Varga Zoltán azok közé tartozott, akit életében kétszer is lejárattak, kicsináltak. Először 1968 után, amikor elhagyta a Kádár-diktatúrát. Másodszor akkor, amikor 1996-ban hazatért, hogy a Fradi edzője legyen. Ebben az akkori magyar sportsajtó tekintélyes része részt vett. Egyik legkérlelhetetlenebb ellenfele Hegyi Iván, a Népszabadság főmunkatársa volt, aki mindent megtett azért, hogy ellehetetlenítse Vargát a Ferencvárosnál. Valami történt a Fradi görögországi meccsén, onnantól fogva Hegyi szisztematikusan, minden hatalmát kihasználva támadta, gúnyolta, kritizálta Vargát. A sportújságíró még Varga halála után sem békélt meg, a futball-legenda emlékére rendezett esten is lekezelve beszélt róla. Egy lejáratás nyomában 1. rész.
Az utóbbi években nagyon sokat foglalkoztam azzal, hogy – főleg a Kádár-diktatúrában, de a rendszerváltást követő években is – hogyan járatta le vélt vagy valós ellenfeleit a sajtó Magyarországon. (Ma is ugyanígy megy persze, csak a sportnál maradva: néhány hónapja Hosszú Katinkára zúdult össztűz, főleg az ellenzéki sajtó, illetve a bulvárlapok részéről, de a kormánypárti média egy része is beszállt az indokolatlan támadásba). Ha a futballt nézzük, tökéletes példa Varga Zoltán.
A Ferencváros legendája – akit sokan a valaha volt legtehetségesebb magyar játékosnak tartanak – kétszer került a célkeresztbe. Először akkor, amikor 1968-ban „disszidált” a fullasztó Magyar Népköztársaságból, másodszor akkor, amikor a kilencvenes évek közepén hazajött dolgozni.
A rezsim (és sajtója) ellene folytatott piszkos játszmájáról jóval korábbi cikkemben már beszámoltam, igazából ez az írás is elkészült akkor, de nem hoztam nyilvánosságra. Akkor még.
Kamaszkoromból emlékszem, hogy a magyar sportsajtó nem bánt kesztyűs kézzel a keménykezű, nehéz természetű és a magyarországi urambátyám futballviszonyokból nem kérő Vargával, de arra csak kutatásom alatt jöttem rá, hogy volt egy különösen kérlelhetetlen, nagy hatalmú ellenfele. Szegény Varga már évekkel ezelőtt meghalt (futballozás közben), de akkori bírálója még mindig komoly tényező a sportújságírásban, ezért egészen biztosan magamra haragítok sok mindenkit ebből a belterjes szakmából, csak azért, mert felidézem, hogy mi történt.
Ennek ellenére megteszem – okulásul, hogy lássuk a kigondolt és következetes sajtótámadást, a gúnyos, személyeskedő cikkek seregét és következményeit. Varga Zoltán korán halt meg (ebben a sajtónak és az őt kiközösítő “szakmának” is szerepe volt) – sem a hetvenes években, sem a kilencvenes években nem válhatott prófétává saját hazájában.
H. Iván, aki Varga halála után is lekezelve beszélt a legendáról
Varga „Valahogy mindig félúton” című önéletrajzi könyvében azt írta az említett sportújságíróról, hogy egy görögországi affér után mindent megtett a lejáratására. Hegyi Ivánról van szó. Nevezhetjük Varga érzését üldözési mániának (ez volt az egyik bélyeg, amit rásütöttek), összeférhetetlenségnek (a másik billog), de lényegesebb, hogy visszaidézzük, pontosan mi történt. Mit írt és mit nem írt meg a kilencvenes évek közepén az akkor megkerülhetetlen Népszabadság főmunkatársa? Ennek kezdtem el utánanézni az Arcanum.hu segítségével.
Ne feledjük, hogy arról a pártlapról beszélünk, amely a médiát tekintve aztán tényleg egészen sajátos (vagy inkább csak papíron megtörtént) rendszerváltás után is megőrizte piacvezető pozícióját, független természetesen soha sem volt, ellenben közel egymillió olvasóhoz eljuthatott. A Népszabadság sportrovatában megjelent cikkeknek jelentős súlya volt.
Hegyi Iván / Fotó: MTI
[Arról, hogy H. Iván még közvetlenül Varga Zoltán halála után sem változtatott hozzáállásán, a Kortárson olvasható egy remek írás. A sportújságíró pár héttel a tragédia után is lesajnálva, lekezelve beszélt a legendáról. Erre mondják: lelke rajta. Az persze jó kérdés, hogy kinek az ötlete volt éppen őt meghívni beszédet tartani a „Varga Zoltán Emlékestre”?]
Minden 1996 őszén kezdődött?
Említettem, hogy Varga Zoltán szerint Görögországban történt meg az az eset, amely után a Népszabadság főmunkatársa kérlelhetetlen ellenfelévé vált. Az biztos, hogy a korábbi cikkekben még egyáltalán nem ellenséges Vargával. Nem úgy abban az írásban, amely 1996. október 4-én jelent meg a napilapban. A Ferencváros új edzőjével ekkor már túl volt egy szép sikeren, miután hazai pályán 3–1-re legyőzte a görög Olympiakoszt, idegenben pedig kétszer vezetve játszott döntetlent (2–2), így simán kiejtette ellenfelét. Ez szeptember végén volt. Ezután hatalmas meglepetésre kikapott Dunaszekcsőn a Magyar Kupa odavágójában. Ez volt az az indok, ami alapján az újságíró nekieshetett “Herr Pozitívnak”.
H. Iván: Szerencsére megérkezett Herr Pozitív
„Kissé megkésve is, rájöttem: Varga Zoltánnak messzemenően igaza van – írta gúnyosan H. Iván. – A ferencvárosi edző Athénban, az Olimpiakosz [sic] elleni UEFA Kupavisszavágót követő sajtótájékoztatón azzal fordult a magyar újságírókhoz: >Mondtam nektek – így, tegeződve beszélt –, hogy a magyar futballban nincs semmi probléma, csak hagyjatok dolgozni!< Probléma tényleg nincs. Elvégre ott, ahol egy NB III- as együttes képes az első osztályú bajnokság címvédőjének színvonalán – vagy annál is jobban – futballozni, csak a menthetetlenül negatív beállítottságúak kongathatják a vészharangot. Varga viszont – nem győzi emlegetni – pozitív töltésű. A dunaszekcsői 0–1-ből sem csinált tragédiát, éppen ellenkezőleg: emlékeztetett rá mindenkit, hogy a kupában két mérkőzésen dől el a továbbjutás.”
[Vargának amúgy igaza volt, a második meccsen a Fradi 7–0-ra nyert].
Az újságíró így folytatta cikkét:
„Szerencsére megérkezett Herr Pozitív. Varga egyszeriben >lenullázta< azokat, akik átélték a honi labdarúgás utóbbi harminc esztendejét. Ne idézzük folyton a múltat! – tanácsolta a szerinte örökös pesszimistáknak, és meggyőződéssel ajánlhatta ezt, mivel ő maga kihagyta Magyarország elmúlt három évtizedét”.
Álljunk meg egy kicsit értelmezni a Népszabadság újságírójának sorait. Első számú problémája az volt, hogy Varga letegezte őt, őt és a hihetetlenül tekintélyes sportújságíró-szakmát (azt, amelyik jobbára végigasszisztálta a magyar futball erkölcsi, szakmai lezüllesztését). Aztán azon gúnyolódott, hogy „Herr Pozitív” (egy magyar edzőt, egy hazájából kitaszított sportembert szólt meg németségével) túlságosan optimista, megpróbál nyílt lapokkal játszani, nem érdeklik a magyar futball szennyes történetei, csak megpróbál dolgozni.
Ezután jön a legaljasabb megjegyzés: Varga H. Iván szerint kihagyta az „elmúlt három évtizedet”. Igen, kihagyta. H. Iván természetesen tisztában volt azzal, hogy Vargát (és feleségét) emigrálása után disszidensnek nyilvánították, a nevét leírni sem lehetett (legfeljebb egy-egy lejárató-cikkben), és amúgy többéves börtönbüntetésre ítélték.
Furcsa lett volna, ha szegény Varga Zoltán a Hertha Berlin és az Ajax között hazajött volna Kádárék börtönébe, vagy esetleg a fejére hamut szórva, bocsánatot kért volna állítólagos bűneiért (azért, mert nem kért a velejéig rothadt, álszent rendszerből).
Varga Zoltán Tatán, 1965 / Fotó: MTI
H. Iván cikke így folytatódott: „Azt nem mondom, hogy a bundabotrányban sem volt benne, mert benne volt. Csak nem itt – a következő szúrás is megvolt. – Mikor az FTC-ben beiktatták, hangsúlyozta: nem Messiásként érkezett. Azóta viszont csak adja és adja a pozitívat, nem gondolva arra, hogy hangzatos megállapításaival azokhoz csatlakozik, akik idehaza régóta törvényesítették a semmit”. [Azokhoz a vezetőkhöz, edzőkhöz, játékosokhoz, akikhez amúgy Vargának semmi köze nem volt, és akik végül mindent megtettek azért – sikerrel –, hogy kikészítsék. Szép összemosás, gratulálunk!]. „Pedig Varga – ez valóban unikum a hazai futballpályákon! – szeret és akar dolgozni.
Hogy tud-e, az két okból is kérdéses. Egyrészt – kölni főiskolai diplomája ellenére – csak harmadrangú csapatoknál tevékenykedett odakinn, és leginkább a biztosítást kötők összetételét mondta fel, másrészt – érthetően – túl sok fogalma nem lehet a honi viszonyokról.
[…] Abban viszont biztos vagyok: csendesebben kellett volna kezdenie”.
Értjük ugye? A nagy hatalmú újságíró, a brazilok barátja, Albert Flórián nagy rajongója, a Népszabadságot 1982 óta erősítő H. Iván kimondta: csendesebben kellett volna kezdeni. És főleg nem letegezni a nagy sportújságírót. Egy olyan edzőnek, aki Németországban sokáig egy biztosítóban dolgozott…
Interjú a neves áldozattal, Telek Andrással
Tudjuk, mi történt ezután. A munkát, munkát és munkát követelő, saját maga szerint sem puha, kedveskedő Varga összezördült több „sztárfocistájával”, mindenekelőtt a világ egyik utolsó „liberójával”, a sokszoros válogatott Telek Andrással. H. Iván természetesen interjút készített a védővel (ezt tette volna minden sportújságíró), a címe: „Telek a zöldövezeten kívül” [nevetés]. Alcím:
„Más is van itt, nem csak kettőnk ügye Vargával — mondja az FTC-ből menesztett védő”.
A cikk 1997. január 7-én jelent meg, és egyedül Telek verzióját olvashatjuk, aki azért elárulta, hogy többször, még taktikailag is (!) kritizálta Vargát, ezért teljesen normális és profi döntés volt őt kirakni a csapatból. Képzeljük el, hogy ha a Németországból hazaérkezett, amúgy is minden oldalról fúrt, kritizált edző ezt nem teszi meg, akkor mi maradt volna a tekintélyéből.
„A történet ugyanis nem Varga Zoltánról és Telek Andrásról, hanem Varga Zoltánról és a csapatról szól” – mondta Telek. H: „Hallgatom tovább…”. Telek: „Nézze, én nem akarom Varga, s főként nem a Ferencváros sírját ásni. A csapatnak együtt kell maradnia…”. H: „De ha már belekezdett!” Telek: „Most mondjam azt, hogy nem kevés olyan játékos van, aki elkívánkozik a Fradiból.”
De ha már belekezdett… akkor azért mondja csak. Bár Telek következetesen tagadta, hogy az edzések keménységével volt problémája, a Varga-féle gyakorlatok intenzitását azért elismerte. Volt, hogy még a meccs előtt is edzettek, ez ellen is felszólalt Telek Varga és a játékostársak előtt (!). Nagy kérdés, hogy mit várt, mit kellett volna tennie a szakembernek? Megsimogatnia a fejét és megköszönni a tanácsot?
Andreas Andersson kapura tör Telek András mellett a Ferencváros-IFK Göteborg Bajnokok Ligája selejtezõ labdarúgó visszavágó mérkõzésen az FTC stadionban. /Fotó: MTI
Telek: Sorozatban nyertünk, de nem volt arculat
Az interjú folytatódott: H: „Ön nem sok tekintetben lehetett kibékülve Vargával, mert úgy hírlik, a kirúgását megelőző öltözői megnyilatkozása alkalmával az edző taktikai felkészültségét is súlyosan megbírálta!”. Telek: „Szerintem az őszi Ferencvárosnak nem volt arculata.” H: „De hát szériában győzött az együttes!” Telek: „Akárki a tréner, a Fradi van olyan jó csapat, hogy az NB I-ben a meccsek többségét megnyerje. És a sorozathoz szerencse is kellett, olykor nem is kicsi…”.
Ennyiben maradtak, majd jött a lezárás: H: „És most mi lesz önnel?” Telek: „Ez úgy hangzott, mintha temetni akarna. Korai lenne… Talán Németországba, talán Törökországba, talán Izraelbe szerződöm. És drukkolok, hogy itthon a Fradi legyen a bajnok.” H: „Vargával?”. Telek: „Miért ne?”
A teljes igazság kedvéért jegyezzük meg, hogy Telek végül nem igazolt Törökországba, főleg nem Németországba. A kassai FC Kossice vette meg, de egy idény után kikölcsönözték a Fradinak, majd jött a Dunakeszi, a kínai Jan Bian FC és Csecsiang, szintén egy évig a ZTE, majd a Veresegyháza és Rákosligeti AC csapata.
Simon Tibor és Aranyos Imre harca a labdáért az FTC-Vác Samsung Szuper Kupa döntõn / Fotó: MTI
Ügyek és ügyek és ügyek és ügyek
H. Iván 1997. január 28-án már a Simon-ügyről írt ironikusnak szánt cikket („Nem ügy”).
„Ha netán, valamikor, valahol azt hallották volna, hogy Simon-ügy van a Ferencvárosban, kizárólag abban az esetben cselekedtek helyesen, ha egy nyomatékos >ugyan, kérem!< -mel elhatárolták magukat a rosszindulatú pletykától. Simon-ügy tudniillik nem volt és továbbra sincs. Csak okvetetlenkedik az, aki felveti, hogy a tizennyolcszoros válogatott Simon Tibor nem kapott játéklehetőséget Varga Zoltán edzőtől az őszi szezonban; […] Jó, amikor Varga Münchenből hazaérkezett, állítólag azzal fordult hozzá, hogy vezéralaknak tekinti, ennek azonban a legkevésbé sem mond ellent, hogy a védő nem futballozik, hiszen az az igazi egyéniség; akinek már az öltözői jelenléte is rengeteget számít. (Teleké, mint tudjuk, nem számított, őt kizavarták onnan.) Nincs itt titok: Telek-ügy volt. Varga kontra Novák is. De több aztán egy sem.
Lisztes? Arany? Limperger? X, Y, Z? Pláne: Simon? Ne tessék viccelni!”
Számtalan ügy volt tehát a Ferencvárosnál – emelte ki H. Iván. Látjuk, hogy az „összeférhetetlen” Varga mindenkivel összeveszett. A „gyüttment”, „Herr Pozitív”. Simon Tibor egyébként ekkor már közel járt a visszavonuláshoz, 1997-ben a BVSC-hez került, majd visszament a Fradihoz, de 1999-ben abbahagyta a játékot.
Budapest, 2002, az FTC rendkívüli közgyûlése ismét bizalmat szavazott Furulyás János elnöknek. Albert Flórián maradt a tiszteletbeli elnök. /Fotó: MTI
Baráti interjú Furulyás elvtárssal
A Népszabadság főmunkatársa április nyolcadikán már a közutálatnak örvendő Furulyás Jánossal készített interjút.
Furulyás még a hetvenes években került a Fradihoz, párhuzamosan az Aranykalász Tsz, majd a Zöld Mező Mgtsz első embere volt. Hosszan lehetne sorolni azokat a megdöbbentő ügyeket (Bajnokok Ligája-pénzek, a hírhedt celladamos történet, stb.), amelyek a(z ő) nevéhez (is) kötődtek. Maradjunk annyiban, hogy sok hírhedt alak, figura megfordult már a Fradi (meg persze a többi magyar csapat) élén, de Furulyás elvtárs még közülük is kiemelkedik.
Már H. Iván első “kérdéséből” kiderült, miért született meg az interjú: „Furulyás úr, azért kértem e beszélgetésre, mert itt-ott napvilágot látott, hogy, úgymond, a sajtóban >hecckampány< folyik az FTC, illetve Varga Zoltán edző ellen – mármint a ferencvárosi vezérkar szerint.
Ha szabad megjegyeznem >a sajtóról<, a Népszabadság vagy fél éve nem írt Varga Zoltánról”.
Nyugodtan leírhatjuk, hogy ez több csúsztatásnál. A januári interjúkat az előbb mutattam be, de az Arcanum folyóirat-gyűjteményének hála nem kell a sötétségben tapogatózni. Január végén (30-án) maga a főmunkatárs (H. I. monogrammal) írt gúnyos publicisztikát („Rügyező remény”) az edzőtáborozó magyar csapatokról, köztük a Cipruson készülő Ferencvárosról, amely H. jelentése szerint német ellenfelétől is kikapott, ami szerinte azért is szórakoztató, mert korábban Varga német ellenfelet akart az európai kupában.
Novák vs. Varga, amikor az ügynök fúrta áldozatát
Február 28-án pedig a Népszabadság név nélkül (vajon ki lehetett?) a Fradi sajtótájékoztatójáról tudósított, amelyről megjegyezte:
„Novák [„Nemere” Dezső] egyébként közölte, hogy
szakmai kérdésekre nem akar válaszolni, mire a hallgatóságnak feltűnt: nincs a jelenlévők között Varga Zoltán, a zöld-fehérek vezető edzője. Novák sejtetni engedte, hogy a trénernek nyilván más elfoglaltsága akadt, ám valaki megemlítette: mintha fél órája látta volna a helyszínhez közel eső Váci utcában…”.
Az edző tehát („valaki” szerint, még a funkcióját sem tudjuk meg) a Váci utcában vásárolgatott az eseménye alatt. „Herr pozitív”. Ez (főleg a sunyi névtelenség) nem több sima rágalomnál. Fél év helyett bő egy hónappal az interjú előtt. De inkább térjünk vissza a Furulyás-beszélgetéshez. „Sőt, ahogyan én értesültem, Varga Zoltán szerint előfordult, hogy Jagodics és Limperger csak sérültet jelentett, de nem volt sérült. Úgy tudom továbbá, hogy Nagy Norbertet Varga akkor sem szerepeltette volna legutóbb, a BVSC ellen, ha a válogatott védőnek nincs eltiltása a sárga lapok miatt. Az okok hasonlóak, mint Jagodics és Limperger esetében…” – mondta az egykori téesz-elnök.
H: „Csendes lázadás van? És ha igen, miként törik azt le? Vagy a rendkívüli helyzetet úgy oldják meg, hogy valóban elküldik az edzőt?” Furulyás: „Meg kell mondanom, a klubvezetés – miként a játékoskeret – most már megosztott Varga megítélésében.”
H. nem is eresztette el a témát:
„És nem a játékosok védelmében, csupán tényként említem: azért ennek a szituációnak a létrejöttében van mit Varga szemére vetni, nem?”
Furulyás: „Sajnos több mint annak idején gondoltuk”. A főmunkatárs ekkor előállt a régi újságírás nagy trükkjével, a kérdésnek feltüntetett monológgal:
„Csak hát elment Simon, Telek, Kuznyecov, Lisztes, Arany, Páling, és a Ferencvárosnál maradók egy része sincs kibékülve Varga Zoltánnal (vagy fordítva). Ennek nyomán lassanként az első csapat és a juniorkeret vegyes együttese lép pályára zöld-fehér mezben, és a játék még a szerény hazai színvonalon sem nevezhető az igazinak… A ferencvárosi vezetők tudják követni Varga döntéseit?”
Furulyás: „Nem akarok mellébeszélni: azokat nemegyszer valóban nehéz követni.”
És a lezárás: H: „Köztudott, hogy az ön ötlete volt Varga hazahívása Münchenből. Megbánta-e vagy sem?” Furulyás: „Erre az egy kérdésére hadd ne válaszoljak.”
H. Iván dörzsölhette a tenyerét. Varga Zoltán napjai a Ferencvárosnál megvoltak számlálva.
Folytatom.
Fotók: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS