Pesti Srácok

Így nem irányít Gyurcsány – Köhögéssel jelezte Karácsonynak, melyik újságírói kérdésre nem válaszolhat (Videó!)

Érdekes, politikai komédiába illő jelenet játszódott le az összbaloldal keddi sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc ugyanis – tanúbizonyságot adván arról, hogy nem ő a baloldal vezére – apróbb köhécselésekkel jelezte Karácsony Gergelynek, hogy mely kérdésekre nem válaszolhat; például a doktorijával és az egyetemi állásával kapcsolatos hazugságairól nem volt szabad feleletet adnia az újságíróknak.

Egy olyan országban szeretnék élni, ahol az újságíró kérdezhet – hangoztatta szombaton Karácsony Gergely, amikor bejelentette, hogy indul a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán. A Hír TV beszámolójából azonban kiderül, hogy a főpolgármester most sem mondott igazat. Karácsony ugyanis tegnap Dunaújvárosban tartott közös sajtótájékoztatót a baloldali pártvezetőkkel, ahol egy televízió riportere zavaros doktori disszertációjáról kérdezte őt. Válasz helyett a főpolgármester azonban ingerülten csak azt hajtogatta az újságírónak, hogy „szégyellje magát”. A jelenetet mégis a tornacipőjében toporgó, vöröslő fejű Gyurcsány Ferenc koronázta meg, aki más megoldás nem lévén, hangos krákogással jelezte Karácsonynak, hogy ne válaszoljon a kérdésre.

A „szavak nélkül is megértjük egymást” viszony persze nem meglepő annak tükrében, hogy bár a főpolgármester nem veri nagydobra, valójában közel tíz éve szoros, bizalmi kapcsolat fűzi a DK elnökéhez. Ennek jegyében Karácsony korábbi cége például tízmilliós nagyságrendben kapott állami megbízást a Gyurcsány-kormány idején, amikor a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs államtitkárságának dolgozott politikai tanácsadóként. Nem csoda hát, hogy a Fidesz „Gyurcsány-show-ként” emlegeti Karácsony miniszterelnök-jelölti ambícióit, hiszen – mint Dunaújvárosban is kiderült – a DK elnöke cirkuszi porondmesterként rángatja őt úgy, ahogy csak akarja – tette hozzá a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar nemzet/Hír TV; Fotó: Képernyőfotó

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.