Pesti Srácok

Az európai mézet, a méhészeket, a méheket, és a fogyasztókat védi az EU Méz-jelentése

null

Az európai méz, a méhészek és a méhek, valamint a fogyasztók védelmében tanúsított európai egységet mutatja, hogy az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága elfogadta az úgynevezett Méz-jelentést - közölte Erdős Norbert a Fidesz EP-képviselője kedden. A Méz-jelentést korábban azért kezdeményezték, mert úgy látják, az EU-nak nemcsak, hogy fel kell vennie a versenyt a kontinensen kívülről, például Kínából behozott mézekkel, hanem meg is kell védenie azokkal szemben.

A képviselő közleményében elmondta, hogy a Méz-jelentés közel ötszáz módosító indítványának több mint négyötödét sikerült kompromisszumos szövegben rögzíteni. A Méz-jelentést korábban azért kezdeményezték, mert az EU-nak nemcsak, hogy fel kell vennie a versenyt a kontinensen kívülről, például Kínából behozott mézekkel, hanem meg is kell védenie azokkal szemben. A kínai méz mintegy 20 százaléka ugyanis bizonyítottan hamisított. A képviselő véleménye szerint ez nem csak a fogyasztók súlyos megtévesztéséhez és az uniós élelmiszerbiztonsági előírások semmibe vételéhez vezet, hanem hosszú távon az EU-ban előállított méz visszaszorulását eredményezheti a belső piacon.

Elmondása szerint sokan visszaélnek egyebek mellett a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 2011-es rendelet nem kellően szigorú előírásaival, az „EU-s és EU-n kívüli mézek keveréke" címke alkalmazásával. A jelentésben kezdeményezett szabályozás szerint a csomagolás címkéjén azt kellene feltüntetni, hogy a végtermékben felhasznált EU-n kívüli méz melyik harmadik országból származik, továbbá azt, hogy a kiszerelt termékben ez a tétel pontosan hány százalékos arányban van jelen. Egyebek mellett szeretnék betiltatni a gyantaszűrés alkalmazását is, amely lehetővé teszi a mézet szennyező különböző szermaradványok, például antibiotikumok vagy a cukorszirup, eltüntetését. Erdős Norbert kiemelte, a jelentés elfogadását követően, továbbra is szükséges a mézhamisítás, a növényvédő szerek túlzott és nem megfelelő használata, valamint a méhészek támogatásainak csökkentése elleni hatékony fellépés.

Az Európai Parlament plenáris ülése február 28-án tart nyilvános vitát a jelentésről, majd ezt követően március 1-én szavaz arról.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: bakonyexpo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.