Pesti Srácok

Ilyen a kispesti humor: Gajda Péter szerint "hibás" volt az a lista, ami Lackner Csabát bizottsági helyhez juttatta

Ilyen a kispesti humor: Gajda Péter szerint "hibás" volt az a lista, ami Lackner Csabát bizottsági helyhez juttatta

Amikor a Mérce is szarkasztikus a baloldallal szemben, akkor már nagy lehet a baj. Így történt ez most is, amikor mai cikkükben azt elemezték, hogy olyan listát fogadtak el a kispesti önkormányzat alakuló ülésén, amiben a fehér porok és az évi százmillió forintos bevételek nagymestere, Lackner Csaba is bizottsági pozíciót kapott. A Momentum képviselője később úgy nyilatkozott, hogy nem ez volt megbeszélve; ezt szóvá is tette Gajda Péternél, aki szerint "hibás" lista került a képviselők elé. Azért az érdekes, hogy hol születhetett meg ez a "hiba"; hogy történt, hogy véletlenül odakerült Lackner Csaba neve a bizottsági helyek várományosai közé? Ilyen lenne a kispesti humor?

A Mérce szerint Lackner a szociális és lakásügyi bizottságba került (volna) be, azonban végül Gajda Péter polgármester megígérte, hogy újra fognak szavazni a bizottsági helyről, hiszen "hiba" történt. Vagy nem hiba, csak egy próbálkozás, ami végül lepattant. A lackneres lista azért átment a szavazáson, csak a Fidesz-KDNP és az LMP képviselői szavaztak nemmel, ám végül a momentumos Paróczai Anikó azzal védekezett, hogy ő nem tudott róla, hogy Lackner is rajta van a listán, ezért szólt később Gajdának. A Momentum folyamatosan azt hirdeti, hogy tűzzel-vassal irtja a korrupciót, azonban legutóbb Horváth Csaba zuglói szocialista polgármester mellett is kiálltak, aki olyan céggel akar szerződést kötni, ami nyakig benne vannak a parkolási mutyiban. A parkolási cég vezetője az a Kupper András, akit nyolcvanezer rendbeli csalás miatt ítéltek el, és cégvezetői mind a vádlottak padján ülnek.

A Momentum számára tehát a tűz közelében talán már annyira nem fájó a korrupció észlelése, kitartanak azok mellett a szövetségeseik mellett, akik ellen amúgy korábban folyamatosan ágáltak. Fekete-Győr András, a párt vezetője szerint harcolni kell a Lackner Csaba-félékkel szemben, sőt, velejéig korruptnak nevezte a szocialista politikust. A szavak tehát szépek, azonban a gyakorlat mutatja meg, hogy mi is a valóság. Lehet, hogy Gajda Péter komolyan gondolta, hogy lenyomja az önkormányzat torkán a régi jó havert, Lackner Csabát; lehet, hogy tényleg "hiba" volt, azonban nagyon érdekes, hogy a szavazáson az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd keresztülvitte a bizottság személyi összetételére vonatkozó javaslatot. Hogy hogyan történt a "hiba", azt továbbra is igen nehéz elképzelnünk; lehet, hogy véletlenül odaíródott Lackner Csaba neve a bizottsági helyek várományosai közé.

Lacknert egyébként a választásokat követően kizárta az MSZP a pártból, azonban ez a szimpatikus fiatalember úgy gondolta, hogy neki nincs miért lemondania, ezért önkormányzati képviselőként folytatja a lopást a munkát a kispesti emberek érdekében. Szívszaggató önfeláldozás.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mérce; Fotó: mandiner.hu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.