Pesti Srácok

Indítványozták a Deák téri kettős emberölés gyanúsítottjai letartóztatásának meghosszabbítását (videóval!)

A Fővárosi Főügyészség indítványozta a Deák téri kettős emberölés gyanúsítottja és társa letartóztatásának meghosszabbítását – erről adott ki közleményt Ibolya Tibor fővárosi főügyész. Mint a közleményben fogalmaznak: a megalapozott gyanú szerint a két férfi részt vett abban a tavaly májusi, Deák téri verekedésben, amelyben az egyikük két személyt halálra késelt. A nyomozó hatóság a terhelteket a közelmúltban újabb bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította.

A közlemény szerint az ügyben a korábbi megalapozott gyanú továbbra is változatlanul fennáll; eszerint 2020. május 22-én, hajnali fél négy körül a V. kerület, Deák Ferenc téren két, fiatalokból álló társaság összeverekedett. Egy akkor 18 éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. Az egyik földön fekvő sértettet ekkor a 19 éves társa többször megrúgta, miközben egy harmadik társuk, egy szintén 19 éves férfi mindvégig támogatólag volt jelen. A két megszúrt fiatal a helyszínen életét vesztette. A közleményben azt írják, hogy az ügyben a fentieken túlmenően, a közelmúltban újabb bűncselekmény megalapozott gyanújának közlésére került sor. Eszerint a fenti cselekmény előtt pár órával, a gyanúsítottak a Deák téren, a gördeszka pálya melletti padoknál tartózkodtak, amikor egyik társuk elvett egy padon alvó férfi mellől egy hangfalat.

– fogalmaznak. A közleményben azt is hangsúlyozzák, hogy a 2020. május 24. napja óta letartóztatásban lévő gyanúsítottakkal szemben a Fővárosi Főügyészség - a legutóbb 2021. február 24. napjáig meghosszabbított - kényszerintézkedés további meghosszabbítását indítványozta. A főügyészség álláspontja szerint ugyanis továbbra is kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedéssel lehet kizárni a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, valamint az esetleges újabb szándékos bűncselekmény elkövetésének veszélyét.

PestiSracok facebook image

A Fővárosi Főügyészség ezért indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatásának további három hónappal, 2021. május 24. napjáig történő meghosszabbítására. A kényszerintézkedés meghosszabbítása tárgyában a nyomozási bíró várhatóan a mai napon dönt.

Forrás: PS/police.hu; kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.