cár bomba
Így élhetsz túl egy atomtámadást, ha nem égsz azonnal a betonba – Dezse Vű
Mindig imádtam édesapám katonatörténeteit. Az egyik kedvencem az, amikor elmagyarázták nekik, hogy mit kell tenni atomtámadás esetén. Azt mondták nekik a kiképzők, hogy fogjanak egy ásót és egy lepedőt, menjenek ki a temetőbe minél gyorsabban, mert később már sokan lesznek. Ez persze egyáltalán nem vicces, főleg most, amikor folyamatosan lebeg körülöttünk egy lehetséges atomháború rémképe. Éppen ezért most megtanítalak titeket túlélni egy atomcsapást. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy ez a félelem a mindennapok része, hiszen a hidegháború idején a nukleáris fegyverektől való félelemről szóltak a mindennapok, de valahogy más volt a hozzáállás. Az amerikai kormányzat akkoriban résen volt, igenis el akarták kerülni a konfliktust, de emellett készültek is rá, vagyis egészen egyszerűen volt egy tervük, nem úgy, mint ma, amikor semmi más nem számít, csak még több pénzt és fegyvert Ukrajnának. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után