Neveket akarok hallani! - Halhatatlanok napja november 4-én, a Kárpátiával

1956. november 4-e, a szovjet invázió évfordulója valóban a forradalom leverésének gyásznapja, de egyben a szabadságharc legkeményebb szakaszának kezdete is. Ezen a napon a pesti srácok és országszerte sok-sok ellenálló úgy döntöttek, hogy felveszik a harcot a hazánkat elözönlő szovjet megszállókkal szemben, s még napokig, néhol november közepéig tartani tudták állásaikat, barikádjaikat. Ezt követték hónapokon át a sortüzekkel vérbe fojtott tüntetések és a bátor munkássztrájkok, a csendes ellenállás és tiltakozás szerte a Kárpát-medencében. A hazaáruló Kádár János és bandája csak 1957. tavaszára tudta stabilizálni a diktatúrát. Ezért méltatjuk már 2016 óta évről-évre ezen a napon, a még velünk élő hősök (köztük az elmúlt években a néhai Wittner Mária, az idén elhunyt Varga János és Pongrátz András) részvételével a bátor szabadságharcosokat és mártírokat, akik nem féltek szembeszállni az elnyomókkal.

Ma, amikor recseg-ropog körülöttünk a világ és újra veszély fenyegeti a békénket, szabadságunkat és függetlenségünket, újra az ő kiállásukból és erejükből kell példát merítenünk.

Program november 4-én, a budai Bem József téren

16 órától: 

“Fegyversimogató”, az 56-os pesti srácok felszereléseinek kipróbálása, beöltözés. Airsoft lövészet vörös csilagra, korabeli fegyverek utánzataival, tematikus filmvetítés, Wittner Mária-kiállítás. A különleges hangulatot korabeli járművek és díszletek jelenléte biztosítja. A megemlékezőknek teával, forralt borral, fűtött sátrakkal kedveskednek a rendezők.

17.30-tól: 

A PestiSrácok és a Nemzeti Maximumért Alapítvány képviselőinek és barátainak köszöntői

18 órától:

Gubík László, a Magyar Szövetség elnökének beszéde az antikommunista ellenállás felvidéki magyar mártírjairól és hőseiről, Duray Miklós szellemi hagyatékáról 

A Nemzet lángjának meggyújtása 

Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatójának beszéde 

Az 1956-os Magyarok Világszövetsége delegáltjának megszólalása 

Nagy János, Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár beszéde 

Gyertyagyújtás, megemlékezés a Bem József téri 56-os emlékműnél, Madaras Zsolt énekmondó közreműködésével 

Az 56-os Pesti Srác Hagyományőrző Alakulat díszlövése 

19 órától: 

A Kárpátia zenekar ünnepi kiskoncertje és emlékműsora

Neveket akarok hallani! - A Kárpátia 56-os dala, Wittner Mária közreműködésével

A szervező, 18 éve alapított Oikosz Alapítvány új nevével (Nemzeti Maximumért Alapítvány) a Békés Márton történész, a Terror Háza kutatási igazgatója által megfogalmazott összmagyar célt tűzte zászlajára, azaz nemzeti ügyeinkben a legnagyobb közös osztó: a nemzeti program, a széleskörű konszenzus és társadalmi egyetértés elérését. Ezen belül is az alapítvány kiemelt feladata a közös nemzeti emlékezetünk formálása, a diktatúrából és az átmenet zavaros évtizedeiből hozott rossz beidegződések kiszorítása a közgondolkodásból. 

A hosszú idő alatt megalkotott dokumentumfilmjeik, kiadott könyveik, elektronikus dokumentum-gyűjteményeik és rendezvényeik sorából érdemes kiemelni a 2016-os, hét héten át működő 56-os Emlékparkot, a Bem téri, november 4-i Halhatatlanok napjákat, az Egy szabad országért fesztivált és a Modellváltás történelmi fesztivált, a Varga János Corvin közi szabadságharcossal tavaly októberben Erdélyben, több helyszínen, több száz diáknak megtartott látványos történelemóráikat, vagy legutóbb, az 1988-as nagy Erdély-tüntetés évfordulójára, idén június 27-re, a Szépművészeti Múzeum elé megszervezett emlékgyűlésüket. A Nemzeti Maximumért Alapítvány felhalmozott szellemi értékei között megtalálhatóak Stefka István unikális szabadságharcos-portréi, a Gulág-túlélők elbeszélései, számos kreatív dokumentumfilmjükből pedig érdemes kiemelni a Szamuely gaztetteit bemutató A halál népbiztosát, a Kossuth téri vérengzést taglaló A fehérballonost, vagy rendszerváltoztatás körüli machinációkról szóló Szétszakadt Magyarországot. 

„Nagy Imrét kisajátíthatják a posztkommunisták, de ’56-ot nem!” – PS-interjú Wittner Máriával a november 4-i emléknapon

A Halhatatlanok napjához közeledve felidézzük a három éve elhunyt Wittner Mária halálra ítélt, s végül 1970-ig bebörtönzött Corvin közi szabadságharcossal 2020-ban készített interjúnkat:

A rendszerváltás utáni „hivatalos” történészi álláspont és ennek nyomán a közvélemény is Nagy Imre vezető szerepét és mártíromságát emelte ki '56 ügyében. Így lett gyásznap november 4-ből – Nagy Imre de facto bukásának napjából. A pesti srácok szabadságharca azonban még tartott, sőt ezután jött a legkeményebb része, amikor a győzelem esélye nélkül is szembeszálltak a világ legnagyobb szárazföldi hadseregével. Mindezek fényében hol a helye november 4-ének az emlékezetünkben?

Tudjuk, hogy kik voltak Kádár, Nagy Imre és a többiek '56 előtt. A forradalom alatt megalakult az új kormány, többnyire belőlük, aztán leszámoltak egymással is. Nagy Imre is közülük való volt, semmivel nem volt különb, mint akár Kádár, egyedül a recski tábor felszámolása emelte fel őt az emberek szemében. Pontosan tudta, hogy nincs esélye, ki fogják végezni, mert ha ő életben marad, az Damoklész kardja lett volna Kádár feje fölött. Ez egyéni hatalomféltés által motivált gyilkosság volt, a kommunisták táborán belül. Régóta mondom, hogy vegyük le Nagy Imre fejéről a glóriát, mert nem oda való. Az a forradalom mártírjait illeti, mint Mansfeld Pétert, Tóth Ilonát és a többieket.

Nagy Imrét ugyanígy mártírnak kiáltották ki 1989 után…

Ő tudta, hogy ki fogják végezni. Nem véletlen az sem, hogy Kádár sosem ejtette ki a nevét ezután, és amikor a Jóisten azzal verte meg, hogy egy hónappal a halála előtt rehabilitálták Nagy Imrét, abba Kádár belebolondult. A büntetését mindenki megkapja. Nagy Imre sem volt ártatlan. Amikor azt mondta, hogy „a csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van”, akkor már a jugoszláv követségre menekült. Ez hazugság volt. Olyan hazugság, amelyért a pesti srácok az életüket áldozták az elkövetkező napokban-hetekben.

Tisztába lehet ezt tenni a közvélemény előtt is?

Az ártatlanul kivégzett Tóth Ilona, a kölyökként kivégzett Mansfeld Péter, vagy Mány Erzsébet, akit fal mellé állítottak a laktanya udvarán, és egy tárat lőttek a fejébe – ők a mártírok. Micsoda bosszúvágy lehetett azokban, akik ilyenre képesek! És azok voltak mártírok, akiket összefogdostak, és egy pince mélyén agyonvertek.

Elég sokat kellett várni a rendszerváltás után, hiszen csak a 2016-os emlékév helyezte át a súlypontot, a pesti srácokra, és őket mutatta be a valódi hősökként, megismertetve a nevüket a széles nyilvánossággal. Ők viszont nem csak november 4-ig harcoltak.

Szanyi Tibor azt mondta a parlamentben, hogy a forradalom az Orsó utcából (Nagy Imre lakhelye – a szerk.) indult el. Ez nem igaz. Nagy Imre csak ment az események után. Az utókornak nem a hazugságokra, hanem a pesti srácok hősies példájára van szüksége. Arra a hősiességre emlékezünk november 4-én, hogy akkor is kitartottak, folytatták a harcot, amikor a világ egyik legnagyobb hatalma megtámadta Magyarországot. Hadüzenet nélkül megtámadta, mert '56-ot nem a Nyugat készítette elő, hanem a kommunisták. A szovjetek ugyanis nem akartak kivonulni Magyarországról is, miután 1955-ben kivonultak Ausztriából. Attól féltek, hogy ha Magyarországot is kiürítik, ahogy kellett volna, akkor nyomban megbukott volna a kommunista hatalom. A párizsi békeszerződés szerint viszont abban az esetben maradhattak megszállóként, ha újra felüti a fejét a fasizmus. Ezért kezdték el kiprovokálni a felkelést. Ez semmit nem von le a pesti srácok hősiességéből, sőt a kommunisták elszámolták magukat, ekkora balhét ugyanis ők sem akartak. Csakhogy meglepte őket a magyar szabadságharcosok hősiessége és kitartó ellenállása. Ez a hősiesség és kitartás '56 lényege.

És ehelyett csináltak mártír hőst Nagy Imréből a posztkommunisták.

Nagy Imrét nyugodtan kisajátíthatják, de a forradalmat és szabadságharcot nem! Ahogy ma sem sajátíthatják ki a demokráciát, és nem az ő előjoguk megszabni, hogy milyen legyen az ország, vagy, hogy hordhatunk-e keresztet a nyakunkban. Az övék a munkásőr-mundér, és nem a nemzeti mundér. Vigyék, amit elloptak, de el a kezekkel az országtól!