Pesti Srácok

Idén is folytatódik a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram

Idén is folytatódik a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram

Idén is folytatódik a nemzeti kulturális örökség részét képező magyar várak és kastélyok felújítása. 2016-ban kezdődött a program, amelyben 15 régi vár és 19 kastély újul meg. A program egyszerre szolgálja a műemlékek megújítását, a nemzeti kultúra és építészeti örökség védelmét, valamint kulturális és turisztikai célokat is. A program keretében megújuló műemlékek nemcsak régi szépségüket nyerik vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodnak, hogy – adottságaikhoz igazodó módon – megfeleljenek a mai kor turisztikai igényeinek.

A program célja 2019-ben is az volt, hogy a műemlék-helyreállítás és az örökségmegőrzés alapvető szempontjai mellett egy egységes, Európában is unikális, jól értékesíthető turisztikai termékcsomag valósuljon meg, amely valóban érdekli a látogatókat. A várak, majd a kastélyok évszázadokon keresztül a magyar és az európai kultúra "fellegvárai" voltak; most a XXI. századi igényeknek megfelelően újraértelmezett formában kapják vissza ezt a szerepüket, jól illeszkedve az épületek műemléki adottságaihoz.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram fejlesztési keretében összesen 34 műemlék újul meg. Több, mint 60 milliárd forintos európai uniós és hazai forrás áll rendelkezésre a fejlesztésekre. Ezek a beruházások segíthetnek a falvak népesség-megtartásában is, hiszen ha a turizmus virágzik, az a vendéglátóiparra és a kiskereskedelemre is jó hatást gyakorol, munkahelyeket teremthet.

2019-ben valamennyi helyszínen befejeződött a kutatási és a régészeti tevékenység, a kiviteli tervek és a komplex kiállítási forgatókönyvek is elkészültek. 9 épületnél a felújítás már 2020-ban befejeződik, 14 esetben pedig már megkezdődött a kivitelezés, vagy a műemlék közvetlenül a kivitelezési munkálatok megkezdése előtt áll. 2020-ban adják át a következő kastélyokat és várakat:

PestiSracok facebook image

  • a bajnai Sándor-Metternich-kastély;
  • a dégi Festetics-kastély;
  • a füzérradványi Károlyi-kastély;
  • a mosonmagyaróvári vár;
  • a nádasdladányi Nádasdy-kastély;
  • az oroszlány-majkpusztai Esterházy-kastély és kamalduli remeteség;
  • a szabadkígyósi Wenckheim-kastély;
  • a tatai Esterházy-kastély;
  • valamint a sümegi püspöki kastély.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.