Pesti Srácok

Ilyen egy összeszedett beszéd az amerikai elnöktől – Értelmezzék velünk Biden szavait! (Videó)

Ilyen egy összeszedett beszéd az amerikai elnöktől – Értelmezzék velünk Biden szavait! (Videó)

Az amerikai elnök ismét megmutatta, hogyan kell a világ egyik vezető nagyhatalmának elnökeként emlékezetes beszédet mondania, amit az AFP tudósításának köszönhetően most Önöknek is bemutatunk. Joe Bidenről azért azt lehet tudni, hogy nem mindig áll a helyzet magaslatán, azonban most önmagát is sikerült felülmúlnia, amikor egy meglehetősen összefüggéstelen felszólalásban eszmézte meg, ő bizony már tudja, hogy megbukik Putyin, sőt, azt is, hogy miért vesztett Oroszország a háborúban. Igen, valóban ezt mondta. És ez még nem minden.

Biden az orosz-ukrán háború kapcsán szólalt fel és kijelentette, hogy Putyin rezsimje máris megbukott, az orosz elnöknek pedig esélye sincs a győzelemre. (Itt halkan jegyeznénk meg, hogy eddig nem brillíroztatta jóstehetségét, de úgy tűnik, valóban rendkívüli képességekkel van megáldva, amiről eddig talán nem is baj, hogy nem tudtunk...) Az pedig, hogy ezt az expozét egyáltalán közlésre méltónak találták, felveti kérdésként, vajon milyen lehet a többi..? (amiről inkább hallgatnak) Biden szavait meglehetősen nehéz értelmezni, ebben talán segítene az, hogy hogy ha az AFP munkatársai megpróbálták volna kontextusba helyezni azokat, de attól tartunk, ez a legnagyobb erőfeszítés ellenére sem biztos, hogy sikerülhetett volna nekik. No, de jöjjön, aminek jönnie kell, vagyis az amerikai elnök zseniális eszmefuttatása, szó szerinti fordításban:

Azt nem tudjuk, hogy az orosz elnök milyen járművet használ, de abban sajnos biztosak lehetünk, hogy a hasonló nagyhatású beszédek nem hozzák el a háború végét.

PestiSracok facebook image

Várjuk kreatívan gondolkodó olvasóink feltételezését az elhangzottakkal kapcsolatban, kérjük, kommentben írják meg: Önök szerint mit is akart mondani Joe Biden...?

Forrás: Twitter/AFP; Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.