Pesti Srácok

Így törvényesíti az Európai Bizottság a "civil" korrupciót Magyarország kárára

Így törvényesíti az Európai Bizottság a "civil" korrupciót Magyarország kárára

Most már magyarázkodnia sem kell az Európai Bizottságnak, hogy miért nem ad uniós forrást a magyar kormánynak. Elég, ha a "civileknek" nevezett NGO-kra bízza a forráselosztást, hiszen ők biztosan tudják, mire kell majd a pénz hazánkban.

„Intelligens feltételrendszert”, azaz nemzeti kormányokat megkerülő pénzosztási rendszert dolgoz éppen ki az Európai Bizottság. A Népszava szerint Ursula von der Leyen a biztosi kollégium megválasztása előtt tartott beszédében jelezte, hogy „nemcsak meg fogják szilárdítani a jogállamiság már meglévő eszközeit, de újak létrehozását is tervezik.” Utóbbit megerősítette egy bizottsági forrás is, aki hozzátette, a költségvetési főigazgatóságot felkérték, dolgozzon ki javaslatot arról, hogyan működhetne a gyakorlatban az új mechanizmus. Részleteket azonban nem közöltek.

Ursula von der Leyenék eddig is azoknak az országoknak adtak pénzt, amelyek vezetői tokkal-vonóval átvette a liberális politikát. Nem véletlen, hogy amíg Mateusz Morawiecki volt a kormányfő, ilyen-olyan indokokkal vonta meg a pénzt az EB, majd a tavalyi kormányváltás után Donald Tuskék sorra kapják az uniós támogatásokat.

PestiSracok facebook image

Így működik tehát az uniónak nevezett gittegylet.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.