Pesti Srácok

Hiánypótló mérnökképzés indul, hogy lépést tartsunk Európával

Hiánypótló mérnökképzés indul, hogy lépést tartsunk Európával

Hiánypótló hulladékkezelési-, és hasznosítási szakmérnök-képzés elindítását tervezi az NHKV és felsőoktatási partnerei. legújabb közleményükben fogalmaznak, a hiánypótló képzés a tervek szerint minden korszerű műszaki, biológiai, jogi és közgazdasági ismeretet átad a majd a jelentkezőknek, amelyek a hulladékkezeléssel kapcsolatosak. A hulladékkezelés átalakításának három eleme, a számlázási rendszer összehangolása, a regionális hulladékszállítás bevezetése és az újrahasznosítás átszervezése mellett a rendszer fenntarthatósága érdekében tehát a szakképzésben is változtatások szükségesek. A szigorodó uniós elvárásoknak való megfeleléshez elegendő számú, jól képzett szakemberre lesz szükség, munka nélkül biztos nem maradnak majd a képzés elvégzői.

Mint korábban az NHKV Zrt. egy éves működése kapcsán elmondta, a cég alapvetően három különböző területen szeretne változásokat elérni a hulladékgazdálkodásban. A jelen pillanatban még az kezdet nehézségeiből éppencsak kilábaló új, egységes számlázási rendszer mellett ilyen terület a regionális hulladékkezelés kialakítása, és működtetésének optimalizálása, amelytől a szolgáltatás színvonalának, és a hulladékkezelési díj szintjének egységesülése, harmonizálódása mellett azt is várták, hogy a jelenleg alacsony kapacitáson működő korszerű hulladékfeldolozók és újrahasznosító üzemek végre teljes kapacitással üzemelhetnek majd. A harmadik terület szoros összefüggésben a regionális hulladékkezelési rendszer kialakításával a hulladék újrahasznosításának az uniós elvárásokhoz való igazítása, különös tekintettel az újrafelhasználási láncba bekerülő hulladékok arányának emelkedésére és arra, hogy azok lehetőleg Magyarországon kerüljenek feldolgozásra.

Az oktatás is feladattá vált

Az említett három terület mellett úgy tűnik egy negyedik is körvonalazódik, hiszen az NHKV Zrt. az oktatásban is kivenni látszik a részét. Mint arról

beszámoltunk

PestiSracok facebook image

, az NHKV Zrt. egy bodajki általános iskolában indította útjára környezettudatos szemléletformálást célzó programját, amelyet ígérete szerint újabbak követhetnek majd. Mint kérdésünkre elmondták,

az állami cég nagyon fontosnak tartja a szemléletformálást, és az kétségtelen, hogy ezt minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni

. Hangsúlyozták, mivel az NHKV Zrt. alig egy éve kezdte meg a működését, az említett rajzpályázat számukra is sok tanulsággal járt, amelyeket a jövőben induló hasonló programjaikban szeretnének hasznosítani, de vannak elképzeléseik más korcsoportok megszólítására is.

Fotó: alon.hu

Ugyanakkor már e verseny kapcsán szó esett arról is, hogy az NHKV Zrt. egyetemi partnereivel a felősoktatási szakképzésben is új szakirány beindítását tervezi. Mint megtudtuk, az NHKV Zrt. szakmai kezdeményezésével és támogatásával a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Környezettudományi Intézete és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézete közös szervezésben új szakmérnök-képzést indít. A hulladékkezelési és hasznosítási szakmérnök-képzés az NHKV Zrt.-vel egyeztetve és a képző intézmények több évtizedes szakmai tapasztalatára alapozva, a tervek szerint 2017. szeptemberében kerül meghirdetésre.

Hiánypótló képzés indul

Az NHKV Zrt. időközben közleményében is tájékoztatott arról, hogy hulladékkezelési-, és hasznosítási szakmérnök-képzés elindítását tervezik. Mint fogalmaznak, a hiánypótló képzés a tervek szerint minden korszerű műszaki, biológiai, jogi és közgazdasági ismeretet átad a majd a jelentkezőknek, amelyek a hulladékkezeléssel kapcsolatosak. A két egyetem a szakalapítással és a képzéssel kapcsolatos - a kari tanácsok és a szentátusok jóváhagyásával is ellátott – dokumentációját még idén májusban megküldte az Oktatási Hivatalnak.

Forrás: hulladekfelvasarloestelepkezelo.hu

Mint a közleményben kifejtették, a szakmérnök-képzésben várhatóan olyan ismereteket is elsajátíthatnak majd a képzésben résztvevők, mint a hulladékgazdálkodás jogi alapjai, különböző mintavételezési, elemzési és minősítési eljárások, a begyűjtési rendszerek, a hulladék feldolgozásának technológiai folyamata, a másodnyersanyagok és másod tüzelőanyagok hulladékból való kinyerésének módszerei. A képzésben résztvevők megismerkedhetnek továbbá a biológiailag lebomló hulladékok kezelésével és feldolgozásával, a hulladékok ártalmatlanításának, a lerakók üzemeltetésének módszereivel, a szennyvíz- és csurgalékvíz tisztításának alapjaival, a szennyvíziszapok kezelésével, és egyes menedzsmenti ismeretekkel.

A közlemény külön kitér arra, hogy az NHKV várja a közszolgáltatók kérdéseit, véleményét és hozzászólásait is a tervezett képzés indításával kapcsolatban.

Akár közép vagy felsővezetői szinten is alkalmazható a megszerzett tudás

Portálunk szeretett volna bővebb tájékoztatást kapni a tervezett új szakirányú képzéssel kapcsolatos további részletekre is. Mint az NHKV Zrt. által megküldött tájékoztató anyagból megtudtuk, a hulladékkezelési és hasznosítási szakmérnök szakképzettséget adó képzés belépője a műszaki vagy agrár képzési területen alapképzésben, egyetemi, vagy főiskolai szintű képzésben szerzett mérnök szakképzettség. A képzés a tervek szerint két félévig tart majd. A képzést azoknak a hulladékgazdálkodási iparágban jelenleg is dolgozó szakembereknek, szaktanácsadó intézményekben dolgozóknak, önkormányzati alkalmazottaknak, vagy civil szervezetek tagjainak ajánlják, akik a képzés után képesek lesznek megfelelni a hulladékgazdálkodás területén zajló folyamatos innovációkból, műszaki fejlesztésekből és jogszabályi változásokból eredő új kihívásoknak. A megszerzett korszerű ismereteken alapuló tudás alkalmazható lesz a hulladékgazdálkodási iparban akár közép és felsővezetői szinten, az önkormányzati és hatósági munkában, valamint az innovációs tevékenységben is.

A képzésre jelentkezőktől elvárják az önálló de a csapatmunkában való munkavégzés képességét is. Kiemelt fontosságú a jó műszaki érzék, mindenekelőtt az új, innovatív műszaki megoldások, technológiák alkalmazásához. A képzésben résztvevők a szintetizáló tudásuk révén alkalmassá válnak vezetői feladatok ellátására, stratégiai szintű gondolkodásra.

Forrás: NHKV/PestiSrácok.hu;

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.