Pesti Srácok

Pesti Galeri – Már komoly ellenzéki figurák sem szeretnének Gyurcsány csapatába tartozni (videói!)

Nem várt helyről, saját táborából kapja sorra a kritikákat és a pofonokat Gyurcsány Ferenc, egyre inkább repedezik az ellenzéki összefogás – vezette fel az egyik fontos témát Szarvas Szilveszter a Pesti Galeriben, a Pesti TV furkóklubjában, amelyben Szilveszter mellett Bohár Dániel, Szalai Szilárd, Bokor Gábor és a vendég, Ternovácz Áron küldte el melegebb éghajlatra az UEFA-t, az iskolákban nyomuló LMBTQ-aktivistákat és az ellenzéket. A galeri tagjai a műsorban felidézték Ipkovich György szocialista politikus és a DK-s Katanics Sándor Gyurcsányt ért bírálatait. Ipkovich, Szombathely korábbi MSZP-s polgármestere ugyanis azt mondta az ellenzéki összefogásról és Gyurcsány jelöltjeiről: "ha a jövő úgy működik, hogy olyan emberekre lesz szükség, akik pillanatnyi előnyök miatt feladnak egy évtizedes elkötelezettséget, akkor én abba a csapatba nem akarok tartozni". A DK-s Katanics Sándor is titkos belső paktumokról, vállalhatatlan gyurcsányi megállapodásokról vallott, míg Nagy Attila Tibor korábban a Polbeat Pankrációban osztotta ki Gyurcsány Ferencet. Szarvas Szilveszterék a galeriben az UEFA-t is kiosztották, miután kiderült: az európai szövetség szerint az LMBTQ-ellenesség az új rasszizmus, így a Puskás Arénát nem huhogás, rasszizmus miatt záratta be az UEFA, hanem LMBTQ-ellenes és a BLM-térdelést elítélő molinók miatt. Nézzék meg a teljes adást és jelentkezzenek a Pesti galeribe vendégnek!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.