Pesti Srácok

A Wishről rendelt Dózsa György - Dezse, Huth és Szalai a Nemzeti körben

“Ez a szöveg minden olyan kamu állítást egyszerre tartalmaz, amit a külföldről pénzelt baloldal unásig ismétel tíz éve. Azért ennél többet várnánk, bár értjük, hogy az összes szívet meg akarják dobbantani" - mondta Szalai Szilárd, a Századvég elemzője Dezse Balázsnak, a PestiSrácok arcának a Nemzeti körben, miután szembesültek Magyar Péter legutóbbi kitörésével.

Huth Gergely műsorvezető szerint ezek tartalmilag jó szövegek, de igazságot nyomokban sem tartalmaznak és Gyurcsánynál is tízszer farizeusabbak. - Vajon meddig veszik-be ezt a hívek? - tette fel a kérdést, aztán arra az álláspontra jutottak a beszélgetés résztvevői, hogy a legelvakultabb hívőkön túl a TISZA táborában sem hihetik el mindezt, nyilván őket csak az a vágy hajtja, hogy 16 év után kipróbálhassanak egy új kormányt. Dezse Balázs szerint egy forgatókönyv megvalósítását látjuk a szemünk előtt, Szalai szerint azonban a színész nem lesz azonos a karakterrel, amit eljátszik. Dezse úgy véli: Magyart éppúgy akarják előre tolni, mint magát Zelenszkijt és sorozatszínészből lett elnökként ő épp az ellenkezőjét cselekedte a megválasztása után, mint amilyen ígéretekkel elnyerte még az orosz ajkú szavazók voksát is . A Nemzeti kör második felében szóba került az is, hogy lehet-e tartós az Ukrajna nélkül kialkudott béke, s mi is az az ok, amiért Volodimir Zelenszkij személyesen is a háború elhúzásában érdekelt?

Iratkozzon fel a #konzervatívra!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.