szalai szilárd
A csődben lévő Karigeriéknek egymilliárd forintjuk van graffitifalak létrehozására (Karantén)
Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs az orosz tankönyv-ügyről beszélgettek és kifejtették, hogy aki végig kommunista volt, 1956-ot ellenforradalomnak tekintette, az ne aggódjon a jobboldal helyett a forradalomért. Szóba kerültek még a mindig nagyot mondó ukránok is, a srácok pedig leszögezték, hogy se nem orosz, se nem ukrán szemszögből látják a világot, hanem magyar szemmel és szívvel. Az ukrán ellentámadás is részét képezte a beszélgetésnek, az ukránok ugyanis napi szinten számolnak be arról, hogy áttörték az első orosz védelmi vonalat, majd a cáfolatok után ismét előhozzák. Kuleba, az ukrán külügyminiszter pedig pátoszos történetet adott elő, miszerint 31 ukrán katona futamította meg a teljes orosz védelmi vonalat, és még halálos áldozatot sem követelt a nagy csoda, sem a 18 órás kúszás az aknamezőn, ahol négyzetméterenként 6 akna volt elhelyezve. Akár a régi szovjet filmekben. Végül Karácsony Gergelyék elképesztő csődszafarija került pellengérre, ugyanis a mentőket akadályozó rudakra és egymilliárd forint graffitifalakra való elköltésére van lehetőség, de közben síró arccal arról beszél a főpolgármester, hogy egy fityingje se maradt Budapestnek. Ez az igazi sokszínűség és elfogadás, együtt dobban a magyarok szíve Tusványoson – Karanténvlog
A Karanténvlog kibeszélő ezúttal rendhagyó módon Tusnádfürdőről jelentkezett, Dezse Balázs helyett pedig kivételesen Gulyás Áron kollégánk ült be Szalai Szilárd mellé. A szokásos szókimondó hangvétel így sem maradhatott el, de Szabó Gergőék Tusványos kivételes hangulatáról is beszélgetettek, hiszen a minden évben Erdélyben megrendezett szabadegyetem magához vonzza a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról a magyarokat, akik az érdekes panelbeszélgetéseken kívül koncertekkel és a gyönyörű erdélyi táj segítségével töltődhetnek fel. A Karantén nem hagyhatta ki a PestiSrácok.hu csapatának véletlen brüsszeli találkozását a gyurcsányista Molnár Csabával, de utazásunk során ugyancsak véletlenül találkoztunk a DK-s Arató Gergellyel Budapesten, aki éppen a Karanténvlog erről szóló epizódját nézte a telefonján. A srácok végül beszélgettek arról is, Tusványos az igazi sokszínű találkozó, és itt nem csak üres politikai szólam egymás elfogadása és a véleményszabadság, nem úgy, mint a baloldalnál, akik beszélnek róla, mégis a gyűlölet táplálja a cselekedeteiket, és nem tűrik mások véleményt. Nézzétek meg a Karantén rendkívüli tusványosi kiadását és találkozzunk jövő héten is! Dobrev Klára, az orléans-i szűz? – Gav Duncan, Szalai Szilárd, Stefka István és Huth Gergely a Polbeatben (visszanézhető)
"És azt hallottad, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára fehér ruhában tüntetett a rendőri erőszak ellen?" – hullámzik végig a közösségi médián a pesti vicc múlt vasárnap óta, amikor is az ország közéleti témákra és balos valóságshow-kra fogékony része a Karmelita előtt készült fotókon szembesülhetett a nem mindennapi látvánnyal. Közben az is kiderült, hogy a guruló dollároknak is van "ára", hiszen David Pressman és az USA nagykövetsége most olyan pályázatot írt ki magyarországi "független" szerkesztőségek számára, amelyben a támogatási összeg attól függően módosulhat, hogy a szerkesztőség mennyiben szolgálja az Egyesült Államok érdekét. Mondhatni, szerződésbe foglalják a hazaárulást. Minderről a momentumos őrjöngő tüntetők támadását elszenvedő Szalai Szilárd kollégánkkal és a patrióta médiatér legmagyarabb skótjával, azaz Gav Duncannal beszélgetett a Polbeatben Huth Gergely és Stefka István. Öt perc – Kapálás helyett: az amerikai dollárok végéből fizeti MZP a bírságokat
Ahelyett, hogy kapálnál, b*szd meg, itt szaladgálsz? – foglalta össze Fónagy János Gelencsér Ferenc momentumos elnökségét a hét elején. Akkor még nem is sejtettük, hogy a kapálás mennyivel reálisabb alternatíva némely baloldali politikus számára, mint a (kevéssé) választott szakmájuk űzése. Márki-Zay Péter például a saját tévéjében került kellemetlen helyzetbe és elismerte, az amerikai dollárok maradékával – amellyel már elvileg elszámolt, ugyebár...– fizeti ki az elbukott pereit. Baranyi Krisztina ezúttal már nem a mosdóba, csak maga mögé képzeli kollégánkat, Gyurcsányék pedig megszakértették, hogy valójában Putyin békepárti. A hetet pedig egy nyílt levéllel zártuk, amelyben David Pressman amerikai nagykövetet kértük a Google-YouTube konszern cenzúrájával szemben a magyar sajtószabadság melletti kiállásra. Baranyi Krisztina többször is a WC-be invitált a Fővárosi Közgyűlésben – Portrébeszélgetés Szalai Szilárddal
Bár már öt éve a PestiSrácok.hu csapatának tagja, a figyelem akkor szegeződött rá először élesen, amikor Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere nem válaszolt a kérdéseire az ATV-ben, mert a politikus szerint propagandista. Baranyi nem mindig gondolhatta ezt, hiszen pár évvel ezelőtt még szóba állt kollégánkkal, sőt, még a Fővárosi Közgyűlés wc-jébe is beinvitálta a riportert, akit egyébként Stefka István, portálunk tiszteletbeli főszerkesztője fedezett fel az egyetemi évei során. Bár akkor még jogot tanult, most már jobban érdekli a politika, és egyszer akár politikusként is el tudja magát képzelni. Alapvetően egy introvertált embernek tartja magát, de a munka és az igazságérzete megköveteli, hogy bátor legyen és még a rizikós helyzetekben – mint például egy tüntetés – is helyt álljon. Ismerjék meg szerkesztőségünk egyik legfiatalabb tagját, Szalai Szilárdot, akinek kedvenc politikusa Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a legtávolabb pedig Hadházy Ákost és Jámbort Andrást érzi magától. Botrány az ATV-ben: Baranyi kamuzott, Szalai Szilárd is Kárász állítását erősítette meg
Mint arról korábban beszámoltunk, Kárász Róbert, az ATV műsorvezetője egy Facebook-kommentben árulta el, hogy Baranyi Krisztina és kollégánk, Szalai Szilárd találkoztak a műsor előtt, tehát a ferencvárosi polgármester tudta, hogy ki lesz az őt kérdező újságíró. Az ATV azt kérte Kárásztól, hogy törölje a kommentet, mert egyrészt nem kért engedélyt arra, hogy ilyen kommentet írjon, másrészt – szerintük – állítása nem fedi a valóságot. Most viszont kollégánk, Szalai Szilárd is megszólalt az ügyben: közösségi oldalán írt bejegyzésében Kárász állítását támasztja alá, valamint arról is kifejti véleményét, hogy amit Baranyi Krisztina a stúdióban művelt, „az egy akkor jó ötletnek tűnő performansz része volt”. Szavai szerint ő békejobbot nyújtott Baranyinak, de azt a politikus nem fogadta el. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.