propagandistázás
Miért propagandistáznak folyton a balosok?
Kézenfekvő a válasz: hát mert erre idomították őket, ezt mondták nekik, ezt kell tolni. Ismételgetni, mint egy papagáj. És hogy is hívják azt, akinek megmondják, hogy mit kell mondani, és éjjel-nappal azt ismételgeti? Igen, propagandistának.Szembejött a valóság? – Nyílt levél Fekete-Győr Andrásnak
Hogy egy modern klasszikust idézzek: „elképesztő, minden szavad tévedés” – vagy hazugság, ha Fekete-Győr András kedd reggeli parlamenti felszólalásáról van szó, amelyben a Momentum volt elnöke a sajtószabadságról szónokolt, valamint arról beszélt, hogy mennyire sajnálja, hogy fiatal felnőttek – ahogy fogalmazott, az ő korosztálya – akár az első munkahelyükként választják például a PS-t.A Momentum politikusához: Szerinted is ócska propagandisták vagyunk? – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Sokszor durván szállnak bele jobboldali újságírók ellenzéki politikusokba, megalázzák őket emberi mivoltukban – válaszolta a többi között kérdésünkre Soproni Tamás momentumos politikus. Állítja, Baranyi Krisztina azért borult ki az ATV stúdiójában, mert már nagyon sokat kapott előtte kollégáinktól. Azt ugyanakkor Terézváros polgármestere is elismeri, hogy például a 444.hu sem bánik éppen kesztyűs kézzel a jobboldali politikusokkal. Soproni amúgy momentumosként sokkal szívesebben vállal polgármesteri munkát, mint országos politikusi szerepet, szerinte ugyanis utóbbi esetben manapság nem sok babér teremhet egy nem fideszes képviselőnek. Részletek a videóban!Miért nem tudunk mi is így hisztizni?
Szinte mindenben jobbak vagyunk, mint a baloldal, a liberálisok és legújabb természetes szövetségesük, az antiszemita, Izrael-ellenes szélsőjobb. Hisztiben viszont a fasorban sem vagyunk. A legprofibb dackorszakos kisgyermek sem tud úgy hisztizni, mint ők.Baranyi a gyalázkodásával megsértette a Médiaalkotmányt – Huth Gergely a Hír TV-n (Videó)
Huth Gergely és Trencséni Dávid volt a Hír TV Napi aktuális című műsorának, ahol a Baranyi Krisztina ATV-ben produkált szereplése mentén kialakult közéleti diskurzusról vitatkozott a PestiSrácok.hu főszerkesztője és a 168 Óra hírigazgatója. Huth Gergely úgy vélekedett, Baranyi Krisztina megsértette a Médiaalkotmányt, a vita pedig túlnőtte magát a PestiSrácok.hu szerkesztőségén, és egy szélesebb körű diskurzushoz vezetett a médiaszabadságról és a közbeszéd állapotáról. Trencséni szerint valójában nincs semmi látnivaló, hiszen álláspontja szerint a kormányoldal részéről is vannak, akik nem, vagy nem mindig nyilatkoznak a sajtónak.Baranyi Krisztina kínos magyarázkodásba kezdett az ATV-s kirohanása után
Kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában vitázott Baranyi Krisztina és Fürjes Balázs. A beszélgetés apropóját a tévécsatorna Szigorlat című műsorának múlt pénteki adása adta, amelyben Ferencváros balliberális polgármestere nem volt hajlandó Szalai Szilárd kollégánk kérdéseire reagálni, helyette minősíthetetlen stílusban kezdett gyalázkodni az adásban.Baloldali dögkeselyűk húznának hasznot Baranyi Krisztina ATV-s proliskodásából
Bátran kijelenthetjük, hogy Baranyi Krisztina ATV-s botránya letarolta a közbeszédet. Ferencváros polgármestere olyannyira vállalhatatlan stílusban nyilatkozott a jobboldali sajtóról és Szalai Szilárd kollégánkról, hogy Pankotai Lili hozzá képest ártatlan, mint egy szűzlány könnyei. Ócska, fizetett propagandistának nevezte az ATV-be kérdezőként meghívott Szalai Szilárdot, akinek a kérdéseire nem volt hajlandó válaszolni. Azt hihetnénk, hogy Baranyi infantilis viselkedésével véget is ért a történet, de nem így történt. Megjelentek a civil szféra Jakab Péterei és alávaló stílusban okádták papírra a tükör előtt jól begyakorolt, egysíkú monológjaikat.Fürjes Balázs Baranyinak: a sajtótermékek zsűrízése az olvasók dolga, nem a politikusoké
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár korábban nyílt levélben fejtette ki véleményét Ferencváros polgármesterének azzal kapcsolatban, hogy kollégánknak az ATV stúdiójában nem volt hajlandó a kérdéseire válaszolni, arra hivatkozva, hogy mi a "szennymédia" vagyunk. Fürjes Balázs mai posztjában kifejtette, hogy nem a politikusok dolga zsűrizni a médiát, ez ugyanis az olvasó, néző feladata, és a politikusnak az sem dolga, hogy megítélje vagy nevelje Magyarország polgárait vagy a sajtó szereplőit.Ungváry Krisztián prüszkölve szidalmazza a sajtószabadságot
A minap Ungváry Krisztián a HVG-ben írt a Baranyi Krisztina-féle botrányról. Ungvárynak manapság minden, a buborékon belüli, maximum pár százezer ember szavazatát eldöntő kérdésben meg kell nyilvánulnia, de a jó ég tartsa meg a szokását, mert a számos, minduntalan bukásukat hozó tényező közül ez az egyik.Ajánljuk még