Pesti Srácok

Így élhetsz túl egy atomtámadást, ha nem égsz azonnal a betonba – Dezse Vű

Mindig imádtam édesapám katonatörténeteit. Az egyik kedvencem az, amikor elmagyarázták nekik, hogy mit kell tenni atomtámadás esetén. Azt mondták nekik a kiképzők, hogy fogjanak egy ásót és egy lepedőt, menjenek ki a temetőbe minél gyorsabban, mert később már sokan lesznek. Ez persze egyáltalán nem vicces, főleg most, amikor folyamatosan lebeg körülöttünk egy lehetséges atomháború rémképe. Éppen ezért most megtanítalak titeket túlélni egy atomcsapást. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy ez a félelem a mindennapok része, hiszen a hidegháború idején a nukleáris fegyverektől való félelemről szóltak a mindennapok, de valahogy más volt a hozzáállás. Az amerikai kormányzat akkoriban résen volt, igenis el akarták kerülni a konfliktust, de emellett készültek is rá, vagyis egészen egyszerűen volt egy tervük, nem úgy, mint ma, amikor semmi más nem számít, csak még több pénzt és fegyvert Ukrajnának.

Ismeretes, a PestiSrácok.hu YouTube-csatornáját a médiacég törölte. A Dezse Vű többi részét így itt, a PS-en lehet megnézni, illetve erre a YouTube csatornára feliratkozva, amit rejtélyes oknál fogva még nem piszkált meg a Google a szólásszabadság jegyében.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.