Pesti Srácok

Méhésztüntetések Európa nagyvárosaiban

null

Brüsszelben, Párizsban és Amszterdamban is tüntetést tartanak európai méhészek januárban – jelentette be csütörtöki közleményében a Magyarországon bejegyzett Association for European Bees (Egyesület az Európai Méhekért) egyesület. Mint hangsúlyozzák, Európában a multinacionális cégek tevékenysége, a méhgyilkos vegyszerek alkalmazása és a silány kínai méz túlzott importja a tönk szélére sodorta az ágazatot, márpedig méhek nélkül nem lesz, aki Európában a virágokat beporozza.

A közleményben kifejtik: a tíz európai országból származó, főként méhészek által alapított szervezet célja, hogy a méhek és a méhészetek fennmaradjanak, és a januári tüntetések is erre hívják fel a figyelmet. Kiemelik: a mézfogyasztók és a méhészek közös érdeke, és végső soron össztársadalmi ügy, hogy a méhek elvégezhessék a dolgukat a természetben. Ennek hiánya súlyos környezeti és gazdasági károkhoz vezet. Hozzáteszik: minden olyan növény és állat, ami támaszkodik a rovarok jelenlétére, veszélybe került a természetes rovarflóra összeomlása miatt. A természet egyensúlyát ezen a területen a mézelő méhek tartják fenn.

Az egyesület úgy látja, a méhészetek körülményei környezeti és gazdasági hasznosságuk ellenére folyamatosan romlanak. Egyrészt a multinacionális vállalatok egyre több, a méhek számára gyilkos vegyszert használnak az agráriumban, másrészt "Európát elöntötte a leginkább kínai laboratóriumokból származó, olcsó cukros hamisítvány, ami mégis méz gyanánt kerül az emberekhez". Ugyanakkor, ha a méhészetek tönkremennek a méhelhullás és az anyagi ellehetetlenülés miatt, akkor méhek sem lesznek, amelyek beporozzák a növényeket.

A tüntetések helyszíne és időpontja:

PestiSracok facebook image

  • január 17. 10.00, Brüsszel, Schuman körút
  • január 21., Párizs (Versailles)
  • január 24., Amszterdam
  • január 27., Brüsszel

Forrás: europebee.com; Vezetőkép: MTI