Megszereztük a meghökkentő magyar kémbotrány vádiratát, amiben nem kevesebbet állít az ügyészség, minthogy a Pentagonnak, az IMF-nek, valamint a Svájci Alapnak is kémkedett a vádlott Maxin Norbert, aki “Birodalom” néven egy titkos társaságot is létrehozott a céljai elérésére. A vád alapját a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi (!) alosztályának nyomozása adja, az egész eljárást pedig Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációs államtitkár rágalmazás miatt tett feljelentése váltotta ki. Tény, hogy a magát talán túl komolyan vevő, a mai kormányzat gazdasági és szellemi holdudvaráig elérő kör anno valóban “szervezkedett” a Gyurcsány-Bajnai-kormány ellen és valóban információkkal, dokumentumokkal látta el az említett nemzetközi szervezeteket, sőt: ezek az iratok aztán Fellegi Tamás exminiszter tárgyalásait is megnehezíthették az IMF-fel, mégis kijelenthető, hogy az egész eljárás és a vád is abszurd. Hiszen a “Birodalom” olyan titkok kiszivárogtatásával próbálta meg gyengíteni Gyurcsányékat, amelyekkel gyakran találkozunk újságcikkekben, politikusok kezében. Cikkünkben megszólal a vádlott és annak ügyvédje is.
A magyar kémsztorival foglalkozott már a Figyelő és az Átlátszó is, a PestiSrácok.hu azonban megszerezte a vádiratot, amiben Maxin Norbertet az ügyészség kémkedésre való felbujtással vádolja. Hogy miként is lett egy műkincsgyűjtő üzletemberből elsőrendű vádlott egy kémügyben az NNI szerint, egy fantasy-filmben is megállná a helyét.
Rágalmazási perből kémbotrány
Minden egy rágalmazási perből indult ki, amit Vályi-Nagy Vilmos, egykori infokommunikációért felelős államtitkár-helyettes indított az ügy vádlottjaival szemben. A bíróság ezt a vádindítványt elutasította.
A bírósági ítéletben megfogalmazottak ellenére az NNI Műkincsvédelmi Alosztálya hosszú időn keresztül nyomozást folytatott a Vályi-féle rágalmazási ügyben. Majd szokatlan módon házkutatást tartottak ezen ügyben, ezt követően pedig kémkedés miatt kezdtek el nyomozni. Több hónapos nyomozói munka, több ezer oldalnyi irat után pedig megszületett az vádirat, ami szerint Maxin és társa tettestársként kémtevékenységet folytatott az USA, valamint az IMF számára.
A házkutatás során a II.rendű vádlottól adathordozókat foglaltak le, melyeken akkor még nem volt semmilyen terhelő adat. Később azonban az egykori informatikai államtitkár által indított ügyet tovább boncolgatva visszaállítottak több mint 7 éves file-okat, amik az ügyészek szerint kémkedésre utaltak. Az egyik visszaállított file-ban B.B.Sz. leírja, miként kémkedett és ezzel gyakorlatilag írásba adta bűnösségének bizonyítékát.
A rágalmazási vizsgálat, mely hivatalosan így nem folyhatott volna le, végül átcsapott egy kémregénybe, ahol ezután egymást követték a képtelenebbnél-képtelenebb fordulatok.
A vád szerint Maxin Norbert volt a vezetője annak a „személyes kapcsolaton alapuló, szociális, társadalmi, üzleti és gazdasági közösségnek”, amit Birodalomnak neveztek el. Ez pedig egy olyan szervezet volt, amiben rendszeresen jelentéseket írtak a tagok, Maxin pedig „ezekből a jelentésekből értesült arról, hogy az általa meghatározott feladatokat miként, milyen eredménnyel hajtották végre.” A vád szerint Maxin Norbert mintegy 20 gazdasági társaság irányításában vett részt ezáltal, akinek felügyelete alá tartoztak ezek a cégek. A „Birodalom”-hoz tartozó gazdasági társaságok között a Polygon Kft. mellett az Arcade Kutatási és Fejlesztési Kft volt az, amiken keresztül – állítja az ügyészség – Maxinék olyan lobbitevékenységet folytattak, hogy az állami intézményekben végrehajtott informatikai fejlesztések során az IBM vagy a Polygon Informatikai Kft által forgalmazott eszközök, programok kerüljenek megvásárlásra.
Maxin Norbert ebben a körben egyfajta tanácsadó szerepet látott el, mivel meghallgatta a hozzá forduló politikai, gazdasági személyeket, miközben pedig újabb információkhoz jutott. Ahogy az ügyészek látják,
Maxin Norbert vádlott tudatos magatartása révén rendkívüli mennyiségű információhoz jutott hozzá, melyeket rögzített, rendszerezett és ha érdekei úgy kívánták, másokkal megosztott
Hajajj! – A Gyurcsány-Bajnai kormány ellen szervezkedtek
A vád szerint tehát Maxin bűnös azért, mert széles kapcsolati hálóval rendelkezett és több esetben szóba is állt ezekkel az ismerőseivel, akiknek üzleti, befektetési tanácsokat is adott. De ez még nem minden. Az NNI szerint
“Magyarország politikai vezetését kellemetlenebb helyzetbe akarták hozni, mivel a 2008-as és 2010-es politikai kormányzás irányát ellentétesnek gondolták az általuk képviselt iránnyal, ezért feladatuknak tartották, hogy azt a megfelelő irányba vezessék.”
Ennek érdekében pedig “sajtófigyelést, hírgyűjtést is végeztek”, valamint az ügy másodrendű vádlottja az USA Budapesti Nagykövetségének Védelmi Együttműködési Irodájának alkalmazottjaival kapcsolatot tartott és több alkalommal olyan iratot adott át, ami politikai jelentőséggel bír. „Az ODC képviselője és az ügy másodrendű vádlottjának utolsó találkozójára 2011.augusztus 2-án került sor.”
Az ODC az amerikai nagykövetség védelmi együttműködési irodája, ami a két ország közötti jó viszony kiépítésén dolgozik, alapvetően oktatási programokon, kutatási együttműködéseken és hasonló projekteken, a szövetséges államok fegyverbeszerzési ügyei nem tartoznak a tevékenységi körükbe.
Az ODC egyik vezetőjéről 2015.október 22-i jelentésében az NNI műkincsvédelem egyébként megállapította, hogy feltehetően fedett hírszerző ügynök, aki Magyarország ellen tevékenykedik.
A nyomozás során “fel nem tárt körülmények között” szerezték meg a Honvédelmi Minisztérium 0163/2008 nyilvántartási számmal keletkezett, 2008.10.27-én, Szekeres Imre által jóváhagyott 2009-2018 közötti időszakra vonatkozó 10 éves stratégiai tervét, ami 2018. szeptember 30-ig “szolgálati titok” és “bizalmas” minősítést kapott. A vád szerint ezt, valamint ennek angol verzióját 2008.12.12-én adta át a másodrendű vádlott az USA budapesti nagykövetségén dolgozó ODC tisztnek.
Átjátszották a NATO-nak a katonai stratégiát…
Bár a vádirat is leírja, hogy a NATO-n keresztül minden tagállam számára megismerhető volna ez a dokumentum, a nemzeti stratégia megismerésére azonban mégsem volt lehetőség, egészen egyszerűen azért, mert azt nem adta át Magyarország teljes egészében. Érdekes mindez annak tükrében, hogy a titkos irat elkészülte, illetve a terv megalkotásának folyamata is részletesen szabályozott, s azt előzetesen egyeztették a NATO megfelelő szerveivel. Az ügyészek mégis úgy látják:
„Az említett minősített adatot tartalmazó irat Magyarország hátrányára felhasználható, átadása Magyarország honvédelmi érdekeit, biztonságát veszélyeztette”
A vádirat második pontja szerint a másodrendű vádlott nem csupán a NATO-nak, hanem a Nemzetközi Valutaalap budapesti irodáját vezető képviselőnek is bizalmas információkat adott át. Azonban Maxint is azzal vádolják, hogy a valutaalap budapesti képviselőjével, azaz Irina Ivascsenkóval találkozott, akivel a „magyarországi államadósságról, a hazai korrupciós viszonyokról, a valós pénzügyi helyzetről tárgyalt”.
Ezzel pedig
„jelentősen befolyásolhatták a frissen alakult magyar kormány képviselőivel folytatott beszélgetéseket, azok Magyarország hátrányára felhasználhatók voltak.”
Elképesztően abszurd a vád – mondta a PS-nek a vádlott
Maxin Norbertet és társát mindezekért társtettesként elkövetett kémkedéssel vádolja az ügyészség. Természetesen megkerestük a férfit és ügyvédjét, hogy fejtsék ki álláspontjukat az ügyről.
A vádban leírt tényállás annyira abszurd, mintha azzal vádolnának valakit, hogy főtt virslivel akart halott embert leszúrni”
– így jellemezte kérdésünkre Maxin a neki felrótt cselekményeket. Szerinte az NNI semmilyen olyan bizonyítékot nem tudott felmutatni, amely bármilyen kémtevékenységet igazolna, annak ellenére, hogy több ládányi iratot, könyvet, egyéb dolgokat foglaltak le tőle. S bár ezeket több hónapon át elemezték, azokban – fogalmazott Maxim – semmilyen, a kémkedési gyanúsítással összefüggésbe hozható adatot, információt nem találtak. A férfi ügyvédje, dr. Kertész Gusztáv ehhez azt tette hozzá: a kihallgatott tanúk sem tudták a nyomozóhatóság gyanúját megerősíteni és az a kémszervezeti teória is megdőlt, mely szerint a férfi baráti köre, a “Birodalom” a 2000-es évek óta kémtevékenységet végez. – Ügyfelemet semmilyen bizonyíték nem köti össze az ellene felhozott vádakkal. Az pedig, hogy a baloldali kormány korrupciójára figyelmeztette volna az IMF-et és ezzel negatívan befolyásolta volna az újonnan megalakuló Fidesz kormány tárgyalási pozícióját vagy Magyarországnak jelentős érdeksérelmet okozott volna, szintén megkérdőjelezhető gondolat – vélekedik.
“Birodalom” – konzervatív baráti kör vagy kémszervezet?
A nyomozók szerint Maxin Norbert történészekből, közgazdászokból álló baráti köre, a Birodalom volt maga a kémszervezet.
A Birodalom egy baráti társaság, mely közös kulturális célokat tűzött ki, a magyar kultúra értékeinek megmentése volt a fő célja. Magyar irodalmi ritkaságokat, könyveket és kéziratokat gyűjtöttem. Ez egy közös tevékenységgé vált. Az 1880-as évek Zsolnay porcelánjait gyűjtöttem a könyvek mellett. A baráti társaság tagjai támogatták ezt a tevékenységet és közös célkitűzésünk volt egy Zsolnay múzeum létrehozása, ahol közkinccsé válhat mindaz, amit összegyűjtöttünk. A Budavári Nagyboldogasszony Templom Zsolnay tetőcserepeiből is jelentős mennyiséget vásároltunk, támogatva ezzel a templom felújítását. A Birodalom nevű baráti társaság közös farsangot, kirándulásokat, lekvárfőzést is rendezett. Ez a társaság alapvetően kulturális jellegű volt.
– mondja Maxin Norbert. Ennek a baráti társaságnak a tágabb köréhez tartozott egy mai miniszter és a jobboldali szellemi élet több ismert alakja is. Érdekesség, hogy a Birodalommal kapcsolatos kémszervezeti víziót nem tudták alátámasztani a nyomozati szakaszban, az ügyészségi vádiratban mégis szerepel.
Ürgebőr és békaemberek
A talán James Bond-filmeken edződött nyomozók kezdetben azt feltételezték, hogy a Birodalom tagjai könyvekbe rejtették a kódolt üzeneteket, azonban a lefoglalt több száz kötet átvizsgálása ezt a gyanút nem támasztotta alá, a bűnjelek egyikében sem találtak erre utaló nyomot.
Még a feljelentő sem gondolja, hogy kémkedés történt volna
A tanúkihallgatási jegyzőkönyvből kiderül, hogy még az infokommunikációs államtitkárt, Vályi Nagy Vilmost is meghallgatták Maxim ügyével kapcsolatban, de ő sem tudott arról, hogy a férfi államtitkokat szivárogtatott volna ki. Az ügy érdekessége, hogy B.B.Sz is feljelentést tett rágalmazásért Vályi Nagy Vilmos egykori államtitkár ellen, aki őt amerikai kémnek nevezte. Fontos kiemelni, hogy ez az eset a kémügy hivatalos megindítása előtt történt.
Maxin Norbert szerint az az állítás, hogy az USA részéről
a Pentagon a hadiipar egyes szereplőinek kémkedett, több, mint meredek az NNI részéről,
ugyanis az átadott dokumentumok a Pentagon számára bármikor hozzáférhetőek, így erősen megkérdőjelezhető a magyar zsaruk állítása, mely szerint a Pentagon-tisztek megrendelést kaptak az amerikai hadiipar egyes cégeitől a magyar honvédség fejlesztési stratégiájának megszerzésére.
Velük egy szövetségi rendszerbe, a NATO-ba tartozunk, így a fejlesztési stratégiát együtt tekintették át. Ezért ezzel a dokumentummal kapcsolatban kémkedni teljesen felesleges
– vélekedik Maxin Norbert, aki állítása szerint ezt a dokumentumot addig nem is ismerte, amíg a kezébe nem adták. Úgy véli, hogy ha és amennyiben mégis szüksége lenne az USA-nak egy ilyen dokumentumra, azt vélhetően nem egy rossz angolsággal lefordított verzióban szerezné meg, hanem eredetiben. Hozzátette azt is:
Érdekes, hogy az NNI műkincsvédelmi alosztálya azonnal felismerte az általa bizonyítékként megnevezett visszaállított memo alapján, hogy ez egy államtitkot tartalmazó dokumentum, amit egyébként nem is nálam foglaltak le.
Viágyázat, Ön is kém lesz, Tisztelt Olvasó!
A következő linkeket csak óvatosan nyissák meg olvasóink, hiszen az NNI logikája szerint pillanatok alatt Önök is kémekké válhatnak. Ugyanis a kémkedés bizonyítékai között olyan iratokat is megtalálhatunk, amik a mai napig fellelhetőek az interneten. Ezeket a dokumentumokat tehát bárki egy kattintással megnyithatja. A terv részleteiről egyébként az országgyűlési képviselők is kaptak tájékoztatást, ami szintén bárki számára hozzáférhető.
Egy általunk megkérdezett szakértő szerint a titkos dokumentum egyébként két okiraton alapul(hat), mégpedig a 14/2004- es OGY határozaton és ezen a parlamenti határozaton. A terv jogi formája a szakértő szerint utasítás volt. A dokumentumok titkosításról azt kell tudni, hogy ez a dokumentum a védelmi tervezési főosztályon született, minősített adat, a honvédelmi minisztérium struktúrájában ez nem is állami vezető által közvetlenül vezetett szervezeti egység. Tehát nem az akkori terminológia szerint államtitkár vagy miniszter által közvetlen jegyzett és minősített dokumentum, sőt: nem is a Vezérkari Főnök (VKF) vagy helyettese alatti dokumentum. Tény, hogy ezeket az iratokat gyakran megszokásból titkosítják, hiszen ezeket NATO egyeztetési eljárások alapján amúgy is előzetesen egyeztetik, a Magyar Közlönyben pedig közzé teszik. A dokumentum bizonyos részletei pedig nyilvánosan is elérhetőek voltak és a mai napig is azok.
A “nyomozás során pontosan nem tisztázott” módon kiszivárogott titkos irat elkészülte, illetve a terv megalkotásának folyamata is részletesen szabályozott, amit előzetesen egyeztettek a NATO megfelelő szerveivel
– érvel Maxin ügyvédje, dr. Kertész Gusztáv.
A PestiSrácok.hu informátora szerint ha nagyon fontos adatot tartalmaz egy ilyen irat, akkor nem a “Bizalmas” minősítési fokozat legalját, azaz tíz évet jelölnek meg, hanem titkosítják, legalább 20 évre.
S bár az NNI ragaszkodott ahhoz az elképzeléshez, hogy a férfi az IMF számára is áramoltatott titkos információkat, közismert, hogy az IMF nem idegen hatalom, vagy szervezet, annak Magyarország 1982 óta tagja.
Egy olyan szervezet részére, mely nemzetek feletti és melynek tagjai vagyunk, gyakorlatilag lehetetlen kémkedni
– vélekedik Maxin Norbert. Az IMF történetében egyébként 1946 óta nem volt példa ilyen jellegű gyanúsításra.
Az IMF-nek állítólagosan átadott információk részint közhiteles nyilvántartásokból, kötelezően közzétett beszámolókból, és egyébként az interneten minimális kutakodással minden gond nélkül összeszedhetőek. Miért kellett volna tehát átadni?
– teszi fel kérdésként az ügyvéd.
Elmeszakértőt is küldtek Maximra
A férfi azt állítja, hogy végig attól félt, hogy elmegyógyintézetbe szállíttatják, hogy ne tudjon védekezni a gyanúsítás ellen.
A kommunista diktatúra módszereihez tartozott, hogy a beismerő vallomást pszichiátriai kezeléssel kényszerítették ki. Ezúton nyilatkozom, hogy idáig nem tettem beismerő vallomást és ezután sem áll szándékomban. Ha ez mégis megtörténik, az akaratom ellenére történik majd. Úgy vélem ez a kémkedési ügy az USA és az IMF ellen politikai célokat szolgál és sérti az emberi jogokat
– olvasható Maxin Norbert vallomásában.
Ügyvédje azt mondja, hogy az elmeszakértői vizsgálat elrendelése egy kémügyben egyáltalán nem szokványos eljárás, erre a nyomozóhatóságnak semmilyen oka nem volt, ezt többször meg is panaszolták.
Ennek a vizsgálatnak a szükségessége akkor merül fel egy büntetőeljárásban, ha van adat arra vonatkozóan, hogy a feltételezett elkövető esetlegesen nem, vagy korlátozottan beszámítható. Ebben az ügyben erre semmilyen adat nem utalt. Az elmeszakértői vizsgálat elrendelését a rendőrök egy fogdaorvosi dokumentummal támasztották alá, szerintük Maxin Norbert nem adekvát módon viselkedett a fogdában. Jó kérdés, hogy mit jelent adekvát módon viselkedni egy fogdában? Természetesen ennél részletesebb indokolás nem volt…
Az ügy pikantériája, hogy a kémkedésre való felbujtással vádolt férfi ügyvédje ellen is etikai vizsgálatot kért az NNI vezetője, Bezsenyi Mihály, ezt azonban az Ügyvédi Kamara olyannyira megalapozatlannak tartotta, hogy meg is szüntették az eljárást. „Az NNI bejelentése nem kevesebbet állít, mint hogy a sajtón keresztül befolyásolni kívánom a tanúkat. Ezt a feltételezést visszautasítom, az önmagában is képtelenség. Az, hogy ilyen egy hatóság tagjában felmerülhet, illetve, hogy ily módon próbálja akadályozni a védőt munkája végzésében, ismét a pártállami időket idézi. Jelzem, a jelen, átpolitizált ügyben nyilván kényelmetlen a nyilvánosság a hatóságnak és más személyeknek” – nyilatkozta korábban dr. Kertész Gusztáv, aki hangsúlyozza azt is, hogy ügyfele ellen nincsenek valós bizonyítékok és alaptalannak tartja a gyanúsítás tényét is. Hozzáteszi: eddig tizenhárom panaszt adott be az eljárásban tapasztalt jogsértések miatt, melyből érdemben talán egyet bíráltak el.
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik – az NNI-n
Maxin Norbert úgy véli, hogy az, hogy a Pentagon saját szövetségesei ellen kémkedett, nem csupán bizarr, de sértő is a magyar hatóság részéről. Viszonylag szerencsés, hogy a nyomozóhatóság nem kérdezte meg sem a Pentagon, sem pedig a többi szervezet, az IMF és a Svájci Alap illetékeseit sem, így a nemzetközi botrány – egyelőre – elmaradt. (Bár a svájci ügyben nincs gyanúsított, de a kémkedés tényét mégis megállapították.)
Érdekes nevek szerepelnek egyébként a tanúként kihallgatottak sorában. Dán Károlyt, a Fidesz nemzetközi igazgatóját, aki jelenleg is nagykövet, például a Birodalom miatt hallgatták meg, csakúgy, mint Schneller Domonkost, aki a szocialista Molnár Gyula hangos bírálója volt. De nem csak fideszes, hanem korrupt szocialista képviselő is szerepelt tanúként, így például Wieszt János neve is olvasható, akit négy évre ítéltek el jogerősen. Jó kérdés tehát, hogy ezt az egész abszurd eljárást saját jószántából vitte-e végig az ügyészség, vagy valamiféle politikai sugallatra. Reméljük, előbb-utóbb ez is kiderül.
Folytatjuk…
PestiSrácok.hu – Az eltorzított vezető fotó Maxim Norbertet ábrázolja.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS