Pesti Srácok

Ilyen a profi szervezés a baloldalon – "Elfelejtették" kihelyezni a szavazósátrat Tapolcán

Ilyen a profi szervezés a baloldalon – "Elfelejtették" kihelyezni a szavazósátrat Tapolcán

Úgy tűnik, az előválasztást szervező "civilek" kezdenek ráunni a Gyurcsány-showra, és a választás hajrájában már nem törődnek olyan apróságokkal, mint a szavazósátrak kihelyezése. Esetleg az is lehet, hogy csak elfelejtették, vagy úgy gondolják, hogy már elég adatot gyűjtöttek 2022-re?

Az ellenzéki előválasztás hivatalos honlapja szerint Tapolcán az előválasztásra ezen a héten csütörtökön, az MSZP helyi irodájában volt lehetőség, illetve szombaton, a Fő téren reggel nyolc és este hat óra között. Azonban úgy tűnik, a nagyon felkészült és vérprofi webmesterek tévedtek: a szavazósátraknak szombaton nyomuk sem volt a Veszprém megyei városban. A 24.hu megkérdezte az Országos Előválasztási Bizottságtól, hogy mi okozta a problémát. A lap válaszul azt a tájékoztatást kapta, hogy a tapolcai Fő téri helyszínen pénteken működött szavazósátor, szombatra – az előválasztás utolsó napjára – nem is tervezek kitelepülést, tehát a honlapon tévesen tüntethették fel a dátumot.

Briliáns munka, felkészült szervezői hozzáállás. Méghozzá éppen azoktól, akik bármelyik kormányzati portál legkisebb hibáját követően kormányváltásért könyörögnek. Valószínűleg az ország vezetéséhez is így állnának hozzá. De lépjünk tovább az apróságokon. Az ellenzéki előválasztás utolsó napjáról van szó. A balliberális média pénteken még arról áradozott, hogy "rekordszámú résztvevő adta le voksát az előválasztáson". Nem lenne-e ésszerű, ha éppen a "verseny" hajrájában igyekeznének mozgósítani és minden lehetséges helyszínen lebonyolítani a szavazást? Vagy ez talán megzavarná azokat a számokat, amelyeket már régen elosztottak az indulók között egy bizonyos villában? Nem állítunk, kérdezünk, természetesen. Persze, a másik két lehetőség talán még kínosabb az ellenzék számára. Az első szerint tényleg nem tudják megrendezni még a saját házi vetélkedőjüket sem. A második szerint pedig talán még sem olyan "rekordmagasak" azok a számok, és az előválasztás érdeklődés hiányában elmarad.

Forrás: 24.hu, Index; Fotó: Wikicommons

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.