A tavalyi évhez hasonlóan idén is elmarad a Sziget Fesztivál – jelentették be csütörtökön délben a szervezők, akik eddig kivártak a döntéssel, azonban a járványhelyzet miatt egyértelműen számítani lehetett erre a forgatókönyvre. Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről – nyilatkozta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. A főszervező azt is elárulta: a 2022-es fesztiválszezont úgy várják, mint eddig még soha.
Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk
– tette hozzá.
A ’22-es szezont tehát úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha, terveink szerint a fájdalmasan hosszú szünet utáni nagy visszatéréshez méltó rendezvényekkel
– tette hozzá a fesztivál főszervezője. Kádár Tamás elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette. Ugyanakkor hisznek abban, hogy – a látogatók biztató támogatásával is megerősödve – a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenek előtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.
Forrás: HVG; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS