A keresztény gyökerek megőrzésének fontosságát hangsúlyozta a Junge Union, a CDU és a CSU – a német kereszténydemokrata kormánypártok – ifjúsági szervezetének éves kongresszusán a németországi Paderbornban Nacsa Lőrinc. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke az MTI-nek szombaton a rendezvénnyel összefüggésben elmondta: jó a kapcsolat a német jobboldali politikai ifjúsági szervezetekkel.
A politikus kiemelte az európai eszmékért tett közös erőfeszítések, illetve egy olyan kereszténydemokrata Európa fontosságát, amely több lehetőséget és biztonságot ad a fiataloknak. A prioritás a biztonság – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, aki beszélt arról is: át kell adni a fiataloknak a munka, a család, az igazság, a nemzet és a hit értékeit. Csak a nemzeteken keresztül válhat Európa sikeressé – szögezte le az IKSZ elnöke. Hozzátette: a Junge Union vezetői a megbeszéléseken elmondták, hogy a politikai viták ellenére Magyarország jó partner.
A Junge Union Deutschlandtag 2016 elnevezésű éves kongresszusán beszélt Angela Merkel kancellár, és részt vesz a német szövetségi kormány, illetve a CDU és CSU pártvezetésének több tagja.
Forrás: MTI
Fotó: IKSZ
Kaktusz
2016-10-16 at 13:15
A keresztyén gyökerek megőrzéshez elengedhetetlen feltétel, hogy az emberek ismét elkezdjék megtölteni a templomokat…
SzilArt
2016-10-16 at 03:46
VILÁG BÉKE MERRE VAGY? AVAGY SZAMÁRBÓL PARIPA
Kezdeném azzal, (in medi-ász rés) hogy ha Mi épek valaha kormányzási pozícióba kerülhettünk volna, mi lehetett volna?…de mint tudjuk, a történelemben nincs ha, csak hahaha…vagyis „ki nevet a végén?” Most 2016 őszén a „közvéleményt kutató választások” után sem lehet tudni hogy majd a végén ki lesz a győztes. A Gonoszok? Mint általában az szokott történni az életben, vagy mint a népmesékben, a legkisebb, legbecsületesebb hősök, akik a sárkánnyal szemben győzedelmeskednek, majd elnyerik méltó jutalmukat és boldogok lesznek? Mert bármennyire is elkövet mindent az „Europunijó” (idézve a klasszikuss szép magyart törő gnóm törpe elnököt) annak érdekében, hogy a „Soros akciótervét” végrehajtsa, vagyis az arab, iszlám, muzulmán „Korán-kelőket” azaz a migránsokat betelepítse az európai jóléti államokba erőnek erejével, ezzel megkeserítve a tisztességes becsületesen dolgozó népek életét és veszélyeztetve biztonságukat. A fegyver business propagálásával robbantgatnak külföldön már régóta és terjed a feka erőszak. Ám mostmár mi sem kerülhetjük el végzetünk, begyűrűzött hazánkba is az terrorizmus. Ezt a politizálást amit Brüsszel folytat, (még manapság…egyszer ott is lesznek választások ) a normális felvilágosult nemzetállam népei visszautasítják. Ám mi lesz, ha az „EU Big brot-herék” nem nyugszanak ebbe bele és kirobbantják a III. világégést? Égünk majd mint a kényszer „rejsztág”…
Szóval, ha Mi épek egyszer valaha kormány pozícióba juthattunk volna, akkor még mindig miénk lenne a kormányrúd. Lehetett volna tisztességesen is politizálni és gazdaságilag felvirágoztatni egy olyan országot, amely jobb sorsra érdemes, mivel meghagytak Trianon után annyi legelőt, hogy éhen nem halhattunk, sőt még a gazdasági bartel üzletek révén szépen meghízott volna mindenki ebben az országban. Ehelyett ma mi van? Hát sokan híznak azért manapság is…főleg a pénztárcák és a disznóperselyek…de van lehetőség a feles energiát lemozogni, mert stadionok épülnek-szépülnek, de minek? Főleg kinek? Kiknek épülnek ezek a stadionok? Sajnos nem az értelmiségieknek, hanem a 8 általánossal rendelkező milliárdos labdazsonglőröknek. Ám ha teltházas csonttörő koncerteket adnának itthon is mint külföldön, akkor valószagú, hogy a nézők is leadnának minden hétvégén pár kilót, mert a balhé kell sokaknak és terjedhet a huliganizmus…de miért is van erre szükség? Miért van arra szükség, hogy ne az értelmiségiek szaporodjanak világszerte és ne a kultúrába fektessenek pénzt inkább? Talán azért, hogy a kultúrált emberek jó esetben egyke családmodellben gondolkodjanak. Vagy vannak sokan, akik felfogják, hogy ebben a bizonytalan politikai és gazdasági helyzetben nem érdemes utódot nemzeni…főleg nem szép lelkűeket, akik alattvalóként tengethetik életüket ha megszületnek és miután leélték életük nagy részét, depresszióba süllyedve azt kívánják: Bárcsak ne is születtem volna meg! Ám ha már megszülettünk mi ép elméjűek, azért próbáljunk meg változtatni a sorsunkon! Már aki képes valamit alkotni…mert a láger hangulatú alantas munka egy értelmiségit lelkileg tönkre vág, elszomorít, megnyomorít…mert érzi, hogy jobb sorsra érdemesebb annál, hogy az utcán szedje a szemetet. ( jó esetben adnak neki seprüt, hogy kiseperje tudatából azt amit tanult valaha )…
Szerény meglátásom szerint pl. ezek a fantasztikus bálványok, (tudasosan helytelenül fogalmazok majd, mint a csorgó nyálú hölgyemények, akik a meleg sztárokat imádják…lásd: CR7 super hero)…szóval a „focisták” szerintem alkalmasak lennének arra, hogy fizikai munkát végezzenek! Vegyünk példát Färöer-szigetek válogatottjáról, (de lehetne említeni az izlandi csodát is) ahol általában félprofi státuszban dolgoznak a játékosok a foci mellett és mégis képesek eredményesek lenni! Emlékezzünk arra a kapufára a Magyar válogatott első „kiselejtező meccsére!” Ha az bemegy lehet, hogy Csány úr(elvtárs?) megint visszahívja Dárdát a válogatott élére? Mert a „Pali” az érti a szakmáját! Már 2. jelenpillanatnban a Bundesliga frizurásoknál.XD Azért ez is egy életcél…rúgni a bőrgolyót ki tudja minek? A 90- 95 perc alatt itthon a „Mennyei bajnokságban” jó ha összejön az a 1-2 gól erektálás az „ejakulátoroknak”. XD …de érdemes futballábasnak lenni, mert jól fizetik azokat is, akik vereséget szenvednek, ha a világszerte hatalmas businesst hozó „szerencsejáték zrt-k” összesítik a fogadók (szavazók) beérkezett fogadásait számítógépes programmal és ha azt elemzik ki, hogy a balga fogadók a papírformának bedőltek, akkor bizony megy az ukász, hogy: Hé ti ott! Mucsajpusztán! Itt a nagy lehetőség! Lealázhatjátok idegenben a Bárcelúnyát! XD Kaptok annyi lovettát, hogy még ha ki is estek majd a bajnokságból, mégis milliárdosok lesztek és nyugger korotokban nem lesz semmi gond a megélhetéssel! Hát hülye lenne aki ilyen ajánlatot visszautasítana. Kb. ma így néz ki a futball porond világszerte. Szedik a hülyék adóját…csak azért nem térek ki a lottósorsolásban részt vevőkre, és reménykedőkre, mert nem vagyok hajlandó belegondolni abba a népbutításba, amit a szerencsjáték business művel a „tufa agyképződménnyel” rendelkezőkkel!
Váltsunk témát! Jöhet a következő anomália! Ugyebár már nyilvánvaló, hogy a sógoroknál választási csalás volt. Csak egyet nem értek. Miért csak pár százalékkal nyernek a csalók??? Merthogy új választások lesznek, legalábbis én úgy tudom. Miért nem csinálták meg azt szomszédunkban is, amit a kiszámíthatatlan, vagy inkább beszámíthatatlan Fletóék 2006-ban nálunk, hogy a suttogó propagandistákat a szavazatszámlálók közé beépítve, nyugodt lelkiismerettel hatalomra juttassák az öszödi beszéd után ismét a baloldali maffiózókat? A fineszesek pedig okosak, ez kétségtelen és mégis megtörténhetett az, hogy újabb 4 évre azok kerültek hatalomra, akik elképesztő pofátlansággal kifosztották az ország lakosságának azt a részét, aki még dolgozott. Szegény Makovecz Imre…én pont elcsíptem azt az interjút vele, amikor arról beszélt, hogy a következő választáson 2010-ben már tényleg kézi szavazatszámlálás legyen, mert ha számítógépbe viszik az adatokat, akkor egy esetleges vírus- szerű program átkonvertálhatja a narancsszínű szavazatokat vérvörösre! Ez bizony így történhetett…de hát mit lehetett tenni? Az MSZPÖ és a szadesz (az egy farkú kutya párt, amely csóválta az vörös ebet 8 évig) volt hatalmon! Fontos a megfogalmazás, hogy hatalmon, mert még a választások évében ősszel „56 emlékére” gumi lövedékkel lövette idegenekkel is, no meg a tettrekész rendőrökkel a békés tüntetőket. Mindenki emlékezzen a sok áldozatra! Pl. ha Fletó nem lenne „hemüveges” lehet, hogy már ő is félszeműként megtapasztalhatná, hogy milyen világtalannak lenni, ám neki meg van a maga kis világa és él mint Marci heves vérbőséggel. XD Mert mindig is lesz annyi pénze, hogy golyóálló autójában fog száguldozni testőrjeivel kézenfogva. Még csak annyit, hogy 2002-ben a szavazatszámlálá-sokk befejeztével, az azért nem volt szép, hogy a felháborodott narancsos tömeget lehiggasztotta az akkor leköszönő elnök…
…Apropó! Ha már itt tartunk, hogy a politikusok milyen fenyegetettségben élhetnek hazánkban is! Aki éppen elcsípte azt a híradást, hogy Orbán Viktor Tusnádfürdő felé tartó konvoja balesetet szenvedett pár éve, az gondolom, hogy nem feltételezi azt, hogy csak úgy véletlen egy román sofőr megmagyarázhatatlan okból kifolyólag áttért a menetiránnyal szembe és belerohant a felvezető autókba. Ha jószándékú akarok lenni, akkor azt gondolnám, hogy angliai vendégmunkás lehetett valamikor a sofőr és lányos zavarában nosztalgiázott az angliai életéről és elfelejtkezett arról, hogy Romániában az út jobb oldalán közlekednek az autók szabály szerint. XD Viszont egyet megint nem értek! Miért csak egyszer közölte a média ezt a szenzációsnak tűnő hírt??? Miért nem sajnáltatta magát Orbán Viktor, mint tette azt „Horn pufajkás”, amikor a sofőrje nagyot hibázott és az autóbaleset következtében a pici aranyos kis tömeggyilkos majdnem a nyakát törte! Sosem felejtem el, amikor beteg ágyán a nyakmerevítővel elrebegett egy ateista imát, hogy: „Ez a kis ország többre érdemes” …valóban igaza volt! Tényleg többet érdemeltek a választópolgárok annál, hogy az MSZPÖ és a szadeszos-sokkolók vezessék az országunkat a mélybe! Emlékeztetőül a Horn korszak alatt vezették be a „bokros csomagot”. Ez a bokros teendőitől nem látó ember formájú képződmény cickány bajszával előbb a már darabokra hulló EMDF párt tagja lett később, napjainkban pedig a „Fodoros hajú Gabriella” által vezetett liber-ál párt tagja. Ez a párt a szavazásokon 2%-ot ért el 2016 őszén, ám mégis az 5 db. számításba vehető TV csatorna közül 3-ban, a narancs párt kormányzása alatt lehetőséget kap a liberál párt arra, hogy kifejtse a véleményét és arra „buzítsa” a választókat, hogy a migránsszavazáson márpedig igennel kell szavazni, mert követnünk kell vakon Brüsszel utasításait. Nem csoda, hogy csak 2 %-ot értek el, mert az emberek azért nem hülyék. Az a helyzet, hogy a baloldali pártok sem. Úgy taktikáztak, hogy arra késztetik a szavazóikat, hogy ne menjenek el szavazni, tehát abból baj biztos nem lehet…bár az aktivisták biztosan igennel szavaztak, mert pl. amikor én a családommal mentem szavazni, érthetetlen módon olyan dilettánsak voltak a szavazóbiztosok, hogy az egyik családtagomnak az anyja nevét keresték a szavazó listán, az én nevemet meg félreolvasták, és nem találták ugye a listán a nevünket és közölték, hogy mi nem szavazhatunk, kívül tágasabb ! Aztán megoldódott mégiscsak a szitu, mivel megkérdeztem a szavazóbiztos elvtársnőt, hogy eláruljam a nevem? Vagyis felolvassam neki ami a személyigazolványomon névként szerepel? Erre felnézett rám és rám mosolygott kajánul, mint ördög az áldozatára és nem volt mit tennie, a fagyi visszanyalt…ugyanis a listában nagysokára a segítségünkkel mégiscsak megtaláltuk a neveinket! Hurrá! Semmi rosszindulatot nem feltételeznék a nyugger korú elvtársnőkről, de mégis…miért kell dilettánsokat megbízni a szavazatok lebonyolítására??? Bevallom őszintén, hogy ezt viccnek szántam volna, de annyira bosszantó, hogy szinte már mindenhol hülyének nézik a gonoszok a gyanútlan állampolgárokat! Úgyhogy valahogy nem tudtunk ezen nevetni, hanem a vérnyomás emelkedésünket verbálisan vezettük le. XD Higyjék el, hogy jobb az mintha vérnyomáscsökkentőt szed be az ember!
Még annyit, hogy az eddig favorizált és leghallgatottabb kereskedelmi rádióban bemondták szerintem nem is egyszer, de egyszer biztos, hogy Orbán Viktor ellen merényletet követtek el a tusnádfürdői után rá pár évre újból és hogy a testőrei lélekjelenlétén múlott, hogy túlélte a Miniszterelnök Úr a támadást! Vagy emlékeztetőül csak annyit, hogy egy neves roma rapper a fejét elvesztve rugdosta egy tüntetésen Orbán Viktor hungarocel szobrának fejét. Bírósági ügy is lett a dologból. Még azért is, mert a rapper megbotránkoztató rap-szövegeiben előfordult az a gyalázat, hogy a Magyarok Himnuszának sorait kigúnyolva így tette közzé a művét: „Isten b@szd meg a Magyart!” Azt hiszem pár mondatot megér az, hogy milyen jövőképpel állunk szemben! Ugyebár a demográfiai statisztikák azt mutatják, hogy a Magyarság születési aránya csökken a romáékhoz képest. Volt ismerősöm, akinek az volt a mondása: „ Ezek még a szarból is kinőnek és majd rugóznak a nyakunkon, ha majd hatalomra kerül egy roma párt!” Már pedig egészen biztosan ez pár év múlva bekövetkezhet, mert egyre jobban szaporodnak, még ha nem is tudnak adni porontyaiknak élelmet…majd ad az állam az iskolákban nekik, vagy ha nem csillapodik éhük, lopnak, vagy kéregetnek a MAGYAROKTÓL pénzt, hogy már pedig kell kenyérre…vagy talán cigire, piára? Ki tudja…A nagy szegénység és éhezés mellett arra azért van erejük és energiájuk, hogy bűncselekményeket kövessenek el a békés lakossággal szemben! Egy olyan túlélő mesélte a következő eseteket, aki csodával határos módon minden roma támadást túlélt 2002-től kezdve az MSZPÖ és a kutyapárt diktatúrája alatt. Először a piacon célzottan a magyar vásárlóknak a roma árús STRONCIUMMAL átitatott dinnyét adott el. A család tagjai gyanútlanul megették a gyümölcsöt és 10 perc múlva kihányták…no nem a dinnyét, hanem maró savat hánytak, majd kórházba kerültek. Aki hitetlenkedik abban, hogy valóban megtörténtek ilyen esetek, az üsse be Googleba a Youtube zenei csatornát a neten és a Youtube csatornába üsse be azt, hogy PLUTÓNIUM ! Kiadja jelen pillanatban másodikként a Jack Jack már nem létező zenekar videóját, amelyben a riport közben a dadogó gitáros nekihátrál a plutóniumos palacknak, amelyet hangerősítésre használt a zenekar. Idézem a zenekar tagját: Ohh bocsánat! Ez plutónium vazze! Ez állítólag robban! Ezt meg lehet még tekinteni minél hamarabb, mert félő, hogy lekerül a Youtube-ról! Csak annyit akarnék közölni, hogy 2002-2003-ban megmagyarázhatatlan furcsa dolgok történtek meg a sugárzó anyagokkal kapcsolatban. Volt, hogy harapni lehetett a levegőben a sugárzó anyagot és az ember energia kisüléseket észlelhetett a lakásában. Hatalmas indokolatlan csattanásokat lehetett észlelni. Akikkel megtörtént, nem tudják pontosan megmagyarázni a történteket, de még olyan szaktekintélyek sem, mint pl. Egely György, aki biztosan tanulhatott atomfizikát. Esetleg aki olvassa ezt az írást, az ha tud magyarázatot adni, szívesen kérnénk tájékoztatást! Még annyi idetartozik, hogy URÁNIUM csempészek voltak abban az időben és pl. Javszer Arafatot POLÓNIUMMAL likvidálták…és voltak még páran, akiket ezzel a gyorsan ölő sugárzó anyaggal tettek el láb alól. Az anonymitásomat megőrizve írom le ezeket a történéseket, mert félő, hogy a beszámíthatatlan baloldali népség ha nem tudja majd elviselni az esetleges 2018-as választási vereséget, akkor megint elkezdik a sztrájkot, tüntetéseket, de lehet, hogy addigra egy esetleges polgárháború is kirobbanhat! Hogy mire alapozom, arra még tudok eseteket írni…
Volt olyan üldözött személy a Horn kormány és a Meggyes-Fletó 12 éve alatt, akit a romák által akartak likvidálni. Be akartak törni a lakásába és hullaszállító zsákban akartak elszállítani. Én két ilyen esetről tudok, amely szemtanúk által bizonyítható, de egész biztos, hogy a jobboldali szavazók közül sokan áldozatul eshettek! Szóval jó lesz vigyázni, mert ha a romaság nem fog integrálódni a Magyar népességbe és mondjuk pártot alapítanak, akkor már nem az MSZPÖ és a liberó pártok lesznek veszélyesek a Magyar népességre, hanem az idegen kultúrával rendelkező roma lakosság is, akik mindenféle bűncselekményre rávehetőek. Nem ragozom tovább…szerintem rengeteg ember fél és írtózik ettől a bűnöző fajtól…
Van egy másik vallási csoport hazánkban és a világban szétszórva akik az állítólagos penge éles eszükre hivatkozva felsőbbrendűnek vallják magukat. Nos mivel megszűnt a pártjuk, bár 2%-ot fel tudtak mutatni, plusz a baloldali pártokban felszívódva komoly veszélyt jelentenek a magyarság számára! Vegyük elő nagyjaikat! „Furmányos furmannka” ezt tette közzé az írásában: „Zakatol a szent család, Isten b@ssza meg Máriát és a Magyarságot!” Liliházy Petya ugyebár már „reinkarnálódhat” valahol…valószínű, hogy esetleg nőként születik majd újjá. XD Be sajnálom, hogy már nem olvashatja ezt az írást! Pedig én megpróbáltam értelmezni az ő könyveit, de a magyarság gyűlöletén kívül ép gondolatot nem véltem felfedezni írásaiban. Szegény „Mityugrálsz” meleg barátja nem győzi a Liliházy írásokat publikálni a faszabookon. Pedig igazán megtehetné azt a szívességet, hogy a Karnisra felköti magát! Még mielőtt a 18-as választási kampányban ismét egy szemcsepp által égszínkékre varázsolt szemeivel, szemüvegét levéve, belehazudja a kamerába a tutit, meg hogy: Emberek! Ne engedjétek a rasszizmust! Mostanában már nem is tüntetgetnek annyit és hullanak, mint az őszi legyek. Pl. az egyik általam nagyrabecsült „kis hu-som-lói galuskát” is a rák vitte el, aztán barátja bánatában szólmizált egyet: „Dó ré mi fá szó láux” és káput. „Horn Gyagyát” is utól érte még korábban a végzete. Egy ápolója elmondása szerint a féltett ékszereit lenyelte, majd amikor szüksége támadt rá, matatott a WC-ben utánuk. A román hangzású „bizku béci”kitartott a bíroságon a végsőkig, azt állította még napjainkban is, hogy 56 márpedig ellenforradalom volt. Ezt állítja manapság egy „vulgáris bulgár is”…be is lett perelve! Megemlékeznék egy genetikusról, aki sokat tett főként a gyermek halálozások megakadályozásáért, a születendő gyermekek egészségesebbé tételéért. A munkássága becsülendő volt, de nem fér a fejembe, hogyha van megoldás a rák meggyógyítására, akkor miért kell a felmenők halálozását kutatni, majd a feltételezett kórt elkerülendően műtéttel eltávolítani egy ép testrészt és belehalni egy mégsúlyosabb rákfajtába? Hát itt bizony elszámította magát ez a személy is, mert a sugár és kemo terápiá csak meghosszabbíthatja hónapokra az életet, de nem megoldás! Csak a gyógyszermaffiának megoldás, hogy a nyuggereket mondjuk ne keljen fizetni…pl. Izraelben be van tiltva a sugár és kemoterápia! Amerikában és Európában meg halnak meg az emberek a nyiltan tudott halálos gyógykezeléstől !!!
Hogy szerintem mi a megoldás a világbékére? Az, hogy ami nem tartozik össze, az váljon szét! Arra gondolok, hogy ugyebár a Brexit megtörtént, Norvégia és Svájc nem tagjai az uniónak úgy tudom. Akkor a visegrádi négyek miért legyenek alattvalók? Mi is kiléphetnénk nyugodtan,…aztán követhetnének a felvilágosult Skandináv államok, a Baltikum. Oroszországgal jó a kapcsolatunk úgy tudom. „Clinton first lady aspiráns” úgy is már kis ruszkiknak gányolta a magyarságot. A Németországi választásokon, az aki Mert-kellett behódolnia Brüsszelnek, illetve megfizették, csupán 3. helyen végzett… Hát akkor még mi tart bennünket az unióban??? Szerintem a Miniszterelnökünk nagyon bízik valamiben, de még nem jöttem rá, hogy miben?…Talán ő akar lenni az europunió vezetője?…