Pesti Srácok

Így menekült el Czeglédy Csaba a PestiSrácok.hu kérdései és újságírója elől (Videó!)

Így menekült el Czeglédy Csaba a PestiSrácok.hu kérdései és újságírója elől (Videó!)

Elmenekült a PestiSrácok.hu kérdései elől Czeglédy Csaba, a DK háziügyvédje, aki ma vádlottként tesz vallomást az ellene és társai ellen indított, több milliárd forintos adócsalási ügyben a Kecskeméti Törvényszéken. Füssy Angéla kolléganőnk kiszúrta Czeglédyt, amikor épp egy másik médiumnak adott interjút, majd megkísérelt ő is kérdéseket feltenni az addig más médiamunkásnak rendelkezésére álló Czeglédynek az üggyel kapcsolatban, de kolléganőnket a szokásos baloldali arroganciával és a „propagandamédiának nem nyilatkozom” szöveget puffogtatva lerázta. Pontosabban elmenekült a kérdések elől.

– ezzel magyarázta Czeglédy Csaba, hogy miért nem hajlandó a PestiSrácok.hu újságírójának nyilatkozni, majd azzal terelt: akkor nyilatkozik portálunknak, ha lezárult az ügy. Arra a kérdésre, hogy miért nem ismerhetik meg a jobboldali emberek Czeglédy álláspontját, azt válaszolta:

PestiSracok facebook image

Ezután a politikus felhúzta a nyúlcipőt és egy étterembe menekült.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.