Pesti Srácok

Fejenként 68 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik Magyarországon évente

null

Mintegy 1,8 millió tonna, fejenként mintegy 68 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik évente Magyarországon, amely 400-450 ezer rászoruló étkeztetésére lenne elegendő - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

A minisztérium tájékoztatott arról, hogy globális szinten az előállított élelmiszerek majdnem egyharmada, mintegy 1,3 milliárd tonna veszendőbe megy. Az élelmiszerveszteség évente nagyjából 990 milliárd dollárjába kerül a világgazdaságnak. E mennyiség megtermelésére fordítják világszinten a mezőgazdaságban felhasznált összes víz egynegyed részét, és ez a mezőgazdasági termelés az üvegházhatású gázok 8 százalékának kibocsátásáért felelős. Az FM szerint egy hatékony belföldi kampány 1-2 év alatt akár 8 százalékkal is mérsékelheti a kidobott élelmiszer mennyiségét Magyarországon. Számításaik szerint az ország 15 milliárd forintot, egy átlagos magyar család 50 ezer forintot takaríthatna meg a feleslegesen megvásárolt élelmiszereken. Az élelmiszerpazarlás és -veszteség csökkentéséért az FM a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel 2014-ben fórumot kezdeményezett, amely egyebek között a szabályozási környezet felmérését és a tapasztalat-, illetve tudáscserét szolgálja. A kezdeményezéshez csatlakozott szervezetek tavaly összesen 5000 tonna élelmiszert mentettek meg a kidobástól. A szaktárca hangsúlyozta, hogy az élelmiszer-adományozás jogszerű és létező gyakorlat Magyarországon.

- tették hozzá. Magyarországon a kiskereskedelmi láncok többsége együttműködik a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, a Tesco az idén augusztus végéig mintegy 19,4 millió adag ételnek megfelelő, több mint 7841 tonna adományt adott a rászorulóknak - ismertette az FM.

PestiSracok facebook image

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület közölte, az egyesület által megmentett élelmiszerfelesleg mennyisége az idei 1-9 hónapban 6200 tonna volt, értéke mintegy 3,4 milliárd forint. Az áruházakból ugyanebben az időszakban 5600 tonna, 2,7 milliárd forint értékű élelmiszer származott. Az egyesület 4 áruházlánccal - az Aldival, az Auchannal, a Metróval és a Tescóval - működik együtt az áruházi élelmiszermentésben.

- közölte a karitatív szervezet.

Forrás: MTI; fotó: slowfood.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.