Pesti Srácok

Informátor: Sneider (Roy) Tamás szkinhedmúltja (Videó)

Náci karlendítés és cigányok veréssel fenyegetése. Dióhéjban ez mondható el Sneider Tamás elmúlt heteiről. Személye és előélete különösen érdekes, hiszen nagyon komoly mozgalmi múlttal rendelkezik. Ő volt az egri szkinhedek vezére, melyet ma már tagad. Ez jól mutatja a Jobbik valódi arcát. Folyamatos antiszemita botrányok, rasszista kijelentések - az Echo TV Informátor című műsora utána járt Sneider Tamás egri múltjának.

Már nem is csodálkozik az ember, amikor Sneider Tamás feleségét nézi, miközben az esküvőjükön náci karlendítéssel köszönti a násznépet. A szkinhedmúltat idéző lagzinak nem a náci ideológia emblematikus mozdulata volt az egyetlen momentuma: az egész bulit átszőtte a fajgyűlölet. Az ültetőkártyán Sneider Tamás szkinhed mozgalmi neve, a Roy szerepelt. Ő volt a '90-es évek elején az egri szkinhedek vezetője. Maga tüntette fel így magát egy korabeli dokumentumfilmben. 2014-ben, mielőtt megválasztották az Országgyűlés alelnökének, letagadta szkinhedmúltját. A '90-es évek Heves megyei szélsőségeit jól ismerő forrás az Informátornak elmondta: akkoriban biztonsági területen dolgozott, és együttműködtek a rendőrség bűnügyi felderítőivel.

- árulta el a forrás, akinek már akkor feltűnő volt Sneider Tamás hataloméhsége. Elmondása szerint 1995-ig Sneider minden áron befolyást akart szerezni, ezért 38 civil szervezetet alapított. '91-ben Sneider Tamás megvert egy, az Uránia moziból kijövő, cigány származású férfit.

- fogalmazott az inkognitóban lévő forrás. Hozzátette: egyedül volt és menekülni próbált az áldozat. A többiek is rúgtak rajta, de Sneidernél volt egy baseballütő. Olyan agysérüléseket okozott ennek az embernek, hogy miután túlélte az esetet, hátralévő életét intézetben kellett leélnie. Az Eger közelében lévő szociális otthont az Informátor is felkereste, azonban ők személyes adatokra hivatkozva nem adtak ki információt F. Béláról. Az esetet követően Sneider Tamás nyolc hónap börtönt kapott, három évre felfüggesztve. A névtelen informátor szerint letöltendőt kellett volna kapnia.
- fogalmazott.
Forrás/videó: Echo TV; Kiemelt kép: Mohai Balázs/MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.