi munkát a nemzeti gondolatoktól. Mindezt akkor, amikor a Szovjetunióban és Kelet-Európában élők több évtizednyi, több generációt érintő elnyomás lazulása idején kezdtek önmagukra ébredni egyéni és nemzeti szinten is. Abban az időszakban feltétlenül, és nagyságrendekkel nagyobb mértékben lett volna szükség a magyarságot érintő gondolatokra. Nem az történt, hogy Harasztiékat ez nem érdekelte, hanem az, hogy küzdöttek ellene; őket csak az érdekelte, hogy a rendszerváltáson átvezessék az addigra már kiépülőben lévő hatalmukat, és minél jobb pozíciókat foglaljanak el. A tevékenységüknek köszönhetően a rendszerváltozás sem úgy sikerült, ahogy az sokan várták, mert sokan egyszerűen már a SZER-től sem kaphatták meg azokat az információkat, gondolatokat, amelyek a sikeresebb átmenethez elengedhetetlenek lettek volna.

A SZER nem kapott itthon frekvenciát

Az a liberális elitnek nevezett társaság aztán itthon is akkorát rúgott a SZER-be, amekkorát csak tudott.

Ez is nagyon szomorú történet: a politikai változásokkal mellett fejlődött a technológia, a minőségi adások, minőségi műsorok sugárzásához feltétlenül szükség lett volna arra, hogy Magyarországon is feloldják a frekvenciamoratóriumot, amellyel a SZER is át tudott volna állni az addig használt középhullámról a minőséget jelentő URH-ra. Bár az Antall-kormánynak erre határozott szándéka volt, Harasztiék ezt is meg tudták akadályozni, így fordulhatott elő, hogy a BBC például megkapta Magyarországon az URH-sugárzás jogát, de a SZER nem, ami nyilvánvaló, és behozhatatlan versenyhátrány. A magyar nyelvű adás megszüntetése után a cseh szekció még húsz évig dolgozott, a frekvenciamoratórium megszüntetését még a Szovjetunióban is megszavazták a birodalom szétesése előtt. A SZER jelenleg is huszonöt nyelven sugároz.

A SZER müncheni központja. Fotó: oszk.hu

A kommunista blokk felszámolásának kezdetén a legtöbb érintett ország vezetője támogatta a SZER nemzeti nyelvű adásainak fennmaradását. A hazai, Ön által álliberálisként említett társaságnak miért volt célja ezzel szembemenni?

Valóban, a SZER nemzetiségi, anyanyelvű adásainak fennmaradását támogatta mások mellett Antall József, Lech Wałesa, Václav Hável, de még az akkor a Szovjetunió élén álló Mihail Gorbacsov is. A magyarországi álliberálisoknak azonban nem velük volt dolga, nem az európai nemzeti vezetők voltak a szövetségesei, hanem az amerikai demokratáknak akartak megfelelni mindenáron, igaz, Clintonék nem vették különösebben komolyan őket. Harasztiék is rendszerváltozást akartak Magyarországon, de úgy, hogy az új elitet kizárólag az SZDSZ adta volna. Szomorú történet ez annak fényében, hogy Haraszti Miklós és Demszky Gábor is korábban a SZER stábjának összefogása révén tudták fenntartani magukat.

Soros és Tom Lantos gáncsoskodott

Úgy tűnik, hogy az SZDSZ jelentette liberális társaság és annak vadhajtásai mostanában nem rúgnak labdába Magyarországon. Ma is indokoltnak tartaná, hogy a SZER magyar nyelvű adásokat sugározzon?

Szerintem ma is teljesen időszerű lenne, hogy a SZER magyar nyelvű adásokat sugározzon. Magyarország vezetése ma szerencsére a nemzeti alapon gondolkodó elit, az országot ugyanakkor annyi támadás éri a jelenlegi brüsszeli vezetők alkalmatlansága miatt, hogy az mindenképpen indokolttá tenné a nemzeti gondolatok minél szélesebb körben való terjesztését. Én már a magyar adások megszüntetése után röviddel, Horn Gyula csapatának 1994-es visszatérésekor megpróbáltam megszervezni, hogy újra anyanyelvünkön sugározhassunk. Mivel a SZER támogatása Amerikából érkezett, az ottani, erős pozícióban lévő emberek el tudták gáncsolni a kezdeményezést, a magyar nyelvű adások újraindítását akkor Soros György és Tom Lantos akadályozták meg.

Fotó: PS

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.