Pesti Srácok

Informátor: Jogalap nélkül szállták meg a románok az úzvölgyi katonatemetőt (Videó!)

Az úzvölgyi katonatemetőben alig több, mint két hete elkövetett román pogrom ügyével foglalkozott legutóbbi adásában a Hír TV Informátor című műsora, amely feltárta, hogy a románok bármiféle jogalap nélkül akarják elvenni azt a sírkertet, amely mindig is a magyaroké volt. Az Informátor megszólaltatta Csíkszentmárton polgármesterét: Gergely András hangsúlyozta, hogy a temető hosszú ideig nemcsak területileg tartozott a településükhöz, hanem ők is gondozták azt. A moldvai Dormánfalva 2017-ben határozta el, hogy kisajátítja a temetőt, idén tavasszal pedig már fel is állították az ötvenkét betonkeresztet; emellett Dormánfalva elérte az is, hogy az emlékhelyet területileg is a településhez csatolják.

Gergely András felhívta a figyelmet: egyelőre az sem világos, hogy a románok miért éppen ötvenkét keresztet állítottak fel, ahogy az sem tiszta, miért oda helyezték el azokat, ahol jelenleg vannak. A polgármester emlékeztetett arra, hogy Magyarország és Románia kötött egy egyezményt, amely a két ország közötti hadisírok gondozására vonatkozik. Ennek értelmében a felek megállapodtak abban, hogy egyik ország sem módosítja katonatemetőit anélkül, hogy a másik fél beleegyezne. Az úzvölgyi katonatemető átalakításához Magyarország nem járult hozzá, ezzel Románia törvényt sértett. Az Informátor stábja interjút kért a történtek miatt Dormánfalva polgármesterétől is, Constantin Toma azonban nem akart nyilatkozni az ügyben. A műsorból kiderült az is, hogy a magyarokért állandóan aggódó Judith Sargentinit mennyire döbbentették meg az Úzvölgyén történtek: semennyire.

Forrás: Hír TV; Fotó: MTI/Veres Nándor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.