
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben kiadott elfogatóparancs akkor is hatályban marad, ha véget ér az ukrajnai háború – mondta el Karim Khan az ICC főügyésze egy hétfői interjúban.
A háborús bűncselekmények nem évülnek el, ez volt az egyik alapelve a második világháború után lefolytatott nürnbergi pereknek is – mondta a főügyész a BBC Radio 4-nek nyilatkozva. Putyinnal és Marija Lvova-Belovával, az orosz elnöki hivatal gyermekjogi biztosával szemben életük végéig érvényben marad az elfogatóparancs
– tette hozzá.
A hágai székhelyű ICC pénteken jelentette be, hogy háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök, illetve a moszkvai elnöki hivatal gyermekjogi biztosa ellen, mert megalapozott a gyanú velük szemben, hogy személyesen felelősek ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba. Bár az elfogatóparancs kiadása elsősorban szimbolikus jelentőségű, és valószerűtlen, hogy ténylegesen bírósági eljárás indulhatna Hágában Putyin ellen, számos ország üdvözölte a lépést. Oroszország egyértelműen ellenséges intézkedésnek és elfogadhatatlannak értékelte az elfogatóparancsot. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy Oroszország “higgadtan” fog reagálni, és teszi tovább a dolgát.
Az ICC, amelyet az 1998-as Római Statútum alapján hoztak létre, nem része az ENSZ-nek, és csupán a dokumentumot ratifikáló országoknak tartozik elszámolással. A statútumhoz nem csatlakozott Oroszország, amely aláírta ugyan, de nem ratifikálta, sem az Egyesült Államok, amely visszavonta aláírását, és Kína sem, amely egyáltalán nem írta alá a dokumentumot.
A pekingi külügyminisztérium egyik szóvivője az elfogatóparanccsal kapcsolatban azt mondta, hogy a hágai testületnek körültekintően kell eljárnia, és tiszteletben kell tartania az állami vezetők nemzetközi jogi mentességét. A szóvivő azt is hangoztatta, hogy az ICC-nek el kell kerülnie az ügy átpolitizálását és kettős mérce alkalmazását.
Geoffey Nice brit ügyvéd, a Slobodan Milosevic volt jugoszláv és szerb államfő elleni per fővádlója a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak azt mondta hétfőn: az elfogatóparancs kiadásával Putyint körözött bűnözőként bélyegezték meg, és ettől a címkétől már csak akkor szabadulhat meg, ha megindul ellene az eljárás és felmentik, vagy ha az ICC visszavonja az elfogatóparancsot.
MTI; Fotó: MTI/AP/Pool/Kreml/Gavriil Grigorov
sanyi05
2023-03-20 at 21:14
Ilyen disznóságra még nem volt példa. Az árnyékhatalom nagyon kóstolgatja az oroszokat. A szerencsétlen hülye csicskái meg vakon teljesítik a parancsokat. De a Marija Lvova-Belovát ennek ellenére sem értem.
aladin
2023-03-20 at 20:38
A föügyésznek hamarabb lejár az ideje.
Matu
2023-03-20 at 17:13
Se lejárati ideje, se értelme nincs…
A Nagy Testvér figyel téged
2023-03-20 at 16:54
De az ICC brancsnak van szavatossági ideje, és már rettenetesen bűzlik!
Orientál
2023-03-20 at 15:32
Pontosan a nyugati gyarmatosítok élősködő paraziták akik elődeikkel együtt soha nem lettek felelősségre vonva , se a közelmúltban Irakban Szíriában Líbiában Afganisztánban …. elkövetett háborús mészárlásaik miatt.
Bukohill
2023-03-20 at 15:31
Nem úgy az ICC-nek.
aladin
2023-03-20 at 14:48
A dragos kábitoszeres hollandok itélkezdtek Putyin felett. Jó vicc.
Vízöntő
2023-03-20 at 14:19
Ha igaz az, hogy Karim Khannak, az ICC főügyészének a testvérét – Londonban, ahol gyerekek szexuális zaklatása miatt kapott 18 hónapos börtönbüntetését töltötte – a parancs kibocsátása előtti napon szabadon engedték – 9 hónappal a büntetése letöltése előtt -, akkor a mocskos látszat szerint a parancsnak ára volt!
Akkor viszont azonnal kezdeményezzék Karim Khan letartóztatását és vele szemben a hivatali visszaélés és korrupció miatti vádemelést, valamint a tesó kiengedéséről döntő brit kormányzati személy ellen az eljárást!!
Yoggi
2023-03-20 at 14:14
“nincs lejárati ideje”
Meg értelme se…
Ungarn über alles !
2023-03-20 at 13:45
remélem az ICC-s söpredék megértette Medvegyev ex-elnök üzenetét !
Rózsa Sándor
2023-03-20 at 13:42
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű + a nyugati arcátlanság és önteltség végtelen.
Gullwing
2023-03-20 at 13:37
Amerikai vezetők ellen mikor adnak ki elfogatóparancsot?!
Kezdhetnék a Japán elleni atomtámadás jóváhagyójával, majd jöhetne Korea, Kuba, Vietnám, Grenada, Öbölháború, Bosznia, Koszovó, Afganisztán, Irak, Arab-tavasz….
Lenne miért bíróságra citálni az amcsikat….
Világ figyelő
2023-03-20 at 13:33
Elmebetegek ezek. Végleg szét szakítják a világot
gyurcsányiviktor
2023-03-20 at 13:23
Akkor fogjátok majd le a putyint, amikor az összes, még élő – háborúkat kirobbantó – jenki elnök, valamint európai tettestársaik már a rács mögött száradnak !
Így lenne korrekt !
JG
2023-03-20 at 13:11
ŐSZINTÉN KÍVÁNOM HOGY EGYSZER A VÁDLÓK IS EL LEGYENEK SZÁMOLTATVA!
Százszor több bűnük van, mint a vádlottaknak!