Pesti Srácok

Negyvenezer hektárnyi vizes élőhely újult meg

Negyvenezer hektárnyi vizes élőhely újult meg

A 2014-2020-as uniós ciklusban több, mint 20 milliárd forintból - 34 projekt keretében - 40 ezer hektárnyi vizes élőhely rekonstrukcióját végezték a nemzeti park igazgatóságok és az állami természetvédelem Magyarországon – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Ócsán, a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából tartott rendezvényen. Rácz András hozzátette, a tárca célja, hogy a következő 2027-ig tartó uniós költségvetési ciklusban 37 milliárdnyi fejlesztés valósulhasson meg, összesen 60 ezer hektár területű vizes élőhelyen.

A világnap idei témája a biodiverzitás, az államtitkár ezzel kapcsolatban kifejtette: az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a biológiai sokszínűség megőrzésére, a klímaváltozás elleni küzdelemre, ezért is indította el a tárca többek között az országfásítási programját, amelynek célja, hogy Magyarország erdőterületeinek arányát 21 százalékról 24 százalékra emelje.

Az államtitkár kiemelte, a légköri szén-dioxid megkötésében az erdők mellett a gyepeknek és a vizes élőhelyeknek is óriási szerepük van. A vizes élőhelyek ellensúlyozzák az árvizek, az aszály és az időjárási szélsőségek okozta problémákat. Rácz András emlékeztetett arra, hogy 2020-ban lejár a nemzetközi, az uniós és a magyar biodiverzitási stratégia is, ezután összegzik az elvégzett munkát és meghatározzák a további célokat.

1971. február 2-án az indiai Ramsar városában írták alá azt az egyezményt, amelyben a kormányok felelősséget vállalnak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezmény ekkor még csak a vízimadarak védelméről szólt, de mára már nemcsak a fajokat védi, hanem a komplett ökoszisztémát is. Rácz András kiemelte: az egyezményhez 171 ország csatlakozott, Magyarország 1979-ben, és azóta 29 területet jelölt a ramsari listára 243 410 hektár kiterjedésben, amelyben a Kárpát-medence összes jellemző vizes élőhelye megtalálható.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.