Pesti Srácok

Baranyi Krisztina kínos magyarázkodásba kezdett az ATV-s kirohanása után

null

Kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában vitázott Baranyi Krisztina és Fürjes Balázs. A beszélgetés apropóját a tévécsatorna Szigorlat című műsorának múlt pénteki adása adta, amelyben Ferencváros balliberális polgármestere nem volt hajlandó Szalai Szilárd kollégánk kérdéseire reagálni, helyette minősíthetetlen stílusban kezdett gyalázkodni az adásban.

Baranyi Krisztina ATV-s kirohanására Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese reagált nyílt levélben, ennek nyomán pedig valódi csörte alakult ki a felek között. Ez csúcsosodott ki az ATV szervezésében létrejött vitában.

– kezdte Baranyi, aki ezúttal is leszögezte: nem tudta, hogy a PS egyik újságírója is tesz majd fel neki kérdéseket.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Az ATV műsorvezetője azonban rögtön közbeszólt, jelezve: az sem új keletű, hogy a PS újságírói bejönnek a csatorna stúdiójába.

Ki az újságíró?

Az Egyenes beszédben lezajlott vita abban a pillanatban mozdult el a holtpontról, amikor Fürjes kifejtette: egyetért abban a IX. kerület vezetőjével, hogy még a politikust is megilleti a tartózkodás joga. Ez esetben az, hogy nem reagál a kérdésekre. Ám azt hangsúlyozta, hogy az újságírók, sajtómunkatársak zsűrizése nem a politikusok dolga.

– fogalmazott Fürjes.

Kinek ad interjút Orbán Viktor?

A vita során az a kritika is felmerült, hogy például Orbán Viktor is megválogatja, kiknek ad interjút és kiknek nem. Fürjes erre reagálva elmondta, hogy szerinte nincs Magyarországon még egy olyan politikus, aki olyan alaposan adna számot saját és kormánya munkájáról, mint Orbán Viktor az éves nagy sajtótájékoztatóján, ahol – tette hozzá Fürjes – bárki kérdezhet, illetve háromhetente a parlamentben.

Forrás: mandiner.hu, atv.hu; Fotó: ATV