szalai szilárd
Mindig van lejjebb: kormányzásból oktatta ki Orbán Viktort a bukott Fegyőr
A Pesti TV utolsó Karanténvlogjában az alapcsapat, Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs beszélgetett. A Karanténvlog közel két éves működése során egy hullámhosszon mentek a poénok számos vendéggel, ez pedig most véget ért. Nem maradhatott ki a politika sem, hiszen a DK-s Kálmán Olga megint oltári nagy hülyét csinált magából, amikor Gyurcsány Ferenc mantráját osztotta meg erőlködve az interneten követőivel. Szóba került Fegyőr is, aki nulla tapasztalattal, bukott pártelnökként a kormányzásról oktatta ki Orbán Viktort és a Fideszt, de a saját magát véglegesen leszalámizó Jobbik botrányai is helyet kaptak az adásban. Végül Tordai Bence, a 0,3 százalékos Párbeszéd beszélő feje oktatta az embereket, hogy mi a többség akarata. Mindezt egy szinte nem létező párt tagjaként. Nézzétek meg az utolsó Karanténvlogot a Pesti TV-n és ne feledjétek: maga a vlog tovább él a Youtube-on, keressétek Karanténvlog néven és iratkozzatok fel, mert minden pénteken érkezünk továbbra is. Pesti Galeri – Már komoly ellenzéki figurák sem szeretnének Gyurcsány csapatába tartozni (videói!)
Nem várt helyről, saját táborából kapja sorra a kritikákat és a pofonokat Gyurcsány Ferenc, egyre inkább repedezik az ellenzéki összefogás – vezette fel az egyik fontos témát Szarvas Szilveszter a Pesti Galeriben, a Pesti TV furkóklubjában, amelyben Szilveszter mellett Bohár Dániel, Szalai Szilárd, Bokor Gábor és a vendég, Ternovácz Áron küldte el melegebb éghajlatra az UEFA-t, az iskolákban nyomuló LMBTQ-aktivistákat és az ellenzéket. A galeri tagjai a műsorban felidézték Ipkovich György szocialista politikus és a DK-s Katanics Sándor Gyurcsányt ért bírálatait. Ipkovich, Szombathely korábbi MSZP-s polgármestere ugyanis azt mondta az ellenzéki összefogásról és Gyurcsány jelöltjeiről: "ha a jövő úgy működik, hogy olyan emberekre lesz szükség, akik pillanatnyi előnyök miatt feladnak egy évtizedes elkötelezettséget, akkor én abba a csapatba nem akarok tartozni". A DK-s Katanics Sándor is titkos belső paktumokról, vállalhatatlan gyurcsányi megállapodásokról vallott, míg Nagy Attila Tibor korábban a Polbeat Pankrációban osztotta ki Gyurcsány Ferencet. Szarvas Szilveszterék a galeriben az UEFA-t is kiosztották, miután kiderült: az európai szövetség szerint az LMBTQ-ellenesség az új rasszizmus, így a Puskás Arénát nem huhogás, rasszizmus miatt záratta be az UEFA, hanem LMBTQ-ellenes és a BLM-térdelést elítélő molinók miatt. Nézzék meg a teljes adást és jelentkezzenek a Pesti galeribe vendégnek! Pesti galeri – A Jobbik sohasem áll össze Gyurcsánnyal... ja, de! (Videó!)
A Jobbikos Pál Gábor 3 éve még azt nyilatkozta, hogy nem tudna tükörbe nézni, ha a Jobbik összeállna a DK-val – na, ehhez képest Pál Gábor 3 év elteltével éppen a DK-sokkal és Dobrev Klárával szerepel közös plakáton és együtt indulnak a jövő évi választáson; ez az információ legyen mindenkinek a fejében jövőre – hangzott el a Pesti galeriben, a Pesti TV furkóklubjában. Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs, Bokor Gábor és Szalai Szilárd a műsorban ezen tény miatt is kőkeményen kiosztotta az elvtelen ellenzéki összefogást és mások mellett az összes jobbikost. "Pál Gábor 2010 előtt véresszájú fideszes volt, köpte Gyurcsányt, majd a Jobbikhoz ejtőernyőzött, amelyből Dobrev–Gyurcsány-szerelem lett. Szégyen, ahova Pál Gábor és a Jobbik jutott" – mondta a galeriben Szarvas Szilveszter. A srácok a galeriben Karácsony Gergelyről és arról is beszéltek, hogy miközben az aluljáró-felújítás költségeit is a kormánytól követelik, aközben a Főpolgármesteri Hivatal vezetőinek milliós jutalmat osztogatott: volt, aki 7 millió forintot is zsebre tehetett. A Pesti galeriben Tom Hardy színész interjúja is szóba került, amelyben a celeb arról vallott: "színész vagyok, naná, hogy szexeltem már férfival is". Itt tart ma a Nyugat, amely a gyerekeket is érzékenyíti, mindez gyomorforgató – jelentették ki a srácok a galeriben. Nézze meg a teljes adást, ki ne hagyja! Elképesztő gyurcsányista tempó Erzsébetvárosban: egyre brutálisabb nyíltsággal hallgattatja el a nemzeti oldalt a Facebook – Bajkai István a Karanténvlogban
A péntek esti Karanténvlogban Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd karácsony előtt sem vehette lazára a figurát, hiszen a baloldal szüntelenül, mindent egy lapra feltéve indítja támadásait, az igazságtartalom pedig továbbra sem fontos. A srácok a műsor vendégével, Bajkai Istvánnal, a Fidesz országgyűlési képviselőjével és erzsébetvárosi elnökével részletesen beszélgettek Niedermüller Péter, a DK VII. kerületi elnökének bő egy éves kerületi uralmáról, annak minden visszásságával, hiszen ennyi idő elég volt arra a baloldali vezetésnek, hogy több balhét hozzon össze, mint Hunvald összesen, több év alatt. Ezen kívül természetesen nem maradhatott ki a Momentum álságos viselkedése sem, hiszen Donáth Anna, a párt európai parlamenti képviselője most a határontúli magyarokat védve szólalt fel Brüsszelben, miközben párttársa, a Momentum soproni elnöke éppen beleszállt a kárpátaljai magyarokba, azt nyilatkozva, hogy azért nőtt a magyargyűlölet a környező országokban, mert a kormány támogatja a külhoni magyarokat. A hazaárulás talán őszintébben áll a Momentumnak, azonban volt még lejjebb is, hiszen a Karanténvlogban Vadai Ágnes, a DK egyik amazonja is megvillant, akinek gusztustalan és az Országgyűlésbe nem illő szavait beszélték ki a műsorban részt vevők. Rendkívül érdekes téma volt a Google és a Facebook cenzúrája is, amelyet meglepő módon a jobboldali orgánumok és politikusok ellen vetnek be, miközben sok baloldali azon siránkozik, hogy jobboldali médiadiktatúra van Magyarországon. Bajkai István szerint eljutottunk egy olyan pontra, ahol a techóriások politikai tényezőkké váltak és befolyásolják akár a választásokat is. Nézzétek meg a műsort! Karácsony Gergely akaratlanul leleplezte semmittevő helyettesét, miután az lemondott tisztségéről – Karanténvlog
A péntek esti Karanténvlogban Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd kendőzetlenül beszélt Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes lemondásáról vendégükkel, Neugebauer Viktorral, a Fidesz balatonszemesi elnökével, hiszen Karácsony embere milliós fizetés mellett jóformán semmit sem csinált egy év alatt, mégis fényezi magát távozását követően. Egyre komolyabbak a gondok Budapesten, a Karanténvlog pedig visszanyúlt 101 évet a főváros életében, amikor Horthy Miklós a nemzeti hadsereg élén vonult Budapestre. A kommunisták és a jelenlegi baloldal történelmi hazugsága, hogy még mindig fasisztázzák és nácizzák Horthyt, köztük Karácsony Gergely is, aki a hatvanas évek retorikájában átkozta a kormányzót. Karácsonyék talán szándékosan felejtik el, hogy Horthy volt az, aki megmentette a budapesti zsidókat, és amíg lehetett, távoltartotta hazánkat a háború rémségeitől. A műsorban az ellenzék parlamenti vircsaftja is szóba került, hiszen Bangóné és Harangozó is hozta a formáját, de nem maradhatott ki Cseh Katalin sem, aki szerint tízmillió magyar áll szemben Orbán Viktorral, aki megfosztja a magyarokat az EU-s pénzektől. A hergelő demagógia ismét győzedelmeskedett a józan ész felett, a momentumos európai parlameni képviselő pedig nem hazudtolta meg magát. A srácok foglalkoztak Zuglóval is, hiszen a Pesti Riporter ezen a héten a XIV. kerületben forgatott, ahol a szocialista Horváth Csaba regnálása alatt még mélyebbre süllyedt az egykor nyugodt polgári környék. Karácsonyék az átláthatósággal kampányoltak, de kiderült, hogy a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Kft. a 2020-as évben egyetlen szerződést sem tett nyilvánossá, így az amúgy is káoszos Zugló még sötétebb oldalát mutatja, miközben a kerületet valójában Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője irányítja. Végül szóba kerültek az elvileg mindig precíz németek is, akik több ezren tüntettek a járványügyi szigorítások miatt. Vajon ezt a nyugat-európai példát is örömmel majmolná a magyar ellenzék? Pörgős egy óra volt ez is, jövő héten ismét Karanténvlog a PestiTV-n! Tisztességtelen eszközök, tömeges csalás segítheti Joe Biden hatalomra kerülését Amerikában? – Karanténvlog
Az e heti Karanténvlogban természetesen az amerikai elnökválasztás volt célkeresztben, hiszen napok óta nem dőlt el, hogy Donald Trump vagy Joe Biden lesz az elnök. Emellett egyre több jel utal arra, hogy a demokraták nem feltétlenül a legtisztességesebb eszközökkel fordítottak a csatatérállamokban. Szabó Gergő mellett szokás szerint itt volt Dezse Balázs és Szalai Szilárd, a vendég pedig Palóc André, a Századvég vezető elemzője volt, akivel a srácok részletesen kivesézték a külpolitikai és hazai eseményeket. Szóba kerültek az egyre vadabb és agresszívabb muszlimok is, akik a bécsi robbantásért is felelősek, miközben az osztrák állam pipogya módon kommunikál az esetről és a bevándorlást tartják továbbra is a legjobb útnak a jövőt illetően, de a Karanténvlog bemutatott egy videót is, ahol a pakisztáni Iszlamabadban kisgyermekeket oktatnak a fejlevágás nemes művészetére a muzulmán tanárok. Hazai vizekre evezve a srácok kibeszélték a svábokat és a solymári fideszes polgármestert gyalázó Bárány Balázs gusztustalan hangfelvételét és Őrsi Gergely látványpolitikáját is. A II. kerületi polgármester ugyanis a korábbi fideszes kerületvezetés által előkészített projekteket örömmel adja át, csak éppen azt felejti elmondani, hogy az nem az ő munkája volt. Végül a srácok nem hagyhatták ki Zsiday Viktor befektetési menedzser óriási gondolatát sem, miszerint Orbán Viktor nem kezeli félre a járványt, csupán a hatalom megtartását tűzte ki célul, ehhez pedig akár tízezer magyar halála sem jelent gondot számára. Karanténvlog a PestiTV-n, minden pénteken este 10 órakor! 1956 üzenete örök, csak az ellenzék nem érti meg!
A péntek esti Karanténvlog legelső és legfontosabb témája természetesen az 1956-os forradalom és szabadságharc volt, hiszen október 23-án volt hatvannégy éve annak, hogy egy teljes nemzet felkelt a kommunista elnyomás ellen hazánkban. Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd a magyar hősök méltatását követően visszazuhant a rögvalóságba, hiszen Niedermüller Péter VII. kerületi uradalmában egy mohó DK-s törp túl mélyen és túl mohón bányászott kriptovalutát, miközben áramot is lopott. Ez az ember a kerületi DK frakcióvezetője volt, Borka-Szász Tamás. De ez persze nem szegte kedvét Gyurcsány egyik jobbkezének, aki mindig visszafele mutogat, ha kellemetlen helyzetbe kerül. A Karanténvlogban szóba került Karácsony Gergely és az úgynevezett szabad városok, a demokrácia bajnokai, ahol több súlyos bírósági ügyben érintett polgármester könyörög pénzért Brüsszeltől. A srácok igyekeztek ellenpontokat keresni a műsorban, hiszen az érzelemdús és semmitmondó gondolatokkal szemben a tények és a számok is megjelentek Dömötör Csaba és Orbán Viktor tolmácsolásában. Aki a Karanténvloggal tartott, szembesülhetett Tóth Bertalan parlamentben elhangzott ostoba demagógiájával, és egy kis SZFE-s őrület is borzolta a kedélyeket! Karanténvlog a PestiTV-n, minden pénteken este 10 órakor. Magyargyűlölő komcsi történész, a kormány helyett az országra vigyázó Dobrev Klára – Karanténvlog a PestiTV-ben!
A Karanténvlog péntek este sem fogta vissza magát, hiszen olyan témák borzolták Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd idegeit, mint a vereséget is pökhendien győzelemként értékelő Jakab Péter, akit hihetetlenül jól utánzott Kocsis Máté stand-upnak is beillő előadásában. De Jakab demagógiája akkor a legütősebb, ha saját maga adja elő; erre is sor került a Karanténvlog egyórás beszélgetős műsorában. Rengeteg téma fért a pénteki adásba, hiszen a Párbeszéd halottgyalázó performansza is kiverte a biztosítékot a három srácnál, de a Momentum önömlengő kisvideóját sem bírta ki senki ironikus szavak nélkül. A műsorból természetesen nem maradhatott ki a lyukas zoknik nagymestere, az egyre nagyobb trágyalében tapicskoló Hadházy Ákos sem, aki összevissza beszél, az ellenzék pedig egymást hazugozza le eközben. Lehet, hogy senki sem mond igazat? Az egy óra gyorsan eltelt, hiszen Berend Nóra magyargyűlölő "szaktörténészi" állásfoglalása hallatán minden jóérzésű embert a hányinger kerülgetett; ez alól nem volt kivétel Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd sem. Végül Dobrev Klára zárta a műsort, aki ugyancsak helyet kapott, hiszen elmondása szerint ők vigyáztak az utóbbi egy évben az ország népére a kormány helyett. Minden péntek este 10 órakor Karanténvlog a PestiTV-n, ne hagyjátok ki! Kifütyültük az ellenzéket! – Nézze meg, miért kapott sípolós gumicsirkét Dezse Balázs Szarvas Szilvesztertől! – Itt a Pesti Galeri!
Azon ellenzékiek, Gyurcsányok és Jakab Péterek, akik nem mentek be a parlamentbe az orvosi béremelésről szavazni, azok szemétládák és hülye ...-ok – hangzott el a Pesti Galeriben, a PestiTV furkóklubjában, amelyben Szarvas Szilveszter egy sípolós gumicsirkével is meglepte Dezse Balázst, Szabó Gergőt, Szalai Szilárdot és Bokor Gábort. Hogy miért, és hogy hányszor kellett Dezsének használnia a kis játéktyúkot, az kiderül a Pesti Galeriből, ki ne hagyja, nézze meg!